Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1895. augusztus

•96 7. §. Az elnökség gondoskodik a tárgyalandó kérdések kellő elő­készítéséről, felszereléséről és rendes előadóiról, megnyitja és bezárja az üléseket, vezeti az ülés folyamán az ügyrend értelmében a tanács­kozást, teszi fel a szavazasra a kérdést és mondja ki a határozatot. Az elnökség őrködik a csend, rend és a tanácskozási szabályok megtartása felett. Ebből kifolyólag a tanácskozási rend érdekében bár­mikor szólhat; a csend és rend fentartására, úgy a gyűlés tagjait, mint a hallgatóságot figyelmeztetheti vagy rendre intheti, sőt ha a rend és csend — figyelmeztetései és rendreutasításai daczára — sem állana helyre, az ülést felfüggesztheti, esetleg bezárhatja; a hallgatóság el­távolítását pedig szükség esetén elrendelheti. 8. §. Minden közgyűlési tagnak joga van indítványokat tenni. Önálló indítványok legkésőbben a közgyűlést megelőző napon tartott értekezleten jelentendők be s a közgyűlésen rendszerint szóval terjeszthetők elő; az elnökség kívánatára azonban az indítványozó tar­tozik úgy önálló indítványát, valamint a napirenden levő tárgyra nézve tett módosító indítványát írásbelileg benyújtani. A közgyűlés a kellő időben benyújtott önálló vagy napirenden levő tárgyra vonatkozó indítványok felett rendszerint határoz; joga van azonban bármely indítványt véleményes javaslat végett a bizott­sághoz utasítani, s ily esetben a javaslat előterjesztésének idejét meg­határozni. 9. §. Bármely tárgy érdeméhez első sorban az előadó vagy indít­ványozó szól, azután egyszer minden közgyűlési tag szólhat. Zárszó csak az előadót vagy indítványozót s azután az első ellenindítványt tevőt illeti meg. Ha valaki indítványát visszavonja, de a közgyűlés más tagja azt magáévá teszi, az utóbbi az indítványozó jogaiba lép. A felszólalás a jelentkezés sorrendjében és lehetőleg akként tör­ténik, hogy az indítvány mellett és ellen felszólalók felváltva követ­kezzenek. A felszólalásra jelentkezőket a jegyzői karnak az elnökség által esetről esetre kijelölt tagja jegyzi fel és hívja fel. Bármikor szót kérhetnek azok, kik személyes kérdésben, félre­értett szavaik helyreigazítása végett, a napirendhez, vagy az ügyrend­hez kívánnak szólni. 10. §. A szólót beszédében megzavarni nem szabad. Egyedül az elnökségnek van joga a szóló beszédét megszakítani s a szólót a tárgytól eltérés, vagy a tanácskozás szabályainak meg nem tartása miatt figyelmeztetni. Ha valaki egy beszédben kétszeri figyelmeztetés daczára ismétli ugyanazt a hibát, attól az elnökség a szót megvonhatja. Ha pedig valaki a gyűlés méltóságával össze nem egyeztethető kifejezést hasz­nál, azt az elnökség rendreutasítja s tőle ismétlés esetén a szót meg­vonja. 11. §. A tanácskozás befejezése után az elnökség teszi fel a kér­dést szavazásra.

Next

/
Thumbnails
Contents