5. oldal, 837 találat

Találatok

81. 1945. augusztus 25., 1944/45. tanév tizedik rendkívüli ülése • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Pályázatok meghirdetése a budapesti egyetemi Törvényszéki Orvostani-, Bőr és Nemikórtani-, Urológiai-, valamint a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszékek vezetésére. • A felvehető elsőéves hallgatók számának közzététele, valamint a felvételi szabályainak ismertetése. • A fasiszta szellemű sajtótermékek eltávolítása tárgyában. • A segédtanszemélyzet létszámának megállapítása tárgyában. • A MÁV arcképes igazolványok kiállításáról, ill. érvényesítéséről. • Az elszállított (fogságban lévő) egyének adatainak bejelentése tárgyában. • A művelt világ egyetemeihez intézendő emlékirat tárgyában. • Dr. Fenyvessy Béla nyug. ny. r. tanár köszönőlevelének bemutatása. • Jelentés kérése az intézetekhez tartozó magántanárok elhalálozásáról. • A tanszékek betöltésére javaslattevő bizottságok felállítása. • Dr. Entz Béla felkérése az Anatómiai Intézet igazgatói teendőinek helyettes ellátására. Javaslat az anatómia tanítására dr. Szentágothai János meghívására. • Dr. Kanizsai László megbízása heti két órás kollégium tartására. • Horgos György díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.09.01.–1946.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • Dr. Nógrádi György fizetéses tanársegédi megválasztása 1945.09.01.–1946.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • Az Országos Közegészségügyi Tanács üléseire megbízott küldése. • Fellépés a minisztériumnál bizonyos anyagok sürgős pótlása ügyében. • Az ülés berekesztése. (191. oldal)
[...] a Kar kérje fel dr Melczer Miklós ny r tanárt az [...] ez eredménytelen lenne úgy dr Melczer Miklós ny r tanárt bizza [...]
83. 1943. november 26., 1943/44. tanév harmadik rendes ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Távolmaradók felsorolása. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Az 1943/44. tanévre felvehető orvostanhallgatók számának megállapítása tárgyában. • Javaslat kérése a hadapródiskolai érettségi bizonyítvány képesítőhatályára vonatkozólag. • A tanácsülések napjának megállapítása tárgyában. • A báró Atzél Lajos Alapítvány alapító okiratának jóváhagyása tárgyában. • Dr. bikafalvi Máthé Dénes, a Budapesti Egyetem sztomatológusa halálának bejelentése. • Dr. Toman Irén, az egyetem Központi Röntgen Intézetének volt tanársegéde, a diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak röntgenorvosa halálának bejelentése. • Dr. Palecskó István a Sebészeti Klinika tanársegéde halálának bejelentése. • Jelentés a Nagy Lajos Kollégium 1942/43. évi működéséről. • A Magyar királyi Országos Sportorvosi Intézet Közleményeinek bemutatása. • Kari üdvözlet tolmácsolása dr. Imre József budapesti szemészprofesszor tanári működése 25. évfordulója alkalmából. • Előterjesztés a megüresedett Anatómiai Tanszék betöltése tárgyában. • Dr. Marton Károly fizetéses tanársegédi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Kárpáti Zoltán díjas műtőorvosi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Zsolt Zsigmond fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Élettani Tanszék) • Fazekas Magdolna az ungvári polgári iskolához szóló helyettes tanári kinevezése miatt díjas gyakornoki állásáról 1943.11.30-ával lemond. (Fizikai Tanszék) • Ivancsó Gyula díjas gyakornoki megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Fizikai Tanszék) • Véleményes javaslat a szigorlati rendre vonatkozó szabályok módosítása tárgyában. • A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • Dr. Fettick Ottó orvosdoktori oklevelének kiadását kéri. • Letics Sztoján a Zágrábban szerzett orvosdoktori oklevelének honosítását kéri. • Ifj. Bocz Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • Benked József orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • Az ülés berekesztése. (48. oldal)
[...] dr Heuber Ernő és dr Melczer Miklós ny r tanárokból álló [...] dr Neuber Ernő és dr Melczer Miklós ny r tanárokból álló [...]
