Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908–1912

1908. szeptember

-177 elhúzódása esetleg hátrányosan befolyásolhatja a gimnáziumi épület jogi 55. jellege körül felmerült kérdésnek helyes rendezését. És mivel a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület 1901. évi közgyűlésé­nek 20-ik pontja alatt hozott határozatával magáévá tette a turóczi egy­házmegyének azon álláspontját, mely szerint a szóban forgó épület tulajdona a turóczszentmártoni ág. hitv. ev. egyházközséget illetné meg, a miniszter hiteles telekjegyzőkönyvvel igazolja, hogy az említett épület úgy jogilag, mint telekkönyvi állapot szerint is a turóczi evang. esperességi iskola­alapnak képezi tulajdonát. Ezen tulajdonszerzés alapja pedig az, hogy a Turócz vármegyei nemesség 1832-ben a «Nationale institutum Hungaricum» név alatt Neczpálon egy tanintézetet állítván fel, ezen utóbb Turóczszent­mártonba áttett magyar tannyelvű s a turóczi ev. esperesség felügyelete alá helyezett «sehola nationalis» részére a turóczszentmártoni evangelikus egyházközség a szóban forgó gimnáziumi telket és épületet átengedte. Ezen a jelzett tanintézet javára történt adományozás pedig érvényében ma is fennáll: mert bár 1863-ban a magyar tanintézet — állítólag tanulók hiányában — megszűnt, sem 1863-ban, sem azóta nem történt oly jogcse­lekmény, melynek alapján ezen ingatlant az adományozó egyházközség tulajdonilag visszaszerezte volna, minek bizonysága a turóczszentmártoni 53. sz. telekjegyzőkönyv, melynek B. alatti bejegyzése szerint az iskolai épület és telek egy az 1871. évi augusztus 22-én a turóczi ev. esperesség elöljárói által kiállított nyilatkozat alapján lett tulajdonjogilag a gimnázium pártfogósága javára átírva: az esperességi alap tehát 1863 után is tulaj­donosa maradt az iskolai ingatlannak és az 1867, illetve 1.871—72-ben mint esperességi isicolaalap s nem mint az egyházközség volt vagyona szállott át a patronátusra. A tót gimnáziumnak 1875-ben történt feloszlatása folytán 18. ein. 1875. számú kultuszministeri rendelet értelmében a szóban forgó ingatlan az egyházközségnek adatott át. Ebbeli rendelkezés azonban kétségkívül csu­pán azon körülményben leli magyarázatát, hogy mivel az egyházközség volt az, mely eredetileg az épületet iskolai czélokra átengedte, a gimnázium beszüntetése folytán legczélszerűbbnek látszott az épületet addig, mig az eredeti rendeltetésének, vagyis a «schola nationalis»-nak ismét átadható lesz, az adományozó egyházközség használatába bocsátani, mert haszna­vehető iskolai épületről lévén szó, ideiglenességénél fogva czélszerűtlen rendelkezés lett volna az épületnek magán-, pl. lakási czélokra leendő költséges átalakítása által az esperességi iskolaalap javára való hasznosí­tását elrendelni. Az intézetnek az egyházközség részére történt átadása tehát, mint különben is puszta közigazgatási jellegű rendelkezés, korántsem praejudi­kálhatott a magánjogi rendelkezésnek: s a hivatkozott rendelet annál kevésbé akarhatta a szóban forgó épületet az egyházközségnek tulajdonilag átadni, mert hiszen a tulajdonos esperességi iskolai alap képviselete a tárgyalásba be sem vonatott s a nevezett alap nevén álló ingatlannak az egyházközség javára való átírása nem is szorgalmaztatott. Nyilvánvaló tehát az, hogy a turóczszentmártoni ev. egyházközségnek a turóczi egyház­12

Next

/
Thumbnails
Contents