Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz

A. Petőfi-Társaság nagyliete. Irodalmi társaságaink között a legfiatalabb és legfürgébb a Petőfi-Társaság, mely mindjárt az újév kezdetén, Vízkereszt napján, ünnepi díszközgyűlés keretében beszámol évi működéséről az ő hűséges közönségének. Az idei díszközgyűlésnek, mely január 6-án folyik le az Akadémia nagytermében, gazdag programmja a következő: Elnöki megnyitót mond her- czeg Ferencz elnök, elbeszélést olvas Szabóné Nogáll Janka és Pékár Gyula, költeményt Pósa Lajos, Koróda Pál és Lampérth Géza. A díszgyűlést megelőzte az évi rendes közgyűlés, deczember 28-án, mely ez idén a szo­kottnál is gazdagabb eseményekkel is volt teljes. A gyű­lést, melyen a társaság tagjai nagyszámban jelentek meg, Herczeg Ferencz elnök vezette s a társaság anyagi ügyei­nek elintézése után jelentette, hogy Szana Tamás főtitkár és Jakab Ödön másodtitkár egyéb elfoglaltságuk miatt lemondtak tisztségükről. A közgyűlés erre Szana Tamást azért a lelkes, alapvető, szakadatlan buzgalmú működé­séért, melyet a társaság érdekében több mint negyed­századon át kifejtett, egyhangú lelkesedéssel tiszteletbeli tagjává választotta. Ugyancsak tiszteletbeli tagjai sorába iktatta a társaság Lampérth Géza indítványára Thaly Kál­mánt, a Rákóczi-kor halhatatlan érdemű történetíróját, aki ifjú korában a költészetnek is érdemes, magyar szavú, magyar lelkű művelője volt. Ezután a György Aladár és Jeszenszky Danó (Temérdek) halálával megüresedett két rendes tagsági hely betöltése következett. Öt jelölt közül heves harcz után Ferenczy Ferencz és Tömörkény István kerültek ki győzelmesen. Mind a két új tag régebbi érdemes munkása az irodalomnak. Ferenczy Ferencz drámaíró a Nemzeti Színházban előadott műveivel (Pogány Gábor, Rabiélek, Fiirt) aratott szép sikereket, Tömörkény István novellista, a magyar s különösen az alföldi szegedvidéki népéletből merített pompás, magyar zamatú elbeszéléséi­vel és rajzaival emelkedett legjobb íróink sorába, Mind a két író méltán megérdemelte a Petőfi-Társaság kitüntető bizalmát. Végezetül még egy kültagot is választott a köz­gyűlés, Spóner Andort, aki Petőfi műveinek németre for­dításával nyerte el a társaság koszorúját. Jakab Ödönnek, a lemondott másodtitkárnak köszönetét szavazott a köz­gyűlés és helyébe Zempléni Árpádot választotta. A főtit­kári állást egyelőre nem töltötték be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom