Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937
15 megjegyezhetjük, hogy minden szavunk magánhangzóra végződött (pár példa!), s ezt az elvesztett magánhangzót őrzik a teljesebb tövek, de a mássalhangzóra végződő szavak megnyúlt hangzói is (utu=űt, kutu = kút, stb.). Miért ne tanítanók meg a -nak.-nek „birtokosrag“ helyett arra, hogy bár ez éppúgy kifejezi a birtokot, mint az -é (~i) rag (nádé veréb = nádí verébl), mégis a magyar sajátlagos birtokragját hiába keressük a birtokoson: a szórend és a birtokraggal ellátott birtok fejezi ki legősibben a viszonyt. (Különösen azok adnak nekem ebben igazat, akik valaha is tanították kezdő fokon a latin nyelvet. Amikor a magyar nyelvtanítást a latintanítás szolgálatába állították^ talán sokan nem vették észre a latintanítást is fenyegető veszedelmet. A fölszabadított szellemek nem engedelmeskedtek többé: a tanulók helyes magyar szövegben jóformán sohasem találták meg a titokzatos -tiak a, -nek e ragot, rendületlenül tették hát a birtokost nominativus-ba. Ennek helyes tanításáról most nem föladatom szólni.) A nyelvújítás korával kapcsolatban úgyis beszélnünk kell az új szavakról; e kornak megértése megköveteli, hogy említést tegyünk a vendégszavakról és idegen szavakról. Történeti olvasmányaink alkalmat adnak arra, hogy gyűjtögessük az avult és régi szavakat, a jövevényszavakat, míg a tájszavak (különösen olyan vidéken, ahol nagyban dívik) nem egyszer nyelvtörténeti érdekességekre mutatnak (pl. a palóc illabiális ä). A nyelvi tényeket csak ott foglaljuk rendszerbe, ahol a tanulók maguk követelik a rendszerezést. Csak egyre kell vigyáznunk: ne becsüljük le nagyon szellemi képességeiket. Bár a kamaszkor hajnala, az ú. n. prepubertás már a harmadikban előreveti árnyékát, s nem egy tanulónak elvont gondolkodását megbénítja a túltengő képzelet játszi csapongása, mégis azt kell mondanunk, hogy rendszeresen vezetett tanítás mellett sokkal több világosságot és határozottságot követelnek meg az anyag elrendezésében, mint amennyire általánosságban képeseknek tarjuk őket. A helyesírás tanításában se elégedjünk meg a jelenségek alkalom- szerű megbeszélésével (dolgozatjavítással vagy olvasott szöveggel kapcsolatban), hanem térjünk ki egy-egy helyesírási jelenségcsoport összefoglaló ismertetésére is. Az így elrendezett tudás sokkal maradandóbb nyomot hágy a tanulók lelkében, mint a sokszor agyongyakoroltafott, de talán soha meg nem emésztett és át nem értett elszigetelt jelenségek számbavétele. Minden sablón kerülésével tisztázhatjuk már s rendszerbe foglalhatjuk a magán- és mássalhangzók írására vonatkozó tudnivalókat, rendszerezhetjük a szavak megszakítására, a tulajdonnevek és idegen szavak írására vonatkozó ismereteket, beszélhetünk a szavak egybeírásáról, s tisztázhatjuk az írásjelek használatát, jelentőségét, értelem- és érzéskifejező erejét. Természetes, hogy a nyelvtani ismeretek kiegészítése itt is mondattani alapon történik, nem pedig elszigetelten, kiragadva az egyes nyelvi tényeket élő környezetükből, a beszédből.
