345 hit(s)

Hits

1. I. A forradalom előzményei (60. oldal)
[...] és szolgá­lójának lenni A nép szava isten szava S mi most mind a [...] jól kinyitottuk hogy meghallhassuk e szót S ebben a szóban belecsendült a falu vezetőinek párttitkárainak és tanácselnökeinek szava is akik velünk együtt járták [...]
2. (194. oldal)
[...] innen az elnevezés a máglya szó azonban a nép nyelvén ma [...] folyóban szokta itatni a Darnó szót kiejteni nem tudván azt Tárnává [...] nemzet ősi megszokása kis erdő szavunkból ered KISS L 1978 597 [...] az ősszláv dronov gyep gyepes szóra vezethető vissza KISS L 1978 [...]
3. (301. oldal)
[...] szántóföldek mely nevezetet a szeder szótól mely a földeken majdnem mindenütt [...] Gyöngyöstarján korábbi leírását A mái szavunk a szőlőterületek régi magyar neve Rómcr Flóris szerint a mái szó amikor szőlőről van szó mindig a hegy alját jelenti [...]
4. A forrás közlésének alapelvei (25. oldal)
[...] oly gyakran félköríves zárójelbe tett szavakat a magyar fordításban hiszen azok [...] akkor ha latin szövegben is szó szerint így olvasható A személyek [...] Janoshidjensi illetve a görög eredetű szavakban gymnasium és még néhány szóban sylva orgya y nal A [...]
5. Jegyzetek (268. oldal)
[...] megyei önkéntes nemzetőri lovasseregről van szó Az elírás onnan is származhat [...] föszáUomás Főhadiszállás 183 o Olvashatatlan szó mellékelt proklamációk Nem találhatók az [...] hazatérő borsodi önkéntes nemzetőrökről van szó akik vörös pántlikát hordtak 188 [...] nevét viselő csehországi vértesezredröl van szó Hohenzollern könnyűlovasok A 2 Hohenzollern [...]
6. III. Ellenállás és restauráció (310. oldal)
[...] tüntetése már jelzi minden leírt szónál ékesebben jelzi hogy kezdenek torkig [...] játék Nem kisebb dologról van szó mint a munkáshatalomról Ezt akarja [...] először a főiskola volt a szó legszorosabb értelmében A zászló egyik [...]
7. I. A forradalom előzményei (70. oldal)
[...] az első ilyen találkozó kopár szó ugyan de eredményes volt Igaz [...] lehetett még talán csak a szavak gondos kiválogatásánál talán a gondolatok [...] alkotó munka idején még őszintébb szóra nyílnak a szájak és szólnak [...]
8. (113. oldal)
[...] tarxan magas méltóság viselője alkirály szóból KISS L 1978 631 32 [...] nevét egyesek a görög ember szóból értelmezik B HUSZÁR É 2000 [...] a görög georgikosz földművelés jelentésű szónak latinos Georgius válto­zatából alakult FORRAI [...]
9. Gabona és méhdézsma • Jegyzetek (24. oldal)
[...] arra hogy egy személyről lenne szó A Kovács szót rendszerint a kereszt­név után írták [...] Ilon ka asszony ról van szó Hasonló eset Egercsehiben is feltűnik [...]
10. KÜLÖNÖS RÉSZ • I. szakasz A járásokról • I. rész Heves vármegye felosztásáról • Eger (105. oldal)
[...] részén sem gyanús jelen levelünkbe szó szerint kisebbítés és hozzátoldás nélkül [...] és gyanútól mentes jelen kiváltságle­velünkbe szóról szóra csökkentés vagy hozzátoldás nélkül beleillesztve [...]
11. Okmányok (240. oldal)
[...] van Szabolcstól kezdve A szigorú szót nem érti a nép de [...] bölcs hamar ráismer a puszta szóra melyet tett nem követ Csinálósyt [...] Württemberg huszárezred fél századáról van szó 240
12. Okmányok (283. oldal)
[...] egyebütt Igazgat kormányoz tolmácsol kalauzkodik szóval árulja a hazát 5 Perczel [...] egy futárt ki ezeket ottan szóval is sürgesse És ha futár [...] 170 o 68 9 Olvashatatlan szó 283
13. I. A forradalom előzményei (68. oldal)
[...] is beszámoló volt ez a szó legszorosabb és már megszokott értelmében [...] taktikázunk velük hanem arról van szó hogy az értelmiséget az eddiginél [...] és segítsük Világos és meg­nyugtató szavak voltak ezek azonnal már a [...]
14. (95. oldal)
[...] 92 27 4 A juh szó után kimaradt 2 szónak a helye A levéltárban őrzött [...] szerepel Az eszterág régi magyar szó s tájat jelentett A ma­gyar [...]
15. Bevezetés • Az összeírások adatainak statisztikai elemzése • A szőlők (30. oldal)
[...] a fossor németül a Hauer szó Mindkettő alapjelentése földet ásó személy A szőlőmüvelésre vonat­koztatva ezért mindkét szót magyarul a kapás szóval lehet a legpontosabban ki­fejezni A [...]
16. Okmányok (186. oldal)
[...] kevélyen az elöljárókat mint másszor szóval mint szökőhöz illik Serege kedvetlen [...] lábhoz parancsolt Megadta magát Baráti szót emlegetett kapitányunkkal kezet fogott Következett [...] jelentésében szereplő Takács Istvánról van szó lásd a 338 sz iratot [...]
17. Okmányok (148. oldal)
[...] Istenért erély és igazság ne szavakban hanem tettekben Eredeti tisztázat MOL [...] december 31 i rendeletéről van szó amelyben a rögtönítélő bíróság szabályainak [...] 1 Martinovszky Ferdinánd századosról van szó de Szemere tudósításával ellentétben ő [...]
18. KÜLÖNÖS RÉSZ • I. szakasz A járásokról • I. rész Heves vármegye felosztásáról • Eger (101. oldal)
[...] elfoga­dottnak tartva a mi kiváltságlevelünkbe szóról szóra belefoglalva és beleírva pol­gárságunk egésze [...] és ott állva ezeket a szavakat mondani Biró uram megtudtam hogy [...]
19. (90. oldal)
[...] A Laskó neve szláv eredetű szó amely a népnyelvi láp mocsár szó származéka CSIFFÁRY G Cs SCHWALM [...] erdészeti szakirodalom szerint a topolya szavunkat a horvát nyelvből vettük át [...]
20. Okmányok (281. oldal)
[...] tüzér kapitánynak hozzá tettem e szavakat Pardon der Brücke a levelet [...] ki és elolvasta és e szavakat mondta ki többek hallatára Gut [...] szereplő Csomortányi Lajos századosról van szó 68 1 Szemere Bertalan 281 [...]
21. Testamentumok és fassiók (18. oldal)
[...] 51 sz Bakai Tott János szóban elhangzott végrendeletét emlékezet okáért a [...] vallásos szellemben fogant gondolatok szinte szóról szóra ismétlődnek minden testamentumban Egyéni moralizáló [...]
22. Kishevesi kerület (189. oldal)
[...] 1 A jegyzéken az expeditoria szó nyugta és a szám szerepel [...] A név után olvashatatlan rövidített szó esetleg ragadványnév szerepel 3 Lásd [...]
23. ÁLTALÁNOS RÉSZ • II. szakasz Közigazgatás • Heves vármegye lakosairól és állami hivatalairól (93. oldal)
[...] 9 én kiadott oklevele amelynek szavai úgy szólnak A Szent János [...] évi átírt okleveléből ismerünk nem szó szerint hanem csak tartalmilag idézi [...]
24. Irodalom (31. oldal)
[...] Jászberény 3 Az utóbbi öt szó lapszéli betoldás 4 Az utóbbi öt szó lapszéli betoldás 2 Kívül Szigyártó [...]
25. Jegyzetek (264. oldal)
[...] november 6 i proklamációkról van szó 66 o felső táborozásban A [...] Hypolit Zóltowski százados ellentétéről van szó Az előbbi magának igyekezett kisajátítani [...] 17 Bocskai huszárezred melybe néhány szót írtam Lásd az 50 sz [...]
26. Jegyzetek (266. oldal)
[...] alattvalói Pulszky Pulszky Ferencről van szó aki a király személye körüli [...] helyezés 101 o 3 olvashatatlan szó 104 o Olvashatatlan szó 107 o Olvashatatlan név Red [...]
27. Okmányok (210. oldal)
[...] mennyiséget Most még tájékoztatásul egypár szót Schulzig Miskolcon Schlikkel egyesülvén Ön [...] alatt álló tartalék hadosztályról van sző 52 3 A Zrínyi szabadcsapatból [...] 1849 734 vélhetően róluk van szó 52 9 Az alakulat 1848 [...]
28. II. A forradalom napjai (158. oldal)
[...] továbbiakban több közérdekű kérdésről esett szó Az itt elhangzottak nyomán újjászervezik [...] a hós­tyákon mielőbb nagygyűléseket szerveztek Szó esett arról is hogy a [...]
