93 találat

Találatok

1. 2007 / 2-4. szám • Vasy Géza: Illyés Gyula és az ő "megbocsáthatatlan bűnei" (tanulmány) (83. oldal)
[...] kerülés időpontja is bizonytalan de Flóra bűnösségét semmi sem támasztja alá [...] verset Tasi József a beteljesült Flóra szerelem dokumentumaként értelmezett s azt [...] ehhez hozzá hogy úgy tűnik Flórának Mátraházán netán Tihanyban is a [...] 2003 Ez ugyan főleg a Kádár korszakkal foglalkozik s fő tétele [...]
2. 1992-02-16 / 7. szám
[...] sőt a vele átellenben lakó Kádár volt az akiknek jóvoltából a [...] legalább Illyéssel egyértékű feleségtől Kozmutza Flórától A vendégeléshez késő éjszakába hajló [...]
3. 1994-11-06 / 44. szám
[...] ezen­túl Önt Illyés felesége Kozmutza Flóra is tanította a Gyógypedagógiai Főiskola [...] pszichológiát nála aztán megint csak Flóra segítségével az Eötvös Lé­lektan Szakán [...] alkalmazkodott Nem ő ment látogatóba Kádárhoz és Aczélhoz a nyolcvanas évek [...] hogy az kellemesen telt na Flóra hozz még egy kis pörköltet [...]
4. 2010-08-29 / 29. szám
[...] elején Utólag kiderült a kommunista Kádár éra csak azért en­gedélyezte nagyközönség [...] a korabeli főideológus Aczél György Ká­dár és Nagy Imre harcát valamint Kádár 1956 os forradalom utáni hatalomátvé­telének [...] eL Előbbi hölgy sze­repét Herczeg Flóra utóbbit Sünön Boglárka alakította s [...]
5. 2011-05-01 / 17. szám
[...] Hammer Angéla Bálint Petra Konrád Flóra 7 b Támer Dorina 7 [...] iskolai hitélet drasztikus visszaszorítása a Kádár korszakban A Kádár éra 1956 ot követően az [...] el­halásához fog vezetni 1956 novem­berében Kádárék módszerváltása következtében az új hatalom [...] Az egyházi kérdések legfonto sabbja Kádárék számára a püspöki kar megfélemlítése [...]
6. 1955-07-17 / 167. szám
[...] 19 40 Előadás Sass Anna Flóra Afrika utazóról 21 00 Magyar [...] és zenekara Játszik 17 20 Kádár Iván A munkás­osztály elnyomorodása a [...]
7. 1960-10-22 / 250. szám
[...] 42 72 OOPOOOOOOOOOOCXXXXX W amelyről Kádár János állam­miniszter számolt be a [...] ame­lyektől az emberiség sorsa függ Kádár elvtárs beszámolója majd ezt követően [...] és rétgazdálkodás fejlesztéséhez A természetes fló­rából lehet ugyanis következtetni arra hogy [...]
8. 1961-02-28 / 50. szám
[...] maszkodva a vizet bámulod meg Flóráig rády a Bubenec a Smichov [...] esett ki belőle Novotny és Kádár elv társ baráti ölelését mutatta [...]
9. 1961-09-30 / 231. szám
[...] rendezte főbb szereplői Sallay Kornélia Kádár Flóra és Bára ny i Tibor [...]
10. 1963-06-07 / 131. szám
[...] állítja elénk Sallay Kornélia Juliskája Kádár Flóra Irénkéje jól eltalált alakí­tás Külön [...]
11. 1963-10-11 / 238. szám
[...] külügyminisz­ternek a külügyminisztériumban lévő ebédlőjében Kádár János távirata Fidel Castróhoz Kádár János a forradalmi munkás paraszt [...] és részvétét fejezi ki a Flora hurrikán pusztításaitól sújtott nak Hangoztatja [...] a Csehszlovák csütörtökön ülést tartott Kádár Szocialista Köztársaság elnökével János a [...]
12. 1964-04-28 / 98. szám
[...] az évben Görög­országba a Bálaszéki Kádár és Fatömegcikk Ktsz ből A [...] virágot a városnak A tavaszi flórában 30 ezer tő árvács­kát és [...]
13. 1966-04-01 / 77. szám
[...] hu­morával és a két udvarhölgy Ká­dár Flóra és Bálint Marika min­dent keresztülvivő [...]
14. 1970-07-11 / 161. szám
[...] út a 16 A Bátaszéki Kádár és Fatömegcikk Ktsz II FELVESZ [...] gyermek sportkocsi Szekszárd Jobbparászta Martos Flóra 10 ÍÍS 3 VEGYE S [...]
15. 1971-06-15 / 139. szám
[...] A kertben Magyarország kü­lönböző tájainak flórája Szik­lagyepen a közönséges és a [...] a budapesti egyetem botanikus kertje KÁDÁR MÁRTA A hatezer növényfaj között [...]
16. 1972-08-27 / 202. szám
[...] óráig Szekszárdi A G Gyümölcsfeldolgozó Kádár Ktsz és MÁV transzformátor kör [...] ház eladó 375 SZEKSZÁRD Martos Flóra u 50 sz alatt tires [...]
17. 1973-04-07 / 81. szám
[...] FILLÉR Szómmal 1973 április 7 Kádár János a választókerületében Választási nagygyűlés a Láng Péter János Tokióban Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának [...] ut­cai központjában nagy sze­retettél fogadták Kádár Já­nost akit Csillag Géza a [...] 7 brigád naplójába A Martos Flóráról elneve­zett brigád naplójában arra a [...]
18. 1973-05-17 / 113. szám
[...] jogok és kedvezmények illetik meg kádár EX PRESS segítség Hamarosan becsukódnak [...] hívunk a klubba A Martos Flóra Ifjúsági Kiüti tudósítója Lehr Magda [...]
19. 1973-09-13 / 214. szám
[...] sze­rint Jélentkezés szemé­lyesen a Bátaszéki Kádár és Faipari Szövetkezetnél Bátaszék Bonyhádi [...] musz Ilona Neukirchner Péter Studer Flóra Stölkler János Kö­nig Mária Daradics [...]
20. 1973-10-26 / 251. szám
[...] megegyezés sze­rint Jelentkezés Bátaszé ki Kádár és Faipari Szö­vetkezet Bátaszék Bony­hádi [...] házaspár részére kiadó Szekszárd Martos Flóra u 12 Jobb Parászta 434 [...]
21. 1976-02-28 / 50. szám
[...] megragadott ahogy Brezsnyev elvtárs figyelte Kádár elvtárs felszólalását és egyszer kétszer elismerően bó­lintott Amikor Kádár elvtárs arról beszélt hogy a [...] világbékének Tagja vagyok a Martos Flóra szocialista brigádnak Éppen csütörtökön tar­tottunk [...] foglalkoztafó A műszak A Martos Flóra brigádban és az A műszakban [...]
22. 1979-02-23 / 45. szám
[...] népszerű szerzője O A BÁTASZÉKI kádár szövetkezet az 1979 es évben [...] adott tájékoztatást Bírósági ítélet Tudósítónktól Flóra iássló 23 éves szálkai Petőfi [...] nyújtó követési távolságot Amikor a Flóra László járműve előtt haladó személy [...] a bal­esetet A Szekszárdi Járásbíróság Flóra Lászlót héthónapi fogházban végre­hajtandó szabadságvesztésre [...]
23. 1980-07-22 / 170. szám
[...] u 18 IV em 2 Kádár András 520 2 választási bika [...] Szekszá r d Ma rtos Flóra u 13 493 B útorozott [...]
24. 1980-08-15 / 191. szám
[...] a kötél általi halálos BUDAPEST Kádár János az MSZMP KB első [...] Eszperantó Világszövetség választmánya dr Szabó Fló­ra 33 éves pécsi ügyvédet választotta [...]
25. 1981-11-24 / 275. szám
[...] hozott létre Hollandiában de aminek flórájá­ra és faunájára sajnos igen kedvezőtlen [...] Dévai Nagy Kamilla és Oszter Kádár Szövetségi politika nemzeti egység Amit [...] politikai könyvnapok egyik vezető kiad­ványa Kádár János kötete a Szövetségi politika [...] politikai könyvnapok mottója is lehetne Kádár János kötetében Pontosan egy héttel [...]
26. 1982-06-05 / 130. szám
[...] az új átkötésig a Martos Flóra utca környékén átmeneti zavarok még [...] s mennyit vásároltunk Gyurkó László Kádár Jánosról írt könyvét talán minden [...]
27. 1982-06-30 / 151. szám
[...] kezdődtek a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról Kádár János és Jorge Del Prado [...] a ma­gyar Afrika kutatás eddigi Kádár János a Magyar Szo­cialista Munkáspárt [...] Benyovszky Móricz Magyar László Sass Flóra Teleki Sámuel Czimer mann István [...] és a világ­béke megőrzése érdekében Kádár János az MSZMP szoli­daritásáról biztosította [...]
28. 1984-07-20 / 169. szám
[...] eltávolítása a Fehér Házból BUDAPEST Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte Harilaosz Flora kiszt a Gö­rög Kommunista Párt KB főtitkárát 70 születésnapja alkalmából Kádár Jánois a Magyar Szocialista Munkáspárt [...]
29. 1985-03-02 / 51. szám
[...] L akókocsi eladó Szekszárd Martos Flóra u 39 szám alatt Érdeklődni [...] 14 231 145 a bAtaszéki kádár és faipari SZÖVETKEZET értesíti vásárlóit [...]
30. 1985-03-04 / 52. szám
[...] L akókocsi eladó Szekszárd Martos Flóra u 39 szám alatt Érdeklődni [...] u 22 161 A BÁTASZEKI KÁDÁR ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET értesíti vásárlóit [...]
31. 1986-08-06 / 184. szám
[...] a Sri Lanka i sza kádárok biztos hátországra leltek s erre [...] bomba ható­Új magyar ENSZ képviselő Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt [...] Pécsett élő ügyvédasszonyt dr Szabó Flórát A kilenc­tagú elnökség tagja lett [...]
32. 1987-03-21 / 68. szám
[...] majd felolvasta az üdvözlőlevelet amelyet Ká­dár János a Magyar Szocialista Mun­káspárt [...] a Magyar Eszperantó Szövetség elnökségéhez Kádár János üdvözlőlevele a Magyar Eszperantó [...] Killián György Kulich Gyula Martos Flóra Kossá István Szerémi Borbá­la A [...] céljaik megvalós fásában Szívélyes üdvözlettel KÁDÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt [...]
33. 1987-03-28 / 74. szám
[...] as szalagfűrész 1 db kombinált kádár marógép Ér­deklődni mindennap Kocsola Dombóvári [...] Kb 20 20 A mecseki flóra tudósa Kb 20 40 A [...]
34. 1987-06-27 / 150. szám
[...] Károly az Elnöki Tanács elnöke Kádár János az MSZMP főtitkára és [...] annak hiányában megváltozhat az érté­kes flóra és fauna SASVÁRI JÓZSEF Komárom [...]
35. 1987-09-15 / 217. szám
[...] Ferenc Pásztor Erzsi Pádua Ildikó Kádár Flóra Nemere László változatában méltó megfogalmazást [...]
36. 1987-11-03 / 259. szám
[...] a költő egész alakos bronzszobrát Flóra asz szonyt és lányát virággal [...] párt és állami vezetők köztük Kádár János az MSZMP főtitkára és [...] ér­kezett Moszkvába Szombaton érkezett meg Kádár János vezetésével a magyar párt [...] Kongresszusi Palotában ma mond beszédet Kádár János a magyar párt és [...]
37. 1988-03-30 / 76. szám
[...] védelme érdekében Csatornamű társulat Domboriban Kádár János és Harilaosz Flora kisz megbeszélése Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt [...] és a leszerelés elő­mozdítása érdekében Kádár János és Harilaosz Florakisz kölcsönösen [...]
38. 1988-08-13 / 193. szám
[...] Pasqualetti Eleo­nóra Penkala Éva Remsey Flóra Zelenák Katalin neve olvasható Mi [...] napjaink meny­nyire megváltoztatták a textilművé­Remsey Flóra Az én hadseregem részlet Nyerges [...] előtt tiszteleg ez a kiállítás KÁDÁR MÁRTA Hauser Beáta Baleset Katona [...]
39. 1989-05-03 / 102. szám
[...] de itthon is gyanakodva nézték Kádár János aki gyakran találkozott vele [...] hal­lottunk más hibáiról is folytatja Kádár A részletekről nem szól de [...] már menthetetlen volt ezt egyébként Flóra szép visszaem­lékezéséből hitelt érdemlően tudjuk [...]
40. 1990-04-07 / 05. szám
[...] rajzai Jávorka Sándor A magyar flóra című könyvéhez Ettől kezdve negyven [...] 1934 ben megjelent A ma­gyar flóra képekben és az Erdő mező [...] Életműve szinte páratlan a vilá­gon KÁDÁR MÁRTA Csapody Vera dolgozik Gyerünk [...] hadtudományi munkájá­nak lapjain lelték fel kádár Oláh Zoltán ECjySZÓVal Tisztán mondom [...]
41. 1990-05-18 / 37. szám
[...] Márja Fazekas Ist­ván Szirtes Ádám Kádár Fló­ra Leviczky Klára Csurka László Tímár [...]
42. 1990-06-22 / 67. szám
[...] Magadinói orgonafesztivál 1989 10 23 Kádár Flóra balladája Bajor Nagy Ernő dokumen­tumműsora [...]
43. 1990-11-02 / 179. szám
[...] Hunyadkürthy István Já ki Béla Kádár Flóra Kertész Péter Kéry Gyula Komlós [...]
44. 1990-12-21 / 221. szám
[...] Pálma Harsányi Gábor Juszt Judit Kádár Flóra Kovács Mária Pogány Margit Rajz [...]
45. 1991-02-16 / 40. szám
[...] NÉPÚJSÁG 9 Afrikában Széchenyivel Gemencben Kádárral vadászott Böröczky Kornél szögre akasztja [...] vegyék filmre a harmadik kontinens flóráját és fau­náját Böröczky Kornél aki [...] akkor mikor beválogattak az expedícióba Kádár János indu­lás előtt összehívott bennünket [...] hogy le­gálisan kinn maradjon Köszönöm Kádár úr hangzott a felelet én [...]
46. 1991-03-14 / 62. szám
[...] László Báli Anita Lecsó Pé­ter Kádár Flóra Orosz Helga Pasqualetti Ilona Piroch [...]
47. 1991-05-17 / 114. szám
[...] Hilda Sinkovits Imre Bujtor István Kádár Flóra Ba­ranyai Imre 11 15 Képújság [...]
48. 1991-10-26 / 251. szám
[...] kérdéseiről dr Gergátz Elemér dr Kádár Béla és dr Kupa Mihály [...] Ozora Mártírok u 66 Lippai Flóra Paks Kurcsatov u 23 Bencze [...]
49. 1992-04-11 / 87. szám
[...] soha nem énekelt ke­gyelettel megőrizzük Kádár kori gyerek vagyok Pártállamban születtem [...] König Katalin 7100 Szek­szárd Martos Flóra u 84
50. 1992-09-11 / 215. szám
[...] Anna Szabó Mada­ras József Szabóné Kádár Flóra Kővári Zách János Kőváriné Szemere [...]

 

  • 1
  • 2