Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1911. szeptember

61 Mert: az újabb gyűlésre, ha az első határozatra 31. képtelen volt. czélszerű záros határidőt tűzni, mint­hogy ellenkező esetben a határozathozatal ad graecas kalendas elhúzódhatnak. 5. a 34. §-ban a 2-ik bekezdésben e szavak „a tárgyalás közben felmerülő vitába nem elegyedik, csupán" szavak törlendők. Mert: az elnökséget attól, a mi a testület mind­egyik tagjának a joga — elzárni nem lehet, hogy t. i. saját véleménvét elő ne adhassa. 6. A 44. § K) pontjára vonatkozólag ez a pont az egyházmegye határozata értelmében törlendő. Mert: ellenkezik a ker. tanítóvál. szabályrende­lettel s így az törvénybe ütközőnek tekintendő. 7. az 55. § 1. pontjából „s. az egyházközség kö­rében lakó" szavak kihagyandók. Mert: ezek a Zs. T. 59. §-ával ellentétben állanak. Ugyanezen okból nem bővíthető ki e pont azzal, hogy „középiskolát végzett legyen a felügyelő, — de erre alig van szükség, mert a műveltséget maga a Zs. Tr is megköveteli. 8. az 58. § 3-ik bekezdésének törlésére irányuló egyházmegyei határozat, a mely szerint a 2-ik §-ban említett egyházi tisztviselők közül a „lelkészek ország­gyűlési képviselői megbízatást csak a képviselőtestület beleegyezésével vállalhatnak", helybenhagyandó azzal, hogy a 3-ik bekezdés ez a most irt mondat legyen. Mert: a képviselőtestület beleegyezésének kikö­tése teljesen elegendő az egyház érdekei megvédé­désére, — az pedig nem lehet érdeke közegyhá­zunknak sem, hogy a lelkészeket az országgyűlési képviselői megbízás elvállalásától mintegy eltiltsa. 9. Az 58-dv §-ból az egyházmegye határozata szerint a 4-ik bekezdésből törlendők lennének e szavak: „minden esetben távozását a felügyelőnek tudomására hoznia." Az egyházmegye e határozata lényegében indo­kolt lévén, az helybenhagyandó s e részben a „fel­ügyelőnek" szó helyett „lelkésztársának" teendő. Mert: az egyházat lényegében s a lelkiekben teljesen a lelkészek igazgatván, felesleges a lelkész­nek rövidebb időre való távozását a felügyelőnek jelenteni, elég ha azt lelkésztársával közli. 10. A tanítói szabályrendelet jóváhagyandó, azon­ban ez ügygyei szorosan összefüggőleg a szervezési szabályrendelet 59. §-a utolsóelőtti bekezdésére vo-

Next

/
Thumbnails
Contents