Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926-1932

1930

martiromságra való készség, amely megvolt elődeinkben? Vagy pedig amikor panaszkodunk és zúgolódunk az igazságtalanságok és törvénytelenségek ezen égő máglyájában, mi csak anyagi előnyöket akarnánk szerezni?

Az ágostai hitvallás egy drága kincs, de egyúttal egy erős bilincs is, amely odaköt bennünket nem ehhez, vagy ahhoz a hitvalláshoz, hanem első sorban odaköt bennünket a Krisztus keresztfájához. És az a keresztfa sohasem válhat az igazi keresztyénségben díszjelvénnyé, hanem mindig megmarad a szenvedésnek szimbólumául és megmarad elköteleztetésül a Krisztus minden nyomorúságában való őszinte követésére. Az ágostai hitvallás bennünket arra kötelez, hogy a Krisztus keresztje a mi életünkben követőket találjon; olyan híveket, akik nem félnek a szenvedéstől.

Másfelől nem szabad megfeledkezni arról sem, amikor ennek a mai helyzetnek a mérlegét állítjuk össze, hogy nemcsak ránk nehezedik teher, nemcsak mi, evangélikus lelkészek szenvedünk az igazságtalanságok alatt. Én külön oda akarom azért állítani a magam és mindnyájunk lelkiismerete elé azt a kérdést, hogy mi, ak,ik ékesszólóan kívánunk hangot adni a magunk nyomorúságának, adunk-e hangot azon emberek nyomorúságának, akik dolgoznának, de nincs munkájuk, dolgoznának, de nincs megélhetésre való munkabérük? Nekünk lelkiismeretbe vágó kötelességünk az, hogy szava legyünk ebben a világban az Istennek. Mirajtunk keresztül és miáltalunk az Isten szava szól. És én úgy érzem és arról vagyok meggyőződve, hogy az Isten miáltalunk nemcsak azt akarja a világba belekiáltani, hogy mi, lelkészek nyomorgunk, vagy a mi egyházunk van elnyomva, vagy mi leszünk háttérbe szorítva. Az Isten azt a szavát is a mi szívünkbe és szánkra adja, .hogy felemeljük minden igazságtalanság ellen, ami a világban az állami, társadalmi és kereskedelmi életben végbe megy. Hogyha mi azt akarjuk, hogy a mi őseink piedesztáljára állva bennünket az országnak törvényhozása és kormánya megbecsüljön, akkor olyan embereknek kell lennünk, akik a hazáért és más embertársainkért is felelősnek tudják magukat.

És én azt gondolom, hogy ebben a tekintetben bizonyos mulasztás terhel bennünket. Mi nem mindig voltunk és vagyunk az elnyomottaknak szószólói és védelmezői. Mi nem mindig vagyunk készek arra, hogy a hatalmasokkal szemben megvédelmezzük az elnyomottakat és eltíprottakat. Mert amikor magunk között láthatjuk sok-sok családnak rettenetes ínségét, én nem vettem észre az igehirdetésben azt, hogy a viszonyok kényszerítő hatása alatt hangoztattuk volna Krisztus evangéliumának azt a szavát, amely arra is kötelez bennünket, hogy a betegen, az éhezőkön, a mezíteleneken segítsünk. És nem igen vettem észre azt, hogy a mi igehirdetésünkben súlyt fektettünk volna az evangélium szociális emberi követelményeire. Pedig kétségtelen az, hogy az utolsó ítéleten, amikor Krisztus megjelenik, nemcsak azt fogja számon kérnimondtátok-e Uram, Uram! hanem azt is: cselekedtétek-e az én mennyei Atyámnak akaratát, akinek tudta nélkül egy veréb sem eshetik le a háztetőről. És menyivel drágább Ő előtte egy emberi lélek!

Scholtz Ö. prédikációjában szivünkbe markolón emelte fel szavát, amely-79