3843 hit(s)

Hits

1. 1911. szeptember
[...] megfelelők szó helyett a megfelelnek szót s e sor végén ú [...] szó után akkor a mikor szavak teendők a midőn szó helyett [...] sorban a szöveg a nem szó­tól kezdve az összegét szóig zárjelbe foglalandó 6 A 47 [...] beterjesztett szó a helyes benyújtott szóval helyettesítendő 8 A 62 ban [...]
2. 1907. szeptember
[...] A 9 ból az és szó törlendő meghívóban szócska után is [...] 2 ik sorában fél a szavak után beszúrandó e szó határozat a kihirdetéstől és kézbesítéstől szavak így módosítandók kihirdetésétől ós kézbesíté­sétől [...] kezdetén A bizottság s elnöke szók közzé lelkészi szó beszúrandó ugyan e ból egyházmegyei [...]
3. 1930
[...] győri egyházmegye pedig a törzskönyvek szó helyett anya­­könyvek szavakat ajánl Tény az hogy régen [...] egyházmegye kívánsága szerint a törzskönyvek szó helyett anyakönyvek szót Írni fölösleges hiszen ezen szó előtt úgy is ott áll [...] A tantervének tanmenetének és órarendjének szavak helyett az érvényben levő állami [...]
4. 1910. augusztus Közgyűlés
[...] is 11 A 28 e szavai az átkóltözködés költségeit ará­nyosan visszatéríteni [...] A 30 hatodik sora első szava levelezések kihagyandó 13 A 33 [...] hatodik sora végén levő minden szó után tétessék a tanügyre és [...] 4 ik sorában a fejezetében szó részében szóval cserélendő ki 22 Vétessék fel [...]
5. 1911. augusztus
[...] is 11 A 28 e szavai az átköltözködés költségeit ará­nyosan visszatéríteni [...] A 30 hatodik sora első szava levelezések kihagyandó 13 A 33 [...] hatodik sora végén levő minden szó után tétessék a tanügyre és [...] 4 ik sorában a fejezetében szó részében szóval cserélendő ki 22 Vétessék fel [...]
6. 1905
[...] 1 Az 1 nak ezen szavai helyébe lelkészek tanárok és tanítók [...] a lelkész tanár és iskolatanitó szók helyébe ez kerül lelkész püspöki [...] a szöveg a tagok fizetése szóktól E czélból szókig az általuk szabadon választandó osztály [...] A 18 ban az Intézkedés szókkal kezdődő mondat elmarad
7. 1900. szeptember
[...] 16 második sorában foglalt ezen szavak helyett a lapszerkesztés kivéve a [...] 21 ik második sorából ezen szavak esetleg hat évre s a harmadik sorból ezen szavak vagy köz­felkiáltással kihagyatnak a 23 [...] 69 ik 5 sorában ezen szó helyett kis bi­zottsághoz jön igazgató [...]
8. 1913. szeptember
[...] és az állammal kötött szerződés szavak iktatandók be A 3 ban [...] helyi rangsorában de lehetőleg másutt szavak után okleveles minő­ségben beszúrandó A [...] Az 5 ban kinevezésről szóló szavak után hivatalos beszúrandó A 7 [...] Ha a tanár állásáról lemond szavak után kivéve a betegség esetét [...]
9. 1951. augusztus
[...] Közgyűlés Az európai nyelvekben két szó található az Jegyházj vy jelö­lésére [...] a görög latin kyria curia szóból ered tanács a z templom [...] az ószövetségben használja a Kirche szót mégpedig s ez jellemző a [...] hogy a Kirche vak blinde szavát kereszti ön nép kifoio­zesscl kell [...]
10. 1905. augusztus
[...] 9 f alpontjában a tanítókat szó után bevezetendő a megelőző elnöki [...] Ugyanazon h alpontjában a gondoskodni szó után teendő nevezetesen az iskola [...] 6 1 második sor hiá­nyokra szó után beillesztendő de néma növendékek [...] 29 a alpontjában a jegyzője szó elé teendő egijik A 31 [...]
