Kovács Béla: Agria recuperata. A töröktől visszafoglalt Eger újjáépítésének első évei - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 13. (Eger, 2006)

Bevezetés - Az összeírások adatainak statisztikai elemzése - A szőlők

Az összeírásokban említett tíz mecset közül négyet középkori templomok­ból alakítottak át, hatot a hódoltság alatt építettek. Ezekből 1690-ben háromnak csak romjai voltak meg, a többit átalakítás után ismét templomként használtak. 2 9 A szőlők A korai középkorban kezdődő szőlőművelés a kedvező természetföldrajzi adottságok miatt a XVI. század végére már Eger és közvetlen környékének mono­kultúrája lett, és ez maradt a hódoltság alatt is. Az összeírásokban a szőlőterület mértékegysége latinul a fossor, németül a Hauer szó. Mindkettő alapjelentése 'földet ásó személy'. A szőlőmüvelésre vonat­koztatva ezért mindkét szót magyarul a kapás szóval lehet a legpontosabban ki­fejezni. A német szövegben ezt általában az auf 1 Hauer, ritkábban az auf 1 Mann kifejezéssel jelölik. Ez utóbbi magyar megfelelője a korabeli magyar szóhasználat szerint általában az emberes, ember-kapáló vagy kapaalja:"' Egy kapás szőlő tehát olyan területnagyság, amelynek talajlazító munkáját egy ember egy nap alatt el tud­ta végezni. A már említett Evlia Cselebi szerint 9600 szőlőbirtok volt a város határá­ban. Ha feltételezzük azt, hogy egy-egy szőlőterület nagysága 1 dönüm (939,3 m 2 = 261,3 döl = 1,3 kapás) lehetett, akkor is túlzónak tűnik a 12480 kapás, azaz 2.496.000 Döl = 1560 katasztrális holdat kitevő földterület. 3 1 A szőlők nagyságáról, területi megoszlásáról, a gazdák számáról és társa­dalmi rétegződéséről a legrészletesebb adatokat a III. összeírás közli. 3 2 A 403 ház­tulajdonos közül 299 szőlősgazdának 321 tagban volt szőlőtáblája. Közülük 279 (93,3%) egy, 19 (6,4%) kettő, 1 (0,3%) pedig 4 helyen feküdt. Az összes szőlőterület 2058 kapás, azaz 411.600 Döl = 257,25 katasztrális hold volt, az alábbi megoszlásban: A szőlők területe (kapás), darabszáma, megoszlási gyakoriság Az egy tagban fekvő szőlők területe: 1777 kapás 2 3 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 18 20 27 30 16 30 39 31 61 20 33 14 18 1 4 1 2 1 3 1 3 1 0,7 1,1 1,4 1,8 2,2 2,5 2,9 3,2 3,6 3,9 4,3 4,7 5 5,4 5,7 6,5 7,2 9,7 A két tagban fekvő szőlők együttes területe: 221 kapás 2 2 3 1 2 4 2 1 1 1 10,5 10,5 15,8 5,3 10,5 0,0 21,1 0,0 10,5 0,0 5,3 0,0 5,3 0,0 5,3 A négy tagban fekvő szőlő együttes területe: 60 kapás Az összeírásokban, nem találtunk adatokat sem a szőlőfajtákra, sem az elő­állított bor mennyiségére vonatkozóan. Egy 1720. évi adat szerint 1403 katasztrális hold termése 33.187 akó (1 akó = 53,72 liter) bor volt. 3 3 Ezt visszavetítve az 1690. évre, az egri szőlők terméséből hozzávetőlegesen 3267 hektoliter bort lehetett készíteni. 30

Next

/
Thumbnails
Contents