Az 1956-os forradalom és megtorlás Heves megyei dokumentumai - A Heves Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Eger, 2006)

I. A forradalom előzményei

A sikerhez kétségkívül legdöntőbb módon az a beszámoló járult hozzá, amelyet a városi párt-végrehajtóbizottság nevében Marosán Lajos, a pártbizott­ság első titkára mondott el. Nem is beszámoló volt ez a szó legszorosabb és már megszokott értelmében. Több annál, ami hangját, őszinteségét, a mély önbírála­tot és a konkrét perspektívát illeti. Nem általános frázisok, hanem kézzel fogható tények, nem szépművű mondatok, hanem súlyos igazságok, vissza nem rettenő önbírálat, szinte tőmondatokban megfogalmazott és éppen emiatt nagyon is gyakorlati feladatok. Több mint egy órát tartott ez a beszámoló, de a légy zümmögését meg lehetett volna hallani a hatalmas teremben. Miről is szólt ez a beszámoló? Kimondta, s ezen keresztül a párt mondta ki Gyöngyösön mindazt, ami éveken keresztül ólomsúlyként nehezedett az értelmiségiek szívére, nyelvére. Kimondta, hogy: „az értelmiségiekhez való viszonyunkat károsan befolyásolták pártunk politikájában elkövetett hibák és az osztályharc helytelen alkalmazása. De nem utolsó sorban az, hogy pártunk nem tisztázta eléggé az értelmiségnek a szocializmus építésében betöltött szerepét a fordulat éve után, s ezért sokan lebecsülték az értelmiségiek munkáját ... A bürokratizmus, a törvénysértések, a bizalmatlanság, a viták, véleménynyilvánítás lehetőségeinek hiánya, s a kulákkérdésben elkövetett hibáink joggal nyugtalanították értelmiségi dolgozó­inkat..." De választ adott a beszámoló a múlt hibáira épülő aggódó és értelmiségi határozat megjelenése óta négyszemközt sokszor elhangzott, s ki nem mondott kérdésre is. „Nekünk nem átmenetileg van szükségünk az értelmiségre, mi nem taktikázunk velük, hanem arról van szó, hogy az értelmiséget az eddiginél job­ban munkája s ne származása alapján értékeljük és segítsük..." Világos és meg­nyugtató szavak voltak ezek, azonnal, már a hozzászólások során le lehetett mérni hatásukat. Mint ahogy le lehetett mérni a terjedelmes, de mindvégig izgal­mas beszámoló egyéb vonatkozású kérdéseinek hatását is. Hiszen a párt hiva­talos állásfoglalása úgyszólván átfogta mindazokat a legégetőbb helyi, és hozzá lehet tenni, országos jelentőségű problémákat is, amelyek joggal keltettek bizalmatlanságot, keserű szájízt és visszahúzódást a párt július előtti politiká­jának számos és alapvető kérdésében. Vajon csak gyöngyösi jelenség volt-e, hogy a város vezető funkcióiban igen alacsony az értelmiségiek száma; hogy az értelmiségiek gyermekei közül alig vettek fel néhányat az egyetemekre s főiskolákra, hogy ifjú Kozmári Györgyhöz hasonlóan kiválóan végzett diplomás emberek, akik telve voltak alkotó vággyal, származásuk miatt legfeljebb csak kifutók lehettek a BELSPED-nél. 8 3 S az se volt csak gyöngyösi, vagy fordítsuk meg, az se volt csak országos, hanem gyöngyösi jelenség is, hogy alaptalan vádaskodások, gyanúsítgatások alapján sokszor az érintettek megkérdezése nélkül ítéltek az S 3 BELSPED = Belföldi Szállítmányozási és Fuvarozási Tröszt. 68

Next

/
Thumbnails
Contents