A Petőfi Társaság története (1876—1944)

A Petőfi Társaságot fiatal írók hozták létre, részben azért, mert a Kisfaludy Társaságot (1836–1952) túlságosan konzervatívnak találták. Ellenzéki hangon kezdtek beszélni/írni. Alapvető céljuk a Petőfi-kultusz ápolása volt. 1890-től a Nádor utca, ma Arany János utca sarkán álló, úgy nevezett Oszwald-házban tartották üléseiket Jókai Mór, majd Herczeg Ferenc elnökletével.

Létrehozták a Petőfi-házat, amelynek épületét a Petőfi Társaság közadakozásból vette meg. Ez 1909-ben történt, megnyitották a látogatók előtt, ma a VI. kerületi Bajza utca 39-es számú ház az, amiről beszélünk. A földszinten helyezték el a Petőfi relikviákat: kéziratokat, dokumentumokat, bútorokat, ruhákat, az első emeleten pedig Jókai Mór emlékmúzeumot rendeztek be. 1945-ben az épületet államosították. A Petőfi Társaság megjelentette a Petőfi Könyvtár sorozatát, amely cirka 30 kiadványt jelentett. Két saját folyóiratuk is volt, minden évben pályázatokat hirdettek meg. Jókai Mór halála után Herczeg Ferenc lett a Társaság elnöke, 1920-tól Pekár Gyula, 1937-től Császár Elemér, majd 1940-től Kornis Gyula. 1954-ben megalapították a Petőfi Irodalmi Múzeumot, ami végleges helyét az V. kerületi Károlyi Mihály, ma Károlyi utca 16-os szám alatt található Károlyi-palotában találta meg. A Petőfi-ház anyaga is idekerült.

1911-ben Kéry Gyula szerkesztésében, aki akkor a Társaság titkára volt, megjelent A Petőfi-Társaság Évkönyve című kiadvány. Ebben olvashatjuk Herczeg Ferenc következő sorait: „A Petőfi-Társaság egész szervezetével és hagyományainál fogva ugyancsak az irodalom és a közönség között oly kivánatos kölcsönhatást szolgálja. […] A Petőfi-Társaság az egyetemes irodalomnak azzal vél szolgálatot tenni, hogy irodalmi nagyjainak, elsősorban Petőfi és Jókai emlékének kultuszával foglalkozik. Ennek a kultusznak […] egyik látható kápolnája a Petőfi-ház.” […] A nemzeti érzés nem pótolja a tehetséget és a legjobb hazafi lehet a legrosszabb költő. De a tehetség nem pótolja a nemzeti érzést és aki magyarul ir, de nem érez magyarul, annak tehetségéből nincs haszna sem az országnak, sem az emberiségnek, annak tehetsége a természet efemer játéka, gyorsan ellobbanó lidérczfény a mocsárban.” (6, 7. oldal.)

Váradi Antal főtitkári jelentésében ugyancsak 1911-ben, az az évi munkájukról beszámolva, a következőket írja: „Első sorban kell emlitenem a Petőfi-család siremlékének felállítását […] Miután már tavaly egy sirba gyüjtöttük azokat a szent hamvakat, melyek a mi nagynevű, világhirű költőnk porló szivének kedvesek – meg kellett jelölnünk méltó díszszel ezeket a hamvakat. Belefoglaltuk Bory Jenő szobrászművész remekébe azt az egyszerű vörös márvány sirkövet, melyet Petőfi állitott a legszeretettebb atya és anya emlékének. E fölött indul büszke szárnyalással a bronz turul, mely a Petőfi nevével bejárta a művelt világot. És e siremlék leleplezése nemzeti ünneppé lett. Ott volt az ország szine, ott dobogott a nemzet szive.”

Budapest, 2018. szeptember 16.
dr. Ratzky Rita irodalomtörténész