Dunántúli Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1895-1900

1898

118 elnökség- tartozik az esperest a lelkészi hivatal megüresedéséről értesíteni. 4. A 10. §. c) pontjánál törölt ezen szavak: „Ha pedig szomszé­dos ev. egyházak csak nagy távolságban volnának s a szomszédos lelkészeket az egyház ellátásával a nagy távolság miatt megbízni nem lehetne, helyettes lelkészt nevez ki. (59. §. a, és 61. §.) Ellenben „meg­­hagyandók azon módosítással, hogy ezen szavak helyett: helyettes lelkészt nevez ki“, ezen szavak teendők : „helyettes lelkész kinevezése iránt a püspököt megkeresi.“ Ugyanazon szakasznak ezen szavai után : „jelen szakasz alapján megbízottak“ teendő : „kivételével a püspök által kinevezett helyettes lelkésznek.“ 5. A 19. §-ban „püspök“ szó helyett „egyházkerületi elnökség“ teendő. Tilos cselekvényről lévén szó, ily esetben ne adassék több jog a püspöknek, mint az egyházkerületi felügyelőnek. 6. A 26. §-nál „egy félév“ kitételnél az „egy“ mint felesleges törlendő. 7. A 28. §-nál az a) pontba beveendő: „rendes, helyettes és segéd­lelkészek csak ugy, ha érdekelve nincsenek.“ 8. A 29. §. a) pontja kihagyandó, mert a közgyűlés egybehivása az elnöknek nem saját ténye lévén, annak szabályszerűségét csak meg­kérdezés után állapíthatja meg. Indokolatlan a c) pont kihagyása, mert e nélkül nincs is meg­határozva, mi a 31. § ban hivatkozott véglegesen megállapított névsor. 9. A 31. §-nál zárjel közt (29. §. c) meghagyandó. 10. A 34. §-nál a titkos szavazás módja meghatározandó. Itt azon­ban szükségkép el kell térni a tervezettől, mert eltekintve attól, hogy ha a választó az elnökségtől átvett üres szavazatlapra írja a jelölt nevét ez idő veszteséggel jár s a választás titkos voltát illusoriussá teszi, a választói jog gyakorlása nincs az irás tudáshoz kötve, pedig ezen eljárás mellett az Írni nem tudók, daczára annak, hogy őket a 28. §. hallgatag választói joggal felruházza, ezen joguk gyakorlatától elesnének. A rendszabálykészitő bizottság módositása elfogadható, de a következő kiegészítéssel ; „mely ugy történik, hogy mindegyik választó a névsor szerint külön felhivatván, azonosságának a 31, §-ban előirt módon való igazolása után egy jelöltnek nevét tartalmazó szavazólap­ját összehajtva az elnökségnek átadja. Az elnökség kötelessége meg­győződni arról, hogy a beadott szavazólap egynél nem több s hogy a szavazó neve a szavazók névsorában ellenőrzés czéljából megjegyez­tessék.“ 11. A 36. §. második sorában „egy félév“ helyett „félév“ leendő. 12. A 46, §. utolsó bekezdése a rendszabálykészitő bizottság módositásában a 25. §. előtt van felvéve. Helyesebb volna ezen ren-

Next

/
Thumbnails
Contents