Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1939. szeptember

9 kényszerítés által szerzett új hívekben talált nyereség, viszont a károsult egyházakban sokkal kisebb az elcsábítottakban mutatkozó veszteség, mint az az erkölcsi kár, ami a jellem gyengülésének, a megbízhatóság elvesztésének tényében a nemzet és az emberiség egészére kihat. Mert ingatag jellemekre sem az egyház, sem a nemzet jövendőjét ráépíteni nem lehet. 8 amit most mondtam, az nemcsak egyesekre, hanem népekre és nemzetekre is elmondható. Valamikor a népek és nemzetek a vallás és az egyház érdekeiért minden egyéni érdek mellőzésével, sőt azok korlátozásával és kárával is háborúkat viseltek, összefogtak, áldozatokat hoztak. Ma hatalmi és gazdasági érdekekből keresztyéneknek nevelt népek és nemzetek is képesek az egyház és a vallás nyílt ellenségeivel szövetkezni. Olyan erkölcsi hanyatlás ez, amit csak sajnálni és siratni lehet, mert az ilyen népek és nemzetek fiai sem lehetnek mások, mint megalkuvók, alkalmazkodók, megbízhatatlanok és anyagiasak. A vallás és az egyház hűséges követőinek azonban ebből a szomorú jelenségből le kell vonniok azt a komoly következtetést, hogy ők is fogjanak össze, becsüljék meg és támogassák egymást addig, míg a megváltozott idők ártó szellemének hullámverése a szivükig nem ér. Szeretném, ha szavam most e közgyűlés keretein túlra is hatna s meghallgatásra, sőt megszívlelésre találna. A Krisztus egyházai ma nem folytathatnak egymás ellen irtó háborút. Ma Krisztus és az ő keresztje áll kemény ostrom alatt, híveinek meg kell tehát egymást érteniök, el kell türniök, sőt erősíteniök kell egymást. A Krisztusban hivők bármelyik táborának gyengülése vagy pusztulása az egész keresztyénség vesztesége. Krisztus nyájának magára kell eszmélnie. A közös pásztor szavát meg kell hallania a nyáj minden csoportjának: »Más juhaim is vannak nekem, akik nem ebből az akolból valók, azokat is össze kell gyűjtenem s ráhallgatnak majd az én szavamra és lészen egy nyáj és egy pásztor«. (János 10:16.) De meg kell hallania azt a komoly figyelmeztetést is, amelyet Jézus egykor a szent városhoz intézett: »Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat és leányaidat, mint ahogy az anyamadár szárnya alá gyűjti fiókáit, de nem akartátok. íme házatok pusztává lesz«. (Máté 23:37—38.). Hagyjon hát fel minden egyház az egymás ellen folytatott áldatlan csatározással, építse a maga otthonát, ne idegenből csábítson, hanem a maga családi körében neveljen magának buzgó híveket, megbízható tábort, munkás népet. Ne terjessze a hitehagyás istentelen szokását, mert a vallástalanság, egyháziatlanság, sőt istentelenség bűne enélkül is terjedőben van s félő, hogy az erre szoktatott emberek előbb-utóbb a saját egyházuk ellen fordulnak és az egyházhűség meglazulása a hithüség megingásának, sőt pusztulásának veszedelmét zúdítja a másokat ostromló s hitében megingatni törekvő egyházakra is. Mikor e válságos és nehéz időkben egyházi és országos gondjaink napról-napra növekednek, sajnálattal kell rámutatnom arra az érthetetlen jelenségre, hogy illetékes helyeken a felekezetközi helyzetről még csak szó sem esik! Kormányváltozás, képviselőválasztás, miniszterválság, politikai pártok jövése-menése közben egyetlen felelős tényezőnek nem volt szava a minden változások mellett is változatlan felekezetközi feszültséghez. Lehet, hogy ez a feszültség a többségben lévő felekezet előnyére szolgál, ma pedig, ez az egyház, bár az országos törvények szerint nem is uralkodó, de a mindennapi tapasztalat szerint valósággal kormányzó egyház, mégis az ország és a nemzet sorsát intéző hivatalos tényezőknek tudniok kellene, hogy a kisebbséget alkotó protestáns keresztyénség is a Krisztus népe és a nemzettest tagja, az ország polgársága,