11. 1937
[...] arra hogy mennyire elkoptak egyes szavak s azok jelentősége és ereje [...] ez a másik bibliai eredetű szó koi­­nonia micsoda ragyogást nyer ez [...] életünket nem helyezzük bele a szavakba ezért nem tudunk példaképpé lenni [...] zalai esperes nyugalomba vonult Üdvözlő szavakkal jelenti be hogy dr Doniján [...]
12. 1861
[...] tekintetéből utána nyom ban e szavak iktatandók és első jogi osztálylyal [...] 2 dik számában ugyan e szavak után harmadik bölcsészeti ostályban ismét [...] dik számában hol a latin szavak betanulá­sáról s ejtegetéséről van szó minthogy az egyházkerületi gyűlés az [...] a számukra kiadandó bizonyít­ványokról van szó ezen visgálat a képezdei igazgató [...]
13. 1903. augusztus
[...] az elnöki tisztet elfoglalom első szavam a köszönet szava az irántam tanú­sított jóindulatért és [...] volt hiábavaló én rajtam Második szavam az aggodalom szava Közegyházunk hasonlít sok tekintetben ama [...] és megélednének a tetemek Harmadik szavam a könyörgés szava A te utaidat mutasd meg [...]
14. 1934. augusztus
[...] je 17 sorúban az anyagi szó kimarad 24 sorúban pedig a választott szo szintén végül az oldal utolsó [...] 39 oldal 7 sorában félévenként szó után a to vábbi szó A 40 oldal 3 sorában [...] 20 sor­ban pedig a kartotékrendszeríi szavak kimaradnak Előadó beterjeszti ezenkívül az [...]
15. 1952. július
[...] az Urnák a te Istenednek szavára és megtartod s teljesíted minden [...] külön is megköszö­ni ázokať a szavakat amelyekkel egyházkerületi fel­ügyelő a harmonikus [...] örökös tiszteletbeli felügyelő köszönti szeretetteljes szavakkal a közgyűlést Közgyűlés nevében kerületi [...] Közgyűlés Jelentésemmel kapcso­latban szeretnék néhány szót szólni közgyűlésünk resztvevőihez mint kedves [...]
16. 1943. augusztus
[...] még öt 5 perccel való szavak kihagy andók A 28 első [...] második sorából az akár egyháza szavak kihagyandók A 28 második bekezdése [...] bekezdésének második sorából a jelentősebb szó kimarad és kihagyandó A 41 [...] 44 második bekezdésének utolsó öt szava helyébe a kö­vetkező rendelkezés lép [...]
17. 1915. január
[...] leírási hibából kimaradt a pénztáros szó a könyvtáros szó után 2 A VI címnél a Felügyeleti szó a Felügyelő szóra helyesbítendő 3 A 11 ból [...] 12 ban az egyesü­letnek felosztása szó helyett mindenütt a helyes feloszlása szó lesz írandó
18. 1899
[...] éreztessük az egyházhi vekkel nagy szó ez én evangélikus keresztyén ember vagyok E szóban rejlik a legnagyobb szabadság a [...] az egyház ügyeinek inté­zésébe E szóhoz fűződnek az apák nagy áldozatai [...] egyházunk értelmisége fogja meghallgatni megérteni sza­vunkat méltányolni törekvésünket és fénylő példájával [...]
19. 1903. augusztus
[...] 8 ik alpontja megtoldandó ezen szavakkal a fen­tartó testület jogainak épségben [...] a 9 ik alpont ezen szavai az autonomiába értesíteni elhagyandók 6 [...] 8 ik pontjában kimaradjanak ezen szavak s a gymn ünnepélyeket 7 [...] Ugyanott a befejező alineájának utolsó szava részesíti he­lyébe teendő részesítheti 10 [...]
20. 1916
[...] szent eskü Mintha életet nyert szavaiból emberi erőm gyarlóságának mementójaként a [...] állított kötelességei előtt megdöbbenő Mózes szava zúgna lelkem felé kicsoda vagyok [...] jövendő feladatai elől megtántorodó Mózes szavával szólok Uram kicsoda vagyok én [...] Öméltósága a szeretet és bizalom szavaival üdvözöl s én e szavakban a velem parancsoló egyházkerület bizalmának [...]
