Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1905

1903. augusztus

158 lyamodókať' kifejezés után „illetve a segélyre szorultakat" teendő. A III. fejezet második sorában „adományai" után ,,és hagyo­mányai" is kiteendő. A IV. fejezet 6, pontjában a czim javítandó; a 7. pontjában „evang." helyett „ág. hitv. evangelikus" alkalmazandó; 8. pont­jában „bizottmányok., „bizottságok"-m javítandó; 9. pontjában „_pénztárnok" helyett ..pénztáros'' 1' szükséges; a 10. pontban „6 évre" után „illetőleg a 6 éves időköz lejáratára" kifejezést kell tenni, ugyané pont „de" szócskája kihagyandó. A 11. pont első sorának „pérnr;tárnokot" szavát pénz­tárost"-ra kell javítani, a második sorból „közfelkiáltással", az 5-ikből pedig „fokozatosan" szavak kihagyandók. A 12. pont első és hatodik sorában „bizottmány" és „bi­zottmányt" „bizottság", illetőleg „bizottságot"-ra javítandó; ugyan e pont „szabadon" és „4, illetve" szavai a harmadik, illetőleg hetedik sorból kihagyandók. A 14. pontban „csak azon" kifejezés helyett „az" szócska alkalmazandó, a „kik a gyámintézet czéljaira az évben ada­koztak" kifejezés kihagyandó. A 15. pont pedig így fog hangzani: „A közgyűlések jegyzö­könyveit, illetőleg jelentéseit tel kell terjeszteni a felettes gyámintézeti, valamint tudomásul vétel végett a felettes egyházi hatóságokhoz is." Az V. fejezet 16 a) pontjának negyedik soránan „a mikor is" után közbeszúrandó „a gyámintézeti tőkék kamatai hányadá­nak beküldését jövőre sem követelvekifejezés. Ugyané fejezet c) pontjának „ifjúsági" szava helyett „közep­és felsőbb iskolai" alkalmazandó; a hetedik sorából kihagyandó a „szabadon" szó, de beszúrandó ugyanezen sor „a másik részt" kifejezése után „a tökekamat kivételével" kifejezés. Ugyancsak ezen fejezet d) pontjának nyolczadik sorában a „pedig" után beszúrandó „a gyámintézeti tőke kamatai ki­vételével" kifejezés. Ugyan e fejezet e) pontjának harmadik sorában „bizottmány" „bizottság"-ra javítandó. E fejezet f) pontjában ugyancsak a „bizottmány" javítandó ki „bizottság"-iá. A 1 7. pontban 17. egyszerűen kihagyandó, a „bizottmány"­1 pedig a már ismeretes változtatásnak kell alávetni. A g) pontban első sorban a „g)" helyett „77." szükséges, mint ilyen 17. pontnak lesznek az alkalmazott ü, -2., . . . helyett a„ 5, c, . . . alpontjai, a hol csak előfordul a czim, kijavítandó, tehát az a) pont első, második s a b) pont harmadik és negyedik sorában, az egész 17. pontban az „ők" elhagyandó (a, első,

Next

/
Thumbnails
Contents