Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

63 Ezért a 30. §. vége ez lenne : „. ... és az egy­házi közgyűlés által választott 20 tag". 6. 33. §-nak a 41. §-t kellene tenni, mint a mely § az összes bizottságok tagjaira vonatkozik mert így, a mint most a 41. §. el van helyezve, úgy tiinik fel a dolog, mintha az csak a III. sz. bizott­ságra vonatkoznék. E szerint a 33. § ez lenne : „33. §. Az egyház bizottságainak s az iskolaszék­nek a tagjai semmiféle tiszteletdijra működésükért igényt nem tarthatnak". A számok azután a többi §-nál természetesen megváltoznak. 7. a jelenlegi 36. §-ban két styláris módosítás szükséges ű. m.: a 2. bekezdésben a megállapítja szó után: . . . . „és azokat időközönkint testületileg is meglátogatja". a 4-ik bekezdésben pedig a németes „betartja" szó helyett a helyes „megtartja" szót kell használni. 8. a 44. §. czélszerűen ezzel lenne megtoldandó a végén: „az egyház közigazgatásában". 9. a 45. §-ban az „esetén" szó helyett a helyes „esetében" teendő. 10. a 47. §-ba a lelkész jogai és kötelességeire nézve első sorban a Zs. T. 58—76. §§-ra kell hivat­kozni. 11. az 53. §-t az egyházmegyei közgyűlés meg­változtatván, a jelenlegi 53. §-ra szükség nincsen a sáfárok szempontjából, mert az 59-ik §-ban őróluk úgyis határozni kell. Kérdés tehát, hogy az 53. §-ra (ha a sáfárokra vonatkozó felesleges rész kihagyatik) szükség lesz-e csak azért, hogy a tiszteletbeli egyházfiról szó lehessen. Egyáltalában ezen tiszteletbeli egyházfi állás szervezése miért szükséges? az szokatlan, és ha erre szükség van, akkor nevezzen ilyet az elnökség, ne a gondnok. Az 53. § tehát kihagyandó, a mi által az 52. és 54. §§. közt az 53. §. által helytelenül megszakított összeköttetés is helyreáll. 12. az 57—58. §§-kat az 59—61. §§. után s ezeket előbb kellene elhelyezni, mert szerkezetileg sokkal helyesebb, ha a sáfárok ügye mindjárt a gondnok

Next

/
Thumbnails
Contents