Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
PETŐFI. Terólad zengek dalt ma, rólad, költő, Te napja a magyar költészetnek, Kinél nagyobbat nem szült emberöltő Es nem adott az Isten e népnek. Dicső fia te a magyar hazának, Elhalt hozzád szivemnek hő dala ? Nem zug, nem zeng körötted ég karának, S Apostolodnak menydörgő szava ? Kezembe veszem költeményeid könyvét, Mi benne van, oly lélekemelő. Egyszer komoly, vig, lelkesítő, gyöngéd S másszor haragtól villámló felhő. S látom János vitézt a bujdosásban, Az alföld legelésző nyájait, Hallom betyár dalát a vén csárdában, S az őrült bősz kifakadásait. Midőn az ég e hon felelt sötét lett Es zsarnok ült a magyar nyakán, A két szép ország sóhajtott, esengett, De senki nem mert szólni igazán : Te törtél elő hü baj társaiddal, Szavtok áthatá a két hazát S a népet dörgő Talpra magyaroddal A szabadságszerzésre buzditád. Mi minden voltál te a bus magyarnak ! Minden voltál, mi szép, szent, nagy, dicső. Majd forgatója zsarnokvéres kardnak, Majd az istentől ihletett költő. Egyszer a szent szabadságot zengetted, Mint a véres szabadság harcosa, Majd ismét a szív húrjait pengetted, Mint az édes szerelem dalnoka.
