Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-07 / 05. szám
1990. április 7. TOLNATAJ - 7 (A remekmű) A remekmű váratlan ajándék, írónak is, olvasónak is. Arany azt írja, ö pedig igazán tudta, „perc a tiéd, egy perc, az isteni”. Ez az ihlet perce, versének is ezt a címet adta, jelezve, azt is, hogy nem az állapot, hanem a pillanat kegyelméről van szó, mert közben a költő is táplálkozik, elmegy a boltba, vesz magának tizenöt deka párizsit, örül, hogy megnyugtató az anyagcseréje, megfordul a lányok után s elégedetten állapítja meg, mint Weöres Sándor, hogy Erzsébetnek ruganyos a feneke. A remekmű az olvasónak is személyes ügye, ő is átéli az ihlet percét. Azt sem kell gondolni, hogy a választottak adománya, csak a szavát kell meghallani, s itt már az életkor sem számít, mert akinek öregségére eltompul az elméje, fiatalon sem lehetett különösebben éleselméjű, akkor sem, ha úgy vélte, hogy a párttagsági könyv mellé észt is kapott. De ez messze vezetne, inkább egy remekmű örömét szeretném megosztani a remélt olvasóval. Még egy rövid kitérőt kell tennem. A remekmű, ahogyan a köztudatban él, általában mennyiséget is jelent, egybekapcsolódott a méretekkel, tehát a tízezer sorokkal páváskodó eposz szükségszerűen jobb, mint a néhány sorba sűrített epigramma. Azonban általában az ellenkezőjére van példa, fölösen is. Ezúttal is néhány sorról van szó, nemrég olvastam a Népújságban, szerzőjét nem jegyzik az irodalmi piacon, sváb öregasszony, aki életének négy sötét esztendejét foglalja össze, írás közben emlékeztetőül az utókornak, vagy csak saját magának, de ez nem is fontos. Véget ért a háború, mindenki arra gondolt, mert nem is lehetett másra gondolni, hogy újra kezdődik az élet, mindennek megbízható ideje lesz, életnek, halálnak. Nem így történt. A megszállók összeterelték az asszonyokat s Donbaszba, az 1026-os lágerbe hajtották őket, bosszúból, megtorlásként, ez már nem is fog kiderülni. Négy évet élt itt, ennek a négy keserű esztendőnek történetét foglalta ösz- sze néhány sorban, a remekművet jellemző tömörséggel. Nincsenek írói fogásai, nem keresi a hatást, csak tényeket közöl, higgadtan, tárgyilagosan. Felsorolja, hol dolgoztatták, az értelmetlen szenvedés azonban a szavak között bujkál, szemérmesen, nem hivalkodik vele, nem akar meghatni, szánalmat kelteni. Inkább a honvágyról beszél, ami nem aludt ki szívében és a szerencséről, hogy végül egészségesen hazaérhetett. Reggel öt óra volt, erre is emlékszik, amikor újra találkozott övéivel. A közös örömöt nekünk kell elképzelnünk, mert ő csak ennyit mond: und so ging das Leben weiter, tehát az élet ment tovább. Ez a végső titok, mi pedig meghatódva állunk az öregasszony szavainak kapujában, aki csak ennyit mond: az élet ment tovább. (Kisfiú ibolyacsokorral) Barát, igy hívták a szabót Tapolcán, ma is meg tudnám mutatni, hol volt a műhelye szóval Barát szabó varrt nekem tavaszi kabátot kisgyerek koromban. Szép kabát volt, s jelzőt talán meg is emelhetjük, gyönyörű volt, a mester maga is érezhette, hogy remeket alkotott, mert midőn felvettem, dús ibolyacsokrot tűzött a gomblyukába. Fénykép is őrizte: édesapám kezét fogva lépdelek házunk felé, megdicsőülten az új kabátban, ibolyacsokorral. Néha eszembe jut a régi kép, s már nem is az idő múlása hívja elő a múltból, hanem az én múlásom, aki az idő kezét fogva lépdelek - hova is? Az idő falán árnyak lebegnek, a deportáltakkal zsúfolt vonat mozdonya sípol türelmetlenül, ami érthető is, a mozdonyvezető ideges, a felesége marhapörkölttel várja, rétest is sütött, a férje meg késik, közben vezényszó hangzik, „pofa be!” apám alkalmi invalidus, felkötött karral megy a nagygyűlésre, hogy ne kelljen tapsolnia Rákosinak, a szomszédunkból elvitték az öreg őrnagyot, de az is lehet, hogy beszervezték, mert három nap múlva elengedik, valaki azt meséli, hogy Matolai bácsit agyonverték a börtönben, de ilyesmiről jobb nem is tudni, talán nem is igaz, semmi nem igaz, mindössze annyi történik, hogy egy kisfiú megy gyanútlanul a tavaszi napsütésben, új kabátban s gomblyukában ibolyacsokor virít. CSÁNYI LÁSZLÓ Csillagsorsok és embersorsok Acsádi Rozália: Igéző Erőt gyűjtök, hogy megigézzelek. Azt hiszem néha, csak a védtelen képzelet játék - szülötte vagy. Hívlak! Ne tagadd magad! r Ne rejtőzz előlem a csillagos nyárba, ne rejtőzz fűbe és fába és röpke madárba, kaszapengéses alkonyi homályba, aratóénekbe, sirató imába, ne rejtőzz előlem kékszirmú virágba! Ne tagadd magad! Kevés a fény, hogy képet fessen az elárvult képzelet, kevés a szín hogy megfesse kékizzású képedet. Olyan kéket, mint a tenger, olyan kéket, mint a tó, olyan kéket, mint a patak, a köveken átfutó páfrányszélű, csobbanó, olyan mélyet, hogy mindent átfogó tekinteted idézze fel. De szürke a szín, sápadt a fény, és dadog a szó. Mind hát, hol rejtőzöl a pipacsos nyárban? Nyárfák levelén hintázik az arcodról felporlott fénynyaláb. Hangodat elajándékoztad a szélnek, s a parányi villanások hozzád tértek, mozdulataidtól zöldebb a faág. Hogy jutnék végre titkaid nyomába? Hűen követlek mégis hiába. Rejtőzöl, kereslek, tudnom kell, ki vagy! Mikor alkotott valósággá az élet, képzeletem tiszta éteréből mikor téped ki magad? Nem tudom még, hogy milyenné váltál; ember lettél amikor megtaláltál, vagy madárrá szelídültél, amikor szivemnek hangot küldtél, bizonyságot, hogy létezel?! Létezésed itt izzik köröttem. Nélküled szürkévé olvad az élet. Kereslek. Rejtőzöl. Hát megigézlek. Páratlan életmű Csapody Vera emlékezete Színes egyéniségét, szokatlan pályáját példátlan munkabírását sokan megcsodálták. Aki csak néhány szót is váltott vele, megkedvelte. Tanítványai és munkatársai rajongtak érte. Aki a tévében látta, vagy a rádióban hallotta, az rokonszenvébe fogadta az idős hölgyet, Dr. Csapody Vera Állami Díjas növényfestő, szakillusztrátor, botanikus most március 29-én lett volna százéves. 1985- ben hunyt el. Pályáját mennyiségtan-fizika szakos tanárként kezdte. Az elsők egyike volt hazánkban, aki nő létére egyetemet végzett. 1913-tól tanított egészen 75 éves koráig, 1965-ig. Korán eljegyezte magát a növényábrázolás különleges művészetével-tudo- mányával.'Csaknem 14 ezer pontos és ragyogó szépségű akvarellen ábrázolta hazánk és Európa faunáját. 1924-ben készültek el rajzai Jávorka Sándor A magyar flóra című könyvéhez. Ettől kezdve negyven évig, Jávorka Sándor haláláig együtt-dolgozott a tudóssal, számos munkáját illusztrálta. Rajzaihoz alapos tanulmányokat folytatott. A sok ezer növény gyűjtése, meghatározása, rendszerezése és rajzolása közben, a gyakorlatban vált botanikussá. És 1931-ben Györffy Istvánnak, a szegedi egyetem botanika professzorának unszolására ledoktorált e tudományból. Rajzai és festményei sok tudományos és tudománynépszerűsítő műben is fellelhetők. Ilyen - hogy csak a legismertebbeket említsük - az 1934-ben megjelent A magyar flóra képekben, és az Erdő, mező virágai (mindkettőnek Jávorka Sándor a szerzője). Elkészítette Közép-Európa dísznövényeinek atlaszát, a Magyarország kultúrfló- ráját, A magyar gyógynövények című könyvet. Illusztrálta a Kis növényhatározó és a Vadvirágok című ifjúsági kiadványokat. Munkái német, szlovák, lengyel nyelven is megjelentek, s külföldön is nagy népszerűséget szereztek neki. Többj<ötetre tervezett utolsó munkájának, a növénytani atlasznak csak az első kötetét tudta befejezni. Amit festett és rajzolt az a természet hű mása, tudományos és művészi igényű munka. Életműve szinte páratlan a világon. (KÁDÁR MÁRTA) Csapody Vera dolgozik Gyerünk a moziba be... Zsong a fejünk a kampánytól, a politikai sárdobálástól. Kellene valami más, pihentető, szelíd, agyzsongító. Gyerünk moziba! Indulunk. „Vissza a jövőbe” mert a „Pénzmánia” „Az utolsó csepp”. Először „Michael Jackson”, aztán „Elvis Presley” jön szembe, utánuk a „Holt Költők Társasága" meg az „Ikrek”. Valahol a láthatatlan messzeségben a „Világautó", benne a „Balekok". Kollégám felkiált; „Ránts fegyvert!” Ez lesz „A tűz háborúja”. Nyugtatgatom: „Ne viccelj az ördöggel!” inkább „Dobjuk ki anyut a vonatból!” bár az „Egy angyal halála”. „Időlovas” közelít. „Óz, a csodák csodája". „Lámpaláz” önt el bennünket, hisz „Sókirályfi menyasszonya" „Emanuelle”, aki „Született július 4-én” „Manhattan”- ben, űrutazásra csábít, de „A bolygó neve: Halál” „H-bomba” robban. „Ni csak, ki beszél” „Vili, a veréb”. Ez a „Halálpart”, nem mozi. Ülünk „Hárman a slamasztikában”. cser - decsi - és az olvasó J. Saenredam: Saturnus Az elmúlt években egy-egy művészeti irányzat, egy-egy korszak grafikai művészetével ismertette meg közönségét a Szépművészeti Múzeum. Majd tamatikus kiállítások következtek. így is, úgy is a világ grafikai művészetének élvonalából származó kollekciókból válogathattak a tárlatok rendezői. Hiszen köztudott, milyen gazdag, s európai viszonylatban is jelentős a múzeum grafikai tára. Most július elsejéig látható a Csillagsorsok és embersorsok című, kétszáznál is több 16-17-18. századi, főleg német- alföldi rézmetszetet, rézkarcot tartalmazó kiállítás. A grafikák legnagyobb része most szerepel először közönség előtt, például azok, amelyeket az Esterházy- gyűjteményből éppen erre az alkalomra válogatott ki, és restauráltatok a kiállítás rendezője, dr. Bodnár Szilvia. A grafikák közös tematikája az az ókori megfogalmazás, amely szerint az ember és a világmindenség egységes. Leginkább abban, hogy „minden létező, az ember, a földi világ és a világegyetem négy alapelemből áll: levegőből, fűzből, földből és vízből. E négyes felosztás analógiájára négy évszakot, négy életkort, négy szélirányt, ugyanennyi napszakot, alapminőséget (meleg, hideg, nedves, száraz), négy testnedvet és vérmérsékletet különböztettek meg.” A négyes egységet ritkábban hetes vagy ötös osztású csoportokkal is felváltják: hét bolygó, hét szabad művészet, hét erény, hét főbűn, öt érzék, stb. A fenti jelenségek, minőségek, tulajdonságok allegorikus ábrázolásával találkozhat a néző a kiállításon. LeggyakoDürer: Az északi éggömb ribb a négy évszak és a négy életkor megjelenítése allegóriák, zsánerképek, tájképek formájában. A karcokat magyarázó versekkel, a témához kapcsolódó sorokkal egészítették ki. Dürer, Jan van de Velde, Hendrik Golt- zius, és mások metszetei kimagasló művészeti értéket képviselnek. Számunkra felettébb érdekes az a 15. századi planétasorozat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára kölcsönzött a múzeumnak a különleges alkalomra. A színezett tollrajzokon a bolygókat kopjás zászlót tartó lovas alakok személyesítik meg. A Napot Zsigmond király, a Vénuszt a király felesége, Borbála. A sorozatot egy 15. század eleji német kézirattöredék, Konrad Kyeser zsoldoskapitány Belliforti című hadtudományi munkájának lapjain lelték fel. (kádár) Oláh Zoltán: ECjySZÓVal Tisztán mondom, mint a telihold: szeretlek. Mégis tudom, egyszer fekete pillangóvá száll szemünkön a fény, aztán éjre éj lapul, de most még énekelnek bennünk a folyók s ha megöleljük egymást: lelassul bennünk a rózsa s bíbor pillanatok hullnak alá, hogy a halálé legyenek, s hogy egyszer majd mi is az Övé lehessünk, mikor gondolataink végső ezüstjére merül hangtalanul a föld, az álmos víz, * az izzó levegő s a lelkünket tovább álmodó tűz, egyszóval a szerelmünk. Takács Béla illusztrációja Goltzius: Tűz