29. Gyöngyös és környéke (69. oldal)
[...] biztos hogy extraneus birtokosról van szó szerepel az általunk készített visontai [...] hanem egy személyről van csupán szó
30. (289. oldal)
[...] mikor történt legyen erről sem szó sem írásbeli hagyomány nem létez [...] de hogy mikor erre nézve szó és írásbeli adatok hiányzanak 6 [...]
31. Irodalom (42. oldal)
[...] sz jegyzete 2 az unokámnak szóban az utolsó szótagban egymás után [...] betű írva 3 a kila szó előtt áthúzva négy 4 áthúzva [...]
32. (322. oldal)
[...] mikor említetik legkorábban erről sem szó sem írásbeli hagyomány nem létez [...] hogy mikor Erre nézve szintén szó és írásbeli adatok hiányzanak 6 [...]
33. (70. oldal)
[...] 7 A latin oklevélrészlet első szava valójában ipsaque utolsó szava decorato Az idézet fordítása a [...]
34. (30. oldal)
[...] községünk 2 7 Az úr szó előtt olvashatatlan szó 2 8 Helyesen állomásra 30 [...]
35. III. Ellenállás és restauráció (308. oldal)
[...] tétlenül hogyan törekednek egye­sek tetszetős szavakkal gálád tettekkel a nép az [...] becsületes ember követelése Emellett emel szót a határozat és ennek megvaló­sítását [...]
36. III. Ellenállás és restauráció (307. oldal)
[...] a tömegek felvilágosításá­val türelmes meggyőző szóval az ellenforradalmi elemek leleplezésével és [...] is Igaz őszinte és türelmes sza­vakkal magyarázni hogy mi is történt [...]
37. I. A forradalom előzményei (62. oldal)
[...] váltottak ki társadalmunk minden rétegében Szóban és írásban elhangzott nyilatkozatokban lelkes [...] számban és több alkalommal hallat­ják szavukat ebben az országosan kibontakozó vitában [...]
38. Bevezető (6. oldal)
[...] vagy olaszul adtam meg a szavakat klasszikus illetve köznyelvi helyesírás szerint [...] a többi névalakot s a szavak ma is használt névalakját A [...]
39. II. A forradalom napjai (174. oldal)
[...] Várhatók e letartóztatások Nem ilyesmiről szó sincs kaptuk a választ Természetesen [...] Végezetül a kimenési tilalomról volt szó Egerben nem volt erre szükség [...]
41. (318. oldal)
[...] mikor említtetik legkorábban erről sem szó sem írásbeli hagyomány nem létezik [...] hogy mikor Erre nézve szintén szó és írásbeli adatok hiányzanak 6 [...]
42. (212. oldal)
[...] a zék szik régi magyar szó mely időszakos vízállást esőtlen nyarakon [...] a szláv sek vágás irtvány szó rejlik Ez esetben a név [...]
43. (268. oldal)
[...] Pálosvörösmart helység nevében a mart szó a régi magyar nyelvben magas vízpart jelentésű a veres vörös szavunk a talaj színére utal ily [...]
44. (247. oldal)
[...] A középiráni szogd nyelv igar szava erős jelentésű melléknevéhez aligha van [...] Helyesen Pray György történetíróról van szó aki 1723 1801 közt élt [...]
45. (157. oldal)
[...] szerb horvát Trebes irtvány jelentésű szóra vezethető vissza KISS L 1978 [...] is gyakori magyar lengyel lengyen szavunk származéka KISS L 1978 376 [...]
46. (46. oldal)
[...] vagyis száraz völgy szárazpatak jelentésű szavak összetételéből B HUSZÁR É 2000 [...] török tepe domb tető jelentésű szó lehet B HUSZÁR E 2000 [...]
47. (87. oldal)
[...] téves a tájolás északról van szó valójában 23 9 A kéziratban [...] tájolás a valóságban délről van szó 24 0 A község legkorábban [...]
48. (172. oldal)
[...] ószláv pastuchb pásztor valamint ugyanezen szó mén csődör jelentése KISS L [...] című latin nyelvű müvéről van szó 56 0 A pásztói bencés [...]
49. III. Ellenállás és restauráció (289. oldal)
[...] kapcsolat A karhatalommal kapcsolatosan sok szó esett a felszólalások során A [...] Heves Megyei Tanács elnökéről van szó 289
50. Irodalom (48. oldal)
[...] derékalj egy dunna kék pamuttal szőtt Egy viselt paplan Egy recés [...] fejel hajastul kék veres pamuttal szőttek Vagyon egy rása kurdi az [...]