85. 1945. június 8., 1944/45. tanév hetedik rendkívüli ülése • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • A deportáltak hazasegítésére megindult gyűjtés gyűjtőíveinek a Dékániához való eljuttatása tárgyában. • Dr. Páll Gábor a Szülészeti Tanszék helyettes vezetőjének kérelme a kinevezése körülményeinek igazolása tárgyában. • Dr. Pátkai Károly magántanár jelenti, hogy a szolnoki bábaképző igazgatójává nevezték ki, de az 1945/46. tanév folyamán magántanári előadásait megtartja. • Az üresedésben lévő tanszékek bejelentése. • Az Erzsébet Tudományegyetem a világ nagy egyetemeihez intézett emlékiratának ismertetése. • A jelenleg tényleg megüresedett díjas segédtanszemélyzeti állások betöltése tárgyában. • A háború okozta tanulmányi veszteségek tárgyában beterjesztett javaslat tárgyalása. • Az ülés berekesztése. (141. oldal)
[...] V Z II Urtól dr Melczer Miklós ny r tanár mint [...] Kálmán ny rk tanár dr Mel­czer Miklós és dr Mansfeld Géza [...]
86. 1945. január 26., 1944/45. tanév ötödik rendes ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Kormányrendeletek ismertetése a közalkalmazottak igazolása, eskütétele és az elmenekülteknek a munkahelyükre történő visszatérése tárgyában. • Bejelentés: az egyetem Pécs város jótállása mellett 300 000 pengő kölcsönt vett fel helyi pénzintézetektől. • A felvételre jelentkezett hallgatók számának és megoszlásának ismertetése. • Bizonyos tanszékekre helyettesítőként felkért tanárok felsorolása. • Dr. Reuter Camillo felkérése az Elme- és Idegkórtani Tanszék további helyettesítésére. • Dr. Lichner Györgyné dr. Keresztes Ida fizetéstelen megválasztása 1945.02.01.–1945.08.31. (Biológiai Tanszék) • Ispánky Emília díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.02.01.–1945.08.31. (Biológiai Tanszék) • Dr. Emandity Katalin fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1945.02.01.–1945.08.31. (Kémiai Tanszék) • Dr. Duchon Jenő fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1945.02.01.–1945.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Bálint Péter személyes minősültségénél fogva a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • Az engedélyezett tandíjkedvezmények ismertetése. • A szabálytalan félévek beszámítása kormányzói jogkörbe tartozik. Javaslat: átmenetileg a Tanács döntsön. • Beszámoló az internátusok és a menza helyzetéről. • Az Irgalmasokkal kötendő szerződés tárgyában. • Az újrendszerű első orvosi szigorlat ütemezésének megváltoztatása tárgyában. • A Biológiai Intézet könyvtárából egyes morfológiai vonatkozású könyvek letétbe helyezése az Anatómiai Intézet könyvtárába. • A Könyvtárbizottság kiküldése az egyes kari intézetek és klinikák könyvtárai jegyzékének elkészítése tárgyában. • Az ülés berekesztése. (68. oldal)
[...] dr Ángyán János és dr Mel­­czer Miklós ny r tanárok dr [...] Kar a jegyzőkönyv hitelesítésé­re dr Melczer Miklós és dr Reuter Ca­millo [...]
88. 1944. szeptember 26., 1944/45. tanév második rendkívüli ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • A prodékán referátuma a vallás- és közoktatásügyi miniszternél tett látogatásáról. • A kar klinikáinak és intézeteinek hadiüzemmé nyilvánítása tárgyában. • Dr. Koleszár László kéri, hogy heti 2 órás magántanári kollégiumát megtarthassa. • Csermely Gizella szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1944.09.01.–1945.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • Dr. Merényi Dezső fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1944.10.15.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Bozán Zoltán díjas gyakornoki megválasztása 1944.10.15.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Vedrődi Károly megbízása X. f. o. tanársegédi teendők végzésével 1944.09.01.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Várady Béla díjas gyakornoki megválasztása 1944.09.01.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Dr. Háber József fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1944.11.01.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Kis Bagoly Rezső orvostanhallgató megbízása díjas gyakornoki teendők ellátásával 1944.11.01.–1945.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Az ülés berekesztése. (32. oldal)
[...] dr vitéz Duzár József dr Melczer Miklós ny r tanárok dr [...] Kar a jegyzőkönyv hitelesítésére dr Melczer Miklós ny r és dr [...]
89. 1945. június 26., 1944/45. tanév tizedik rendes ülése • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Jelentés a világ nagy egyetemeihez intézett emlékirat tárgyában. • A dr. Borbély István műtőnövendék ellen indított fegyelmit megelőző vizsgálat megszüntetése tárgyában. • Kari részvétnyilvánítás Tavaszi Lajos orvostanhallgató elhunyta alkalmából. • A családi pótlék kiutalása tárgyában történt szabálymódosulásokról. • Jelentés a műtővizsga megtartásáról. • Jelentés a bábavizsga megtartásáról. • Az Orvosok Szabad Szakszervezete levélben kéri az 1944.03.19-e után orvosdoktorrá avatottak névsorát. • Dr. Neuber Ernő ny. r. tanárnak az igazolási eljárás előtti szolgálatba lépése és illetményei kifizetése tárgyában. • Az üresedésben lévő tanszékek helyettes vezetőinek megválasztása az 1945/46. tanévre. • A gyermekklinikai orr-, fül-, gégészeti rendelés ellátása tárgyában. • Dr. Oravecz Pál magántanár szakelőadói megbízása az 1945/46. tanévre. • Dr. Boros Béla egyetemi magántanár felterjesztése nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetésre. • Dr. Barta Imre egyetemi magántanár felterjesztése nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetésre. • Dr. Sós József egyetemi magántanár felterjesztése nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetésre. • A következő tanévi segédtanszemélyzet megválasztása ügyében. • Schnell Mária műszaki segédtiszt és Breuer Edit irodai alkalmazott kinevezése tárgyában. • Dr. Melczer Miklós prodékánná választása az 1945/46. tanévre. • Az 1945/46. tanév I. félévi tanrendjének anyagi hiány miatt elmaradt kinyomtatása és a tanrend közzététele tárgyában. • Jelentés a hanyag hallgatók dékáni beidézéséről. • A hallgatók kérelmeinek ismertetése. • Javaslat a kar Tóth Lajos Könyvtárának az Egyetemi Könyvtárba történő áthelyezésére. • Figyelemfelhívás a Szervezeti Szabályzat 44. §-nak betartására. • Dr. Entz Béla köszöntése rektorrá választása alkalmából. • Az ülés berekesztése. (147. oldal)
[...] Géza dr Án­gyán János dr Melczer Miklós ny r ta­nárok dr [...] Kar a jegyzőkönyv hitelesíté­sére dr Melczer Miklós ny r és dr [...]
90. 1943. november 26., 1943/44. tanév harmadik rendes ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Távolmaradók felsorolása. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Az 1943/44. tanévre felvehető orvostanhallgatók számának megállapítása tárgyában. • Javaslat kérése a hadapródiskolai érettségi bizonyítvány képesítőhatályára vonatkozólag. • A tanácsülések napjának megállapítása tárgyában. • A báró Atzél Lajos Alapítvány alapító okiratának jóváhagyása tárgyában. • Dr. bikafalvi Máthé Dénes, a Budapesti Egyetem sztomatológusa halálának bejelentése. • Dr. Toman Irén, az egyetem Központi Röntgen Intézetének volt tanársegéde, a diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak röntgenorvosa halálának bejelentése. • Dr. Palecskó István a Sebészeti Klinika tanársegéde halálának bejelentése. • Jelentés a Nagy Lajos Kollégium 1942/43. évi működéséről. • A Magyar királyi Országos Sportorvosi Intézet Közleményeinek bemutatása. • Kari üdvözlet tolmácsolása dr. Imre József budapesti szemészprofesszor tanári működése 25. évfordulója alkalmából. • Előterjesztés a megüresedett Anatómiai Tanszék betöltése tárgyában. • Dr. Marton Károly fizetéses tanársegédi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Kárpáti Zoltán díjas műtőorvosi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Zsolt Zsigmond fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Élettani Tanszék) • Fazekas Magdolna az ungvári polgári iskolához szóló helyettes tanári kinevezése miatt díjas gyakornoki állásáról 1943.11.30-ával lemond. (Fizikai Tanszék) • Ivancsó Gyula díjas gyakornoki megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Fizikai Tanszék) • Véleményes javaslat a szigorlati rendre vonatkozó szabályok módosítása tárgyában. • A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • Dr. Fettick Ottó orvosdoktori oklevelének kiadását kéri. • Letics Sztoján a Zágrábban szerzett orvosdoktori oklevelének honosítását kéri. • Ifj. Bocz Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • Benked József orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • Az ülés berekesztése. (44. oldal)
[...] vitéz Duzár József és dr Mel­­czer Miklós ny r tanárok dr [...] Kar a jegyzőkönyv hitelesítésére dr Melczer Miklós ny r és dr [...]
91. 1945. július 25., 1944/45. tanév nyolcadik rendkívüli ülése • A távolmaradók felsorolása. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Az Egyetemi Igazolóbizottság hatáskörébe tartozó egyetemi alkalmazottak tárgyában. • A régi szigorlati rend visszaállítása tárgyában. • Dr. Fenyvessy Béla megbízása a szigorlatokon a kormányképviselői feladatok ellátásával. • A szigorlati díjak megemelése tárgyában. • A Köznevelés című lap bemutatása. • Meghívó az MKP Pécsi Szervezetének nagygyűlésére. • A Kolozsvári Egyetem jelenlegi helyzetének ismertetése. • Dr. Boros Béla felterjesztése egyetemi ny. rk. tanári címre. • Dr. Barta Imre felterjesztése egyetemi ny. rk. tanári címre. • Dr. Oravecz Pál felterjesztése egyetemi ny. rk. tanári címre. • Dr. Cholnoky László egyetemi tanári kineveztetése esetén dr. Mansfeld Anna felterjesztése intézeti tanári állásra. (Kémiai Intézet) • Dr. Mansfeld Géza előzetes kérelemre reagálva a Kémiai Intézet javára felajánl egy díjas gyakornoki állást. • A segédtanszemélyzet megválasztása az 1945/46. tanévre. • A díszdoktori címek felülvizsgálata. • A honvédségi betegek és hozzátartozóik klinikai ápolásának feltételei. • A Budapest által kiírt pályázat feltételeinek meghirdetése. • A fel nem vett szigorlati kormánybiztosi díjak diákjóléti célokra fordítása tárgyában. • Az ülés berekesztése. (163. oldal)
[...] János dr Neüber Ernő dr Melczer Miklós ny r tanárok dr [...] dr Mansféld Géza és dr Melczer Miklós ny r tanárokat kéri [...]
95. 1945. május 25., 1944/45. tanév kilencedik rendes ülése • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • Az elnök jelenti, hogy a népjóléti miniszter a Szakorvosi Vizsgáztató Bizottság állandó tagjává kinevezte. • Futó Dezső budapesti tudományegyetemi altiszt kérésére a pécsi egyetemhez történő beosztását a rektor hatálytalanította. • Tájékoztatás az egyetemi igazolások állásáról. • Dr. Oravecz Pál Budapestről való visszatérésének és munkája megkezdésének bejelentése. • Dr. Mansfeld Géza budapesti megérkezésének bejelentése. • A Pécsről deportáltak hazaszállításának céljaira a klinikáktól és intézetektől pénzadományok gyűjtése. • A rendkívüli időkre való tekintettel a dékán eltekint a hanyag hallgatók bejelentésétől, de egyben módot ad az esetleges bejelentésekre. • A katonai szolgálatból még vissza nem érkezettek miatt az 1945/46. tanévi segédtanszemélyzet kinevezése ügyében várakozásra való javaslat beterjesztése. • Dr. Lelkes Károly X. f. o. tanársegédi megválasztása 1945.06.01.–1945.08.31. • Dr. Lombos Oszkár díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.06.01.–1945.08.31. (Gyermekgyógyászati Tanszék) • Dr. Radek Mária díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.06.01.–1945.08.31. (Gyermekgyógyászati Tanszék) • Dr. Lichner Györgyné dr. Keresztes Ida díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.03.01.–1945.08.31. (Gyermekgyógyászati Tanszék) • Dr. Weisz György díjtalan gyakornoki megválasztása 1945.06.01.–1945.08.31. (Szülészeti Tanszék) • Dr. Cholnoky Lászlóné dr. Dömmel Márta betegszabadság iránti kérelme tárgyában. • Dr. Faragó Ferenc szabadságkérelme tárgyában. • A hallgatók kérelmeinek ismertetése. • Tanulmányi értekezlet összehívása a IV. éves hallgatók tanítási reformjának tárgyában. • Az ülés berekesztése. (122. oldal)
[...] vannak dr Ángyán János dr Mel­­czer Miklós ny r tanárok dr [...] Kar a jegyzőkönyv hitelesítésére dr Melczer Miklós ny r és dr [...]
96. 1943. október 22., 1943/44. tanév második rendes ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Távolmaradók felsorolása. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • A személyzeti ügybeosztást feltüntető kimutatás minisztériumi láttamoztatása tárgyában. • Dr. Tóth Zsigmond nyugállományba helyezése. • Dr. Fenyvessy Béla nyugállományba helyezése. • Jelölések a Horthy Miklós-ösztöndíjra. • Az 1943/44. tanév II. félévi tanrend-tervezetének megállapítása tárgyában. • Véleményes jelentés a Szegedi Egyetem átiratára az egyetemi tudományos segédtanszemélyzet működésének biztosítása érdekében. • Dr. Mansfeld Géza ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • Nikolits Mihály főispán köszönőlevelének bemutatása. • Dr. Nusser Antal magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • Dr. Szüle Dénes egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • Szabó Gyula szigorló orvos díjas gyakornoki megválasztása 1943.12.01.–1944.08.31. (Ideg- és Elmekórtani Tanszék) • Várady Béla megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1943.09.01.–1944.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Kis Bagoly Rezső orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1943.09.01.–1944.08.31. (Anatómiai Tanszék) • Honvédelmi miniszteri rendelet háború vagy R. M. [katonai szükségállapot] esetén az egyetemi orvostanárok katonai rangjának megállapítása tárgyában. • A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kara javasolja a kémiai és fizikai szigorlat 1943/44. tanév januárjára történő áthelyezését. • A társegyetemek válasza a famulusi szolgálat zavartalan működéséről kiküldött átiratra. • A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • Kovács Péter orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • Az ülés berekesztése. (31. oldal)
[...] társkari előadást tart és dr Melczer Miklós ny r tanár ki [...] dr Entz Béla és dr Melczer Miklós ny r tanárok távolmaradását [...]
97. 1924. június 12. (1-47) (4. oldal)
[...] hoznialSokkal inkább elfogadható az hogy Melczer akinek váltó zatos és sséleskőtü [...] tökéletesebb i kiforrottabb szakférfiúé hiányában Melczer egyedüli jelölését elfogadhatóbbnak tartanám A [...]
98. 1940. december 20., 1940/41. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az új magántanári képviselő, dr. Rőhlich Károly köszöntése. • 5. A megválasztott prodékán jóváhagyása. • 6. Bölcsészettudományi Karon a képesített magántanárok működése ideiglenesen szünetel. • 7. Horthy Miklós-ösztöndíjak kiutalása tárgyában. • 8. Kommunista mozgalomban résztvevő hallgatók ellen benyújtott ügyészi vádiratok nyilvántartása tárgyában. • 9. Jelentés az Egyetemi Könyvtár működéséről. • 10. A Keszthelyi Diáküdülőház élére dr. Óriás Nándor megválasztása. • 11. Dr. Ereky István, dr. Surányi Unger Tivadar, dr. Weis István és dr. Losonczy István professzorok köszönőlevelének bemutatása. • 12. Dr. Csilléry András, dr. Lipták Pál és Mozsonyi Sándor professzorok köszönőlevelének bemutatása. • 13. Meghívó a Szent István Akadémia XXIV. ünnepi ülésére. • 14. A legutóbbi tanácsülésen elhangzottak ismertetése. • 15. Dr. Kováts István egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 16. A magántanári kari képviselői tisztség betöltése tárgyában. • 17. A magántanárok tandíjjutