Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-16 / 7. szám

1992. FEBRUÁR 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Ullyes olvasása közben Gyanítható, hogy Illyés Gyula is azoknak a nagy magyar íróknak számát szaporítja, akiknek «

ntőségét az utókor tisztelettel tudomásul vede műveiket egyre kevésbé olvassa. Részben érthető módon, mert egyik-másik fölött eljárt az idő, de részben saját kárára, mert jelentősebbnél jelentősebbek, jobbnál jobbak vannak közöttük. Ez peresze sajnos másokra - Keményre, Eötvösre, Móriczra, Kodolányira és Németh Lászlóra is vonatkozik, a még élőket udvariasan figyelmen kívül hagyva. Nemrégiben megjelent „Naplójegyzetek 197576" című testes kötete, ami egyaránt érdekes emberi és kordokumentum. Más naplóját engedély nélkül elolvasni súlyos illetlenség. E vád alól azonban könnyen felmenthetjük magunkat. Minden naplót, még a legtitkosabbat is, majdani olvasóknak szánnak. Ez erre különösen vonatkozik. Tudatos műalkotásról; bizonyos fokig a szerző maga mentségéről van szó. Napi penzumról, melyet a sorait legépelő felesége bíráló megjegyzései kísértek és amit cikkek, kisebb tanulmányok tesznek kerekebbé. Egészében pedig a vizsgálódó utókor számára nagyon fontossá. Míg az orvos Németh László egészségügyi módszerekkel, vérnyomásméréssel is igyekezett nyomon követni a saját haldoklását, Illyés ezt irodalmiakkal tette meg. A zseniális túlélő - akitől természetesen szemérmetlenség lett volna a senkire se, vagy csak kevesekre kötelező mártíromságot elvárni - foggal-körömmel igyekszik bizonyítani ennek erkölcsi alapjait. Pedig tulajdonképpen nem szorul rá a bizonyításra. Hiszen igazi és örök nemzeti értékekért harcolt egy nemzetellenes rendszerrel szemben. Igaz, hogy néhai Aczél György támogatásával, akiről manapság divat minden rosszat elmondani: - valószínűleg nem alaptalanul. Illyésnek ilyesmi eszébe se jut, érezhetően a tőle szögesen elütő ideológiai alapokon álló észlényt. A rosszat mondás különben is hiányzik a naplóból. Amire persze nem lehetett sok oka,>hiszen valószerűtlen életszínvonalon élt és éppen Aczél, sőt a vele átellenben lakó Kádár volt az, akiknek jóvoltából a már említett valós nemzeti értékek védelméből nem lett semmi baja. Legfeljebb kellemetlensége, közepes fokozatú és neki bokájáig se érő percemberkék jóvoltából. Az akkoriban Élet és Irodalmas Faragó Vilmossal, vagy a Népszabadságos E. Fehér Pállal kapcsolatban aztán nem ismer irgalmat. Romló egészségi állapotát, testi szenvedéseit és a szenilitás lépcsőin felfelé haladtát, vagy ha jobban tetszik leszálltát, kiválóan örökíti meg. Önmaga túlbecsülésével is, amit a Bánk bán vakmerő átdolgozásával bebizonyított, anélkül, hogy sejtelme lett volna róla. Szorgalma emberfeletti lehetett, de társasági élete is túl minden épelméjű határon. Szinte naponta élvonalbeli vendégek - Juhász Ferenc, Borsos Miklós, Sinkovits Imre, Czimer József, Vas Zoltán, Aczél György, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc, Latinovits - akik kultúremberekhez illőn egész jól megfértek egymással és az özönlő külföldi nagyságokkal épp úgy, akik egyik-másikának kilétéről az átlag olvasónak sejtelme sincs. A vendégek valószerűtlen mennyiségű és változatosságú ételt, magas színvonalú kiszolgálást kaptak. Nem kell azt hinni, hogy valamiféle szakácsnőtől, hanem a maga szakterületén legalább Illyéssel egyértékű feleségtől, Kozmutza Flórától. A vendégeléshez késő éjszakába hajló beszélgetések társultak. Ez az egész országra mindig jellemző volt, elnyomás idején különösen, csak alacsonyabb színvonalon fecsegésnek szokás nevezni. Irótársakkal kapcsolatos érzelmeket csak Németh László esetében árul el. Ami persze nem gátolta abban, hogy például Féja Géza születésnapjára, hosszú rábeszélés és keserves nekiveselkedés után megemlékezést ne írjon, persze kitűnően. Szülő vármegyéje gyerekkori visszaemlékezéseinek formájában szerepel, mint máshol is annyiszor. A máig itt élők közül Csányi László kap egyetlen alkalommal egymondatnyi dicséretet, ami őszinte lehetett, mert Illyés aligha mutogatta naplójegyzeteit a tőle távol élő kollégáknak. Illyés naplójegyzeteit irodalomtörténészeknek, magyar szakos tanároknak, de a közelmúlt története iránt komolyan érdeklődőknek, tehát az úgynevezett „művelt nagyközönségnek" őszintén lehet olvasásra ajánlani. Ordas Iván A kockás zakóba, legmenőbb nadrágba bujtatott, csokornyakkendővel ékesített csöppség csak a mama kezét szorongatja. Ellenben a kis pulóveres, a maga három évével felszabadultan dumál. A hosszú loknis hajú szőkeség eleinte csak a fejét ingatja. Végül aztán mindenki beáll a sorba. Babaarcú szépségek, bájos.kis ducik, fodorban-bársonyban pompázok és kopottas farmert viselők egyaránt. Ők a fiatalabb korosztály, a tizenkét éven aluliak. Kicsit később jönnek az idősebbek. Magas, karcsú ifjú hölgyek hosszú szárú csizmában, fekete miniszoknyában. Gondosan sminkelt arcok, divatos frizurák, testhez simuló nadrágokkal pontosan harmonizáló pulóverek. Már most valóságos manöken némelyik lány, a többiek pedig remélik, hqgy azzá válhatnak. Több mint száz fiatal jött el az elmúlt hét végén a Babits Mihály Művelődési Ház és a budapesti Dioro Divatstúdió által meghirdetett toborzóra, ahol némi válogatás után eldőlt, hogy kik vehetnek részt a stúdió három hónapos tanfolyamán. A szervezők azt ígérik, hogy mozgáskoordinációt, dzsesszbalettet, beszédkészséget stb. egyaránt oktató kurzus jó alap lehet a későbbi manökenné váláshoz, de a más szakmák iránt érdeklődők is elleshetik a biztos föllépés, a jó megjelenés, a magabiztosság titkait. -riKapfinger András képriportja