Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-01 / 204. szám

Kié a pártgarázs? Nem vártak, beköltöztek Lakossági szolgáltatás is lesz Kitépett villanyvezetékek, feltört beton, levert falak, szemét. így nézett ki az egykori MSZMP egykori szek­szárdi Oktatási Igazgatósága udva­rán lévő autószerelő műhely idén nyáron. Ma rendbe hozva, kimeszel­ve, mintegy 5 millió forint értékű gép­járműdiagnosztikai berendezéssel felszerelve korszerű oktatóbázis ké­pét mutatja. Ezt láthatták tegnap dél­előtt azok a vállalatigazgatók, tsz-el- nökök is akiket a létesítmény ünne­pélyes átadására meghívtak az 505- ös Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola vezetői. (Folytatás a 3. oldalon.) A parlament előtt: a jövő évi költségvetés tervezete A kormány tegnap a parlament elé ter­jesztette a jövő évi költségvetés terveze­tét - tájékoztatta az újságírókat Király Pé­ter pénzügyminisztériumi államtitkár. Elmondotta, hogy a jövő évi költségve­tés most már csak 78 milliárd forintos de­ficitet tartalmaz. A korábbi tervezetek még 90-100 milliárd forintos hiánnyal számoltak. Véleménye szerint a jelenlegi költségvetési törvényjavaslat már olyan, amely alkalmas az IMF-fel történő megál­lapodásra. A költségvetés új szerkezetben készült el, tartalmazza az Állami Fejlesztési Inté­zet által finanszírozott beruházások álla­mi kiadásait is. A régi módon elkészített költségvetések esetében a hiány lénye­gesen kisebb, csupán 35 milliárd forint lenne. A költségvetés átalakítása azt szolgálja, hogy az államháztartás ügyei­ben végre tisztán láthassanak a képvise­lők, az érintett szakemberek. Négy évti­zede nem volt az országnak olyan átte­kinthető költségvetése, mint amilyet a jö­vő évre terveznek. Faragják a támogatásokat A deficitet elsősorban a támogatások lefaragásával sikerült csökkenteni. Ke­vesebb támogatást kapnak az agrárex­portőrök, valamint számos alap állami pénzellátása csökken. Az egészségügyi dolgozók, valamint a pedagógusok meg­ígért béremelésére tízmilliárd forintot for­dítanak, ezt a pénzt azonban más forrás­ból teremtik elő. Úgy tűnik, hogy a szov­jetunióbeli jamburgi beruházás éredményeként mégis megkapjuk az eredetileg tervezett 1,5 milliárd köbméter földgázt. Mivel a beruházás államilag finanszírozott, így a földgáz eladásából származó bevétel is az államkasszát illeti meg. Ezt a pénzt pedig béremelésre for­dítják. A költségvetés jövőre is 60 milliárd fo-. rinttal támogatja a lakásépítésre koráb­ban felvett lakossági kölcsönöket. Mivel a kamattámogatás mértéke - az infláció miatt - jövőre emelkedne, a költségvetési kiadások növekedését csak úgy lehet el­kerülni, ha a terhek egy részét a lakos­ságra hárítják. Mintegy 15 milliárd forint értékű többlet lakossági teherről van szó, amelyet valamilyen formában a lakástu­lajdonosoknak kell megfizetniük. Erre különböző változatokat dolgoztak ki, a döntést szintén a parlamentnek kell meghoznia. Jövőre várhatóan 3 százalékkal csök­ken a GDP, az export pedig 4-5 százalék­kal mérséklődik. Nagyarányú lesz a (Folytatás a 2. oldalon.) A Tolnatájból Gordon (1. oldal) Hét végi beszélgetés a Kispipa Kft-ről (2. oldal) Hajdú Bandi állatkertje (3. oldal) Eszterke a munkanélküli (4. oldal) Különélés válás nélkül (5. oldal) Csányi László: írás közben (6. oldal) Vigyázó tornyok fekete-fehérben (7. oldal) Kőolajimport - már a jövő évre Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megtette