21. 1898
[...] 10 c pontjánál törölt ezen szavak Ha pedig szomszé­dos ev egyházak [...] meg­­hagyandók azon módosítással hogy ezen szavak helyett helyettes lelkészt nevez ki [...] püspököt megkeresi Ugyanazon szakasznak ezen szavai után jelen szakasz alapján megbízottak [...] 5 A 19 ban püspök szó helyett egyházkerületi elnökség teendő Tilos [...]
22. 1934. szeptember
[...] 3 első bekezdésében az adók szó után beszúrandó a kö­vetkező szó illetékegyenérték a közterhek szó után pedig a va­lamint a [...] emelendő épületek mindenkori tűzkárbiztositási dijai szavak Ugyanezen szakasznak ugyanezen bekezdésében hivatkozott [...] szakasz harmadik bekezdésében a kapcsolatban szó után beszúrandók a következő szavak a 4 szerint alakuló tar­talékalap [...]
23. 1935. szeptember
[...] izraelita hitközség képviseleté­ben az írás szavaival köszönti Személyedben Isten birodalmának fel­kentjét [...] bizonyos hogy a hívő nép szava Isten szava s akit a nép szava hív meg egyakarattal az az [...] ahol megtanulta leirni Isten amely szó fenséges jelentésének odaadó szolgája lett [...]
24. 1947. november
[...] ideális demokratikus voltát ott pedig szo sincsen a fa­kultativ hitoktatásról sőt [...] helyről komoly kérés és figyelmeztetés szavát küldöm egyházkerületünk minden Hitokta­tással foglalkozó [...] való bírálok dv csendül meg szavamban hanem a legmélységesebb aggodalom amikor [...] cigány lakossága ellen élt adnék szavamnak megemlitem hogy egyik al­földi nagy [...]
25. 1951. augusztus
[...] i Áz európai nyelvekben két szó taIái hát ó az egyház [...] a görög latin ky ria­curia szóból ered t aná c s [...] Figyelemreméltó hogy Luther a Kirche szótól idegenkedett Első bibliafordításánál is erek [...] hogy a Kirche van blinde szavát keresztyén népábif oje­gessel kell helyettesíteni [...]
26. 1904. augusztus
[...] a jelent­kezés sorrendjében történik 12 Szót kérhetnek bármikor a kik az [...] támadásra akarnak felelni vagy félreértett szavaikat akarják magyarázni 13 A szólót [...] egyenlőség esetén azon­ban az ő szava dönt Ha az elnökség szavazata [...] alapján van e ok a szóban forgó ügy zárt ülésen tárgyalására [...]
27. 1913. szeptember
[...] fel és hívja fel Bármikor szót kérhetnek azok kik személyes kérdésben félreértett szavaik helyreigazítása végett a napirendhez vagy [...] hibát attól az elnökség a szót megvon­hatja Ha pedig valaki a [...] Ha valamely összeg megszavazásáról van szó elsősorban a legnagyobb összeg bocsátandó [...]
28. 1911. szeptember
[...] a 2 bekezdésben a megállapítja szó után és azokat időközönkint testületileg [...] bekezdésben pedig a németes betartja szó helyett a helyes megtartja szót kell használni 8 a 44 [...] a 45 ban az esetén szó helyett a helyes esetében teendő [...] azért hogy a tiszteletbeli egyházfiról szó lehessen Egyáltalában ezen tiszteletbeli egyházfi [...]
29. 1911. szeptember
[...] előző ponttal kapcsolatban püspök úr szóba hozza hogy egy a horvát [...] meg melynek tartalmát nem hagyhatja szó nélkül és felhívja a horvát [...] akkép hogy ott a képviselőtestület szó helyett az egy­házközségi közgyűlés szavak veendők fel Mert az E [...] az első sorban a száma szó után ez teendő rendszerint 4 [...]
30. 1911. szeptember
[...] a 2 ik bekezdésben e szavak a tárgyalás közben felmerülő vitába nem elegyedik csupán szavak törlendők Mert az elnökséget attól [...] s az egyházközség kö­rében lakó szavak kihagyandók Mert ezek a Zs [...] s e részben a fel­ügyelőnek szó helyett lelkésztársának teendő Mert az [...]
31. 1951. augusztus
[...] a helye­kén a kanST héber szó görög fordításaként az ekklésia szót találjuk Ez a szó Márk Lukács János evangélioma a [...] az ekkaleo kihivni ekklésis kihívás szóból származik s jelenti a kihívás [...] célom ezzeŤ a meglehetősen részletes szó tanulmány­nyal Az hogy az ekklésia [...]
32. 1899. szeptember
[...] e pontjába a magyar nyelvet szavak után és az illető iskola tannyelvét szavak teendők A 4 szövegébe a megelőző vasárnapon kellő módon szavak helyett a következő szavak teen­dők egy héttel előbb a [...] a s 10 korona napidíj szavak kihagyandók A kerületi közgyűlés a [...]
33. 1926. október
[...] pontban az esetben és püs­pök szavak közé törvénykezési eljárás nélkül is [...] a pontban állását és vétkezés szavak közé hűtlenül a 24 nál [...] f pontban illetőleg a ref szavak kiha­gyandók a 24 nál a h pontban aki és bünfenyítö szavak közé bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett [...]
34. 1949. október
[...] Kemény Lajos püspökhelyettes a következő szavakkal válaszol Amikor megköszönöm az egyetemes Felügyelő ür sza­vait meg kell mondanom hogy nagy örömmel hallgattam mindaddig arnig a szavait bizonyságtételnek vehettem Közigazgatási alí al­mainkon [...] de gyűlöletről egymás között nincsen szó Ezt a szót se magunk között se a [...]
35. 1903. augusztus
[...] pont első sorának pérnr tárnokot szavát pénz­tárost ra kell javítani a [...] az 5 ikből pedig fokozatosan szavak kihagyandók A 12 pont első [...] pont szabadon és 4 illetve szavai a harmadik illetőleg hetedik sorból [...] Ugyané fejezet c pontjának ifjúsági szava helyett közep­és felsőbb iskolai alkalmazandó [...]
36. 1949. október
[...] akarom köszönni azokat a meleg szavakat s egyúttal az Egyetemes Egyház [...] ne­kem hogy ne gyarló emberi szavakat mondjak hanem Máté 16 15 [...] Krisztust Itt tehát arról van szó hogy az egyház minden ren­dű [...] bizonyolunk hűséges szolgáknak hogyha nemcsak szóval hirdetjük az evangéliumot hanem ugy [...]
37. 1905
[...] az első mondat vagyis ezen szók után nyugalomba lépett az 1902 [...] A 28 ban elmaradnak e szavak s ugyanannyi szegénysorsu tanító A [...] elmarad a Nevezetesen alkalmazást nyernek szókkal kezdődő mondat 17 A 31 ban elmaradnak e szók s 12 tanító a 28 [...]
38. 1901
[...] A 3 n pontjának e szavai után az intézet számadását megvizs­gálja beszurandók e szavak és a vizsgálat eredményéről szóló [...] A 3 k pontjába e szavak helyett kellő időben teendő min­den [...] A 3 1 pontjába e szavak után a nagyobb mennyiségben be­szurandók a következő szavak és az évi 100 korona [...]
39. 1891. augusztus
[...] kölcsönösen megálla­pított 36 000 frt szóval harminczhatezer osztr ért forint vételárért [...] án foglalóképen 1 000 frtot szóval egyezer frtot lefizetvén e foglaló [...] után még 9 000 frt szóval kilencz ezer forint tőke erejéig [...] köve­telésnek még 5 000 frt szóval ötezer forint tőke erejéig fennálló [...]
40. 1895. augusztus
[...] be s a közgyűlésen rendszerint szóval terjeszthetők elő az elnökség kívánatára [...] fel és hívja fel Bármikor szót kérhetnek azok kik személyes kérdésben félre­értett szavaik helyreigazítása végett a napirendhez vagy [...] hibát attól az elnökség a szót megvonhatja Ha pedig valaki a [...]
41. 1935. április, rendkívüli
[...] félbe többször is püspökének a szavait A püspök ezután mel eg szavakkal üdvözli a tiszavide­ki egyházmegyének az [...] egyöntetű­séggel csatlakozik a püspök üdvözlő szavai­hoz 3 pont ifi D Geduly [...] szine előtt hogy néhány kegye­letes szóval áldozzak az élet és halál [...] szerető sziv tragikumát jelentő két szót hogy boldog emlékű 1 Oh [...]
42. 1900
[...] az 1 harmadik bekezdésének végső szava adhatók után tétes­senek ezen szavak tiz évi tőketörlesztés kötelezettsége mellett [...] első bekezdésének végére az eszközlő szó után teendő az 5 tag [...] 2 utolsó bekezdésében a megfeleli szó után teendő és az adóslevélen [...] ha kisebb összegű kölesönökről van szó és a kérvényhez csatolt és [...]
43. 1908. szeptember
[...] azon álláspontját mely szerint a szóban forgó épület tulajdona a turóczszentmártoni [...] a turóczszentmártoni evangelikus egyházközség a szóban forgó gimnáziumi telket és épületet [...] számú kultuszministeri rendelet értelmében a szóban forgó ingatlan az egyházközségnek adatott [...] mert haszna­vehető iskolai épületről lévén szó ideiglenességénél fogva czélszerűtlen rendelkezés lett [...]
44. 1930
[...] lelkiismeretbe vágó kötelességünk az hogy szava legyünk ebben a világban az [...] keresztül és miáltalunk az Isten szava szól És én úgy érzem [...] szorítva Az Isten azt a szavát is a mi szívünkbe és [...] volna Krisztus evangéliumának azt a szavát amely arra is kötelez bennünket
45. 1896. szeptember
[...] be s a közgyűlésen rendszerint szóval terjeszthetők elő az elnökség kivánatára [...] fel és hívja fel Bármikor szót kérhetnek azok kik személyes kérdésben félreértett szavaik helyreigazítása végett a napirendhez vagy [...] hibát attól az elnökség a szót megvonhatja Ha pedig valaki a [...] s tőle ismétlés esetén a szót megvonja 8
46. 1931. szeptember
[...] érzéssel van tele kicsordulnak a szavak maguktól is Ma reggel a [...] hálásan köszönöm Nagy méltóságod további szavait is Akár mint baráti szavak hangzottak azok felérc akár mint a magy kir kormány képviselőjének szavai Há­lásan köszönöm azért mert bennem [...] mint lelkipásztor élő és irott szavának súlyával az egyháznak nyújtott Itt [...]
47. 1939. május, rendkívüli
[...] Isten szive dobogjon lelkiismeretében Isten szava szóljon emberszeretetében éé felekezeti békességében [...] A szolgálat eredményéről csak egy szava van az Ur­nák az is [...] Ismétlem még egyszer az Ur szavát nekem gon­dom van az én [...] és mondhassa egyházunk Istent áldó szóval megbízólevél számadó­levél Krisztus szolgájának élettörténetévé [...]
48. 1936. május
[...] lobogójeí Ügy lagyenf á püspök szavainak elhangzása után a katonazenekar énekdallamokat [...] 2 ivekot éreztünk s y szavak függönyén túlnan megragyogó lelkek gazdagságában [...] az egymásra talált testvérszivek barátkozó szavai­tól s a magyar zene szépséges [...] koccantak a poharak majd áldomások szavai hangzót tak hersegtek Az első [...]
49. 1942. október
[...] vagyok Uram szólj mert hallja szódat a te szolgád én is hallom az Isten parancsoló szavát Az én igémet adom a [...] szádba hallom az Ő biztató szavát Ne félj mert én veled [...] s hallgatom meg az intő szavakat mellyel ők is elbocsátanak új [...]
50. 1939. szeptember
[...] szivükig nem ér Szeretném ha szavam most e közgyűlés keretein túlra [...] kell eszmélnie A közös pásztor szavát meg kell hallania a nyáj [...] s ráhallgatnak majd az én szavamra és lészen egy nyáj és [...] egyetlen felelős tényezőnek nem volt szava a minden változások mellett is [...]