Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1942

1942. október

27 hangzó szózatra azt felelte: „ímhol vagyok Uram, szólj, mert hallja szódat a te szolgád" — én is hallom az Isten parancsoló szavát. „Az én igémet adom a te szádba"! hallom az Ő biztató szavát: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne rettegj, mert én vagyok a te Urad Istened, "megsegítlek s én szabadításomnak jobb karjával megmentelek Téged." És én leborulok az Isten kegyelmének királyi széke előtt s halkan elmondom, némán odahelyezem halkszavú hálaadásomat Isten trónja elé. — Onnan jöttem, ahol a Halál árnyékának völgye van. Szüleimet, testvéreimet sírbaszállni láttam, s egyedül maradtam — mint zöldelő ág a családi élet megtépett fáján s amikor felém is kinyújtotta ösztövér kezét a halál — egy szörnyű szerencsétlenségben elvesztettem, akit a földi életben legjobban szerettem: a drága hitvest — a halálautón Isten életemet csodálatosan megmentette s a mai nappal, nehéz, felelősségteljes őrhelyre állított, világosan hallom az Ö „hívó szavát", hallom az Ö parancsát, s nincs más vágyam, minthogy ezt az életet, amellyel Istennek még céljai vannak, maradék nélkül odaszenteljem hálából az Istennek szolgálatára. Odaadjam neki testemet-lelkemet, szívemet, minden gondolatomat annak, aki életemet csodálatos kegyelemmel megtartotta. S amikor a püspöki szék legalsó lépcsőfokán megállok, a nagy dunáninneni evangélikus Egyházkerület évszázados múltjában a sok kiváló püspökök hosszú során végig tekintek, emberi gyarlóságom, gyöngeségeim, sok vétkem mélységes átérzésében, először néma sírokhoz vezet zarándokutam. Sírokhoz megyek megtisztulni, megerősödni, biztatást venni és szent fogadalmat tenni. Megállok a balassagyarmati temető egy néma sírja mellett. Az „Isten emberének sírja ez", melyet a dunáninneni evangélikus Egyházkerület emelt kiváló nagy püspökének, az egyetemes Egyház kiváló papjának: dr. Baltik Frigyesnek emlékére. Elmondom suttogva imámat az oldala mellett eltöltött 16 esztendő áldásaiért, mert sokat köszönhetek neki — a gyakorlati egyházkormányzat szövevényes utaira ő vezetett be. — Azután megállok némán a nógrádmarcali temető sírjánál s megilletődve látom, hogyan nyugszik a családi sírkertben négy generáció, nagyapa, apa, gyermek és unoka s a frissen hantolt sírban egyházkerületünk nagynevű Vezére, dr. Sztranyavszky Sándor. Áldom emlékét, mert 40 éves lelkészi szolgálatomnak minden kiemelkedő fordulópontjánál ott állott gondoskodó áldásával, s haló poraiban is áldom a nagy szívet, amelynek lakója életével oly sok áldást árasztott egyházi életünkre. Megállok a Kerepesi úti temető egy csendes sírjánál, elődöm, D. Kovács Sándor püspök álmodja ott örök álmait s látásokat lát. Mint egykori tanítvány áldom emlékét, mert mint fiatal theológust, Ö indított el azon az úton, amely a mai nappal utódjául az ő püspöki székébe vezetett. Végül elmegyek az én kedveseimnek, jó szüleimnek, az édesapa, édesanya sírjához, akiknek könnyei vittek a theológiai pályára, a szerető hitves sírjához, aki utamon 35 esztendőn át megosztotta az élet örömeit és keserveit — s egyetlen forró könnyben fejezem ki meleg érzéseimet, teszek fogadalmat s hallgatom meg az intő szavakat, mellyel ők is elbocsátanak új utamon. És még sok más sírra tekintek ma meghatódottan s úgy érzem, hogy a halottak szemei, lecsukódott szemei felnyílnak, a lezárt ajkak megszólalnak s azzal a sok szempárral, mely ma itt ebben a fényes teremben felém tekint, rám néznek áldó sóhajtással, áldó kívánsággal, égi üzenettel. S most rajtam a sor, nekem kell bizonyságot tennem, hogy az élőknek bizalomteljes szeretetével s a halottak áldó sóhajtásával, merre megyek, hová indulok, melyek azok az iránygondolatok, amelyek megA M. HR. KÖZPOWH ' STATISZTIKAI HIVATA& I | ti Ö NI Y VTÁRA I