az első intézkedéseket a jövő évi kőolajellátás érdekében: de­cemberi szállítással, de már januárra 550 ezer tonna nyersanyagot rendelt a Szov­jetuniótól és a mediterrán térségből, ösz- szesen mintegy 150 millió dollár érték­ben. Antal Lajos kereskedelmi igazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy várhatóan még az idén aláírják a szovjet illetékesek­kel azt a szerződést, amelynek értelmé­ben jövőre 2 millió tonna kőolaj érkezik a Barátság vezetéken. Ez a mennyiség persze korántsem elégíti ki a 6,5 millió tonnás importigényt, de minden bizony­nyal lehetőség lesz a köztársaságokkal külön megállapodások megkötésére to­vábbi mennyiségek beszerzése érdeké­ben. Az igazgató azt is elmondta, hogy a kőolajkészlet mostanra már közel 30 na­posra növekedett az egy hónappal ez­előtti 8-9 napos tartalékkal szemben. Ugyancsak jó hír a jövő évi energiael­látás szempontjából, hogy a napokban aláírják a jövő évi szovjet földgázszállítá­sokról szóló megállapodást. Eszerint 1991-ben 5,190 milliárd köbméter érke­zése várható. A magyar igény ugyan 6 milliárd köb­méter volt, de a csökkentett mennyiség egyelőre nem okoz gondot, mert az első negyedévben 1,3 milliárd köbméter föld­gáz érkezik, s ebben az időszakban ez elegendő lesz. A későbbiekben várha­tóan tárgyalások lesznek arról, hogy mi­ként lehetne növelni a szovjet földgáz- szállítást. Elnökségi éhségsztrájk? Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott pénteken a Magyar Országos Gazdaszö­vetség; nem kész tényeket, hanem elha­tározott szándékot jelentett be Hajagos Antal, a szövetség elnöke, aki tudatta az újságírókkal: amennyiben december. 6­ig legfontosabb fölvetésükre nem kap­nak számukra elfogadható választ, úgy az elnökség - közös elhatározással - éhségsztrájkot kezd. Arról van szó, hogy a magángazdákat és jövendő társaikat, valamint azok szövetkezéseit fölkarolni szándékozó szövetség mindeddig hasz­talan kérte felvételét az Országos Érdek­egyeztető Tanácsba, onnan lényegében még választ sem kaptak. Mivel az ér­(Folytatás a 2. oldalon.) Feketéztek a szénnel az Alföldön „Művi szenet” csak igazolásra adnak Utolsó szakaszához érkezett az az 5 éves ciklusra kiterjedő, jó félmil- liárd forintra rúgó beruházás a Me­cseki Szénbányák Nagymányoki Brikettüzemében. Ettől a beruházás­tól a minőség javulását, a teljesít- . mény növekedését várják a szakem­berek. Az idén fluid-ágyas német szárítóberendezés készül, amihez szorosan kapcsolódik egy száraz zsákos porszűrő, ami a jelenlegi ma­gyarországi normák többszörösét tudja. Ehhez osztrák gyártmányú szénosztályozó tartozik, vibrátorok­kal, valamint szénapritó, -törő beren­dezés. Az üzem bővítése ellenére nem állt meg a munka Nagymányokon. Sőt! Tokodi Tibor főmérnök elmondása szerint a fűtési szezonban, október­ben, novemberben annyira megnőtt a kereslet, hogy több ezer tonna a Rakodás Fotó: kpm kielégítetlen igény. Ennek az az oka, hogy nagyon megnőtt a felvásárlás, ezért újra alkalmazni kell az „admi­nisztrációt”: Nagymányok, Kismá- nyok és Váralja lakosságát szolgál­ják csak ki úgynevezett művi szén­nel, no és természetesen a Mecseki Szénbányák dolgozói is vihetnek be­lőle. A három település lakóinak a polgármesteri hivatalokban kapott igazolás ellenében ebben az évben csak 15 mázsa szenet adnak ki. A rendelkezésre az érintett telepü­léseken azért volt szükség, mert visz- szaélés történt a művi szénnel. Egye­sek annyit felvásároltak, hogy az Al­földön egész Tüzép-telepek jöttek létre. Magyarán, feketéztek: 1475 fo­rintért vették a brikett tonnáját és az említett telepeken 1700-1900 forint közötti áron értékesítették. A főmérnöktől megkérdeztük azt is, amit ma már szinte mindenütt meg kell kérdezni: Hogyan alakulnak az árak január 1-jével? A válaszból megtudtuk, a kormány az állami tá­mogatást, ami 67 százalékos, meg­szünteti majd, hogy mikor és hány lépcsőben, az egyelőre titok. Ha a fo­gyasztói ár megegyezik a terme­lőivel, akkor a jelenlegi ár többszörö­se lesz. November 1-jétől egyébként a brikett termelői árát 25 százalékkal, a felhasznált alapanyag árát 45 szá­zalékkal emelték, s ezzel - durván - a nullaszaldós termelés - negatívba csapott át. -él­Betont hoztak a bővítéshez Nagydorogon bérbe vennék a vágóhidat Nagydorog képviselő-testülete december 3-án 17 órakor tartja so­ron következő ülését, melyen két fő napirendi pont szerepel: az első a vágóhíd bérbeadása. Egy vállalko­zói ajánlat érkezett, hogy bérbe ven­né a vágóhidat. A bérlő biztosítaná a nagyközség lakóinak húsellátását. Ezenkívül 5-10 személyt is foglal­koztatna. A második: a nagyközség vízellátása. Nyári hónapokban min­dig gondot jelentett, hogy a község magasan fekvő részein vízhiány volt, de a vízmű szerint elegendő a víz­mennyiség. A téli hónapokban vi­szont a négy kút közűi egy is elgyözi a vízfogyasztást. Kölesd új körzeti orvosa: dr. Szabó Zoltán Októberi ülésén nevezte ki a kö- lesdi képviselő-testület a község új körzeti orvosát Dr. Szabó Zoltán belgyógyász szakorvos mától, de­cember 1-től gyógyítja a falu la­kóit. November 27-én, kedden Kölesd és Kistormás képviselő-testületei- nek közös ülésén megválasztották a két település új körjegyzőjét dr. Fenyvesi János személyében. Aparhanton kinevezték a körjegyzőt Aparhant és Nagyvejke képvise- lö-testületei közös ülést tartottak no­vember 29-én, csütörtökön. Ezen ki­nevezték a körjegyzőt, aki Szabó Gábor lett. A képviselő-testületi ülésen tájé­koztató hangzott el a jövő évi költ­ségvetési normatívák alakulásáról, a helyi adókról szóló koncepciókról. Előzetes információként tájékoztatta a polgármester a képviselő-testüle­teket a helyi önvédelmi csoport megszervezéséről, valamint a mozi működéséről. A Tolna megyét is át­szelő dél-magyarországi autópályá­ról is kaptak információkat a részt­vevők. Kedvezményes vásár a Vöröskeresztnél Kedvezményes áron lehet vásá­rolni különféle cikkeket december 3-5-én, Szekszárdon, a megyei Vö­röskereszt székházában, a Dózsa György utca 1. szám alatt Az akció során a bolti árnál kedvezőbb áron kinálnak a karácsonyi üdvözlőlaptól kezdve, a rostos gyümölcslén és a korszerű táplálkozást képező szója- termékeken keresztül a használt ru­háig számtalan áruféleséget Az akciót a Vöröskereszt helyi szervezete a későbbiek folyamán folytatni kivánja úgy, hogy olyan üz­letet nyit, ahol a kiskeresetűek ala­csony áron vásárolhatnak.- fké ­Nem kell a magyar kacsamáj? Párizsi sajtójelentések szerint Franciaország felkérte az EK brüsz- szeli bizottságát: engedélyezze, hogy felfüggeszthessék a magyar kacsamájkonzervek importját, az úgynevezett védelmi záradéknak megfelelően. Ezt Louis Mermaz föld­művelésügyi miniszter jelentette be. Kárpótlásul Franciaország felfüg­geszti a tokaji borokra vonatkozó . importkorlátozásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom