Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1913. szeptember

185 11. §• Bármely tárgy érdeméhez elsősorban az előadó vagy indítványozó szól, azután egyszer minden közgyűlési tag szólhat. Zárszó csak az előadót vagy indítványozót s azután az ellenindítványt tevőt illetheti meg. Ha valaki indítványát visszavonja, de a közgyűlés más tagja azt magáévá teszi, az utóbbi az indítványozó jogaiba lép. A felszólalás a jelentkezés sorrendjében és lehetőleg akként történik, hogy az indítvány mellett és ellen felszólalók felváltva következzenek. A felszólalásra jelentkezőket a jegyzői karnak az elnök­ség által esetről esetre kijelölt tagja jegyzi fel és hívja fel. Bármikor szót kérhetnek azok, kik személyes kérdésben, félreértett szavaik helyreigazítása végett, a napirendhez vagy az ügyrendhez kívánnak szólni. 12. §. A szólót beszédében megzavarni nem szabad. Egyedül az elnökségnek van joga a szóló beszédét meg­szakítani s a szólót a tárgytól eltérés, vagy a tanácskozás szabályainak meg nem tartása miatt figyelmeztetni. Ha valaki egy beszédben kétszeri figyelmeztetés daczára ismételi ugyanazt a hibát, attól az elnökség a szót megvon­hatja. Ha pedig valaki a gyűlés méltóságával össze nem egyez­tethető kifejezést használ, azt az elnökség rendreutasítja s tőle ismétlés esetén a szót megvonja. 13. §. A tanácskozás befejezése után az elnökség teszi tel a , kérdést szavazásra. A kérdést mindig úgy kell feltenni, hogy arra mindenki igennel vagy nemmel szavazhasson. Szavazás alá mindenekelőtt a napirendretérést követelő indítvány, azután a határozat elnapolására czélozó indítvány bocsátandó. A tárgy érdemében, ha bizottsági javaslat van, e felett, különben pedig az önállóan tett indítvány felett történik a szavazás, azután a felett az indítvány vagy módosítás felett, mely által legtöbb indítvány vagy módosítás esik el. Ha valamely összeg megszavazásáról van szó, elsősorban a legnagyobb összeg bocsátandó szavazás alá, s azután lemenő sorban mindig a legközelebb álló összeg. Szavazás előtt a kérdések sorrendjében és a kérdéseknek miként leendő feltevéséhez mindenkinek joga van egyszer

Next

/
Thumbnails
Contents