Page 2, 3843 hit(s)

Hits

21. 1898
[...] 10 c pontjánál törölt ezen szavak Ha pedig szomszé­dos ev egyházak [...] meg­­hagyandók azon módosítással hogy ezen szavak helyett helyettes lelkészt nevez ki [...] püspököt megkeresi Ugyanazon szakasznak ezen szavai után jelen szakasz alapján megbízottak [...] 5 A 19 ban püspök szó helyett egyházkerületi elnökség teendő Tilos [...]
22. 1934. szeptember
[...] 3 első bekezdésében az adók szó után beszúrandó a kö­vetkező szó illetékegyenérték a közterhek szó után pedig a va­lamint a [...] emelendő épületek mindenkori tűzkárbiztositási dijai szavak Ugyanezen szakasznak ugyanezen bekezdésében hivatkozott [...] szakasz harmadik bekezdésében a kapcsolatban szó után beszúrandók a következő szavak a 4 szerint alakuló tar­talékalap [...]
23. 1935. szeptember
[...] izraelita hitközség képviseleté­ben az írás szavaival köszönti Személyedben Isten birodalmának fel­kentjét [...] bizonyos hogy a hívő nép szava Isten szava s akit a nép szava hív meg egyakarattal az az [...] ahol megtanulta leirni Isten amely szó fenséges jelentésének odaadó szolgája lett [...]
24. 1947. november
[...] ideális demokratikus voltát ott pedig szo sincsen a fa­kultativ hitoktatásról sőt [...] helyről komoly kérés és figyelmeztetés szavát küldöm egyházkerületünk minden Hitokta­tással foglalkozó [...] való bírálok dv csendül meg szavamban hanem a legmélységesebb aggodalom amikor [...] cigány lakossága ellen élt adnék szavamnak megemlitem hogy egyik al­földi nagy [...]
25. 1951. augusztus
[...] i Áz európai nyelvekben két szó taIái hát ó az egyház [...] a görög latin ky ria­curia szóból ered t aná c s [...] Figyelemreméltó hogy Luther a Kirche szótól idegenkedett Első bibliafordításánál is erek [...] hogy a Kirche van blinde szavát keresztyén népábif oje­gessel kell helyettesíteni [...]
26. 1904. augusztus
[...] a jelent­kezés sorrendjében történik 12 Szót kérhetnek bármikor a kik az [...] támadásra akarnak felelni vagy félreértett szavaikat akarják magyarázni 13 A szólót [...] egyenlőség esetén azon­ban az ő szava dönt Ha az elnökség szavazata [...] alapján van e ok a szóban forgó ügy zárt ülésen tárgyalására [...]
27. 1913. szeptember
[...] fel és hívja fel Bármikor szót kérhetnek azok kik személyes kérdésben félreértett szavaik helyreigazítása végett a napirendhez vagy [...] hibát attól az elnökség a szót megvon­hatja Ha pedig valaki a [...] Ha valamely összeg megszavazásáról van szó elsősorban a legnagyobb összeg bocsátandó [...]
28. 1911. szeptember
[...] a 2 bekezdésben a megállapítja szó után és azokat időközönkint testületileg [...] bekezdésben pedig a németes betartja szó helyett a helyes megtartja szót kell használni 8 a 44 [...] a 45 ban az esetén szó helyett a helyes esetében teendő [...] azért hogy a tiszteletbeli egyházfiról szó lehessen Egyáltalában ezen tiszteletbeli egyházfi [...]
29. 1911. szeptember
[...] előző ponttal kapcsolatban püspök úr szóba hozza hogy egy a horvát [...] meg melynek tartalmát nem hagyhatja szó nélkül és felhívja a horvát [...] akkép hogy ott a képviselőtestület szó helyett az egy­házközségi közgyűlés szavak veendők fel Mert az E [...] az első sorban a száma szó után ez teendő rendszerint 4 [...]
30. 1911. szeptember
[...] a 2 ik bekezdésben e szavak a tárgyalás közben felmerülő vitába nem elegyedik csupán szavak törlendők Mert az elnökséget attól [...] s az egyházközség kö­rében lakó szavak kihagyandók Mert ezek a Zs [...] s e részben a fel­ügyelőnek szó helyett lelkésztársának teendő Mert az [...]
31. 1951. augusztus
[...] a helye­kén a kanST héber szó görög fordításaként az ekklésia szót találjuk Ez a szó Márk Lukács János evangélioma a [...] az ekkaleo kihivni ekklésis kihívás szóból származik s jelenti a kihívás [...] célom ezzeŤ a meglehetősen részletes szó tanulmány­nyal Az hogy az ekklésia [...]
32. 1899. szeptember
[...] e pontjába a magyar nyelvet szavak után és az illető iskola tannyelvét szavak teendők A 4 szövegébe a megelőző vasárnapon kellő módon szavak helyett a következő szavak teen­dők egy héttel előbb a [...] a s 10 korona napidíj szavak kihagyandók A kerületi közgyűlés a [...]
33. 1926. október
[...] pontban az esetben és püs­pök szavak közé törvénykezési eljárás nélkül is [...] a pontban állását és vétkezés szavak közé hűtlenül a 24 nál [...] f pontban illetőleg a ref szavak kiha­gyandók a 24 nál a h pontban aki és bünfenyítö szavak közé bűntett vagy nyereségvágyból elkövetett [...]
34. 1949. október
[...] Kemény Lajos püspökhelyettes a következő szavakkal válaszol Amikor megköszönöm az egyetemes Felügyelő ür sza­vait meg kell mondanom hogy nagy örömmel hallgattam mindaddig arnig a szavait bizonyságtételnek vehettem Közigazgatási alí al­mainkon [...] de gyűlöletről egymás között nincsen szó Ezt a szót se magunk között se a [...]
35. 1903. augusztus
[...] pont első sorának pérnr tárnokot szavát pénz­tárost ra kell javítani a [...] az 5 ikből pedig fokozatosan szavak kihagyandók A 12 pont első [...] pont szabadon és 4 illetve szavai a harmadik illetőleg hetedik sorból [...] Ugyané fejezet c pontjának ifjúsági szava helyett közep­és felsőbb iskolai alkalmazandó [...]
36. 1949. október
[...] akarom köszönni azokat a meleg szavakat s egyúttal az Egyetemes Egyház [...] ne­kem hogy ne gyarló emberi szavakat mondjak hanem Máté 16 15 [...] Krisztust Itt tehát arról van szó hogy az egyház minden ren­dű [...] bizonyolunk hűséges szolgáknak hogyha nemcsak szóval hirdetjük az evangéliumot hanem ugy [...]
37. 1905
[...] az első mondat vagyis ezen szók után nyugalomba lépett az 1902 [...] A 28 ban elmaradnak e szavak s ugyanannyi szegénysorsu tanító A [...] elmarad a Nevezetesen alkalmazást nyernek szókkal kezdődő mondat 17 A 31 ban elmaradnak e szók s 12 tanító a 28 [...]
38. 1901
[...] A 3 n pontjának e szavai után az intézet számadását megvizs­gálja beszurandók e szavak és a vizsgálat eredményéről szóló [...] A 3 k pontjába e szavak helyett kellő időben teendő min­den [...] A 3 1 pontjába e szavak után a nagyobb mennyiségben be­szurandók a következő szavak és az évi 100 korona [...]
39. 1891. augusztus
[...] kölcsönösen megálla­pított 36 000 frt szóval harminczhatezer osztr ért forint vételárért [...] án foglalóképen 1 000 frtot szóval egyezer frtot lefizetvén e foglaló [...] után még 9 000 frt szóval kilencz ezer forint tőke erejéig [...] köve­telésnek még 5 000 frt szóval ötezer forint tőke erejéig fennálló [...]
40. 1895. augusztus
[...] be s a közgyűlésen rendszerint szóval terjeszthetők elő az elnökség kívánatára [...] fel és hívja fel Bármikor szót kérhetnek azok kik személyes kérdésben félre­értett szavaik helyreigazítása végett a napirendhez vagy [...] hibát attól az elnökség a szót megvonhatja Ha pedig valaki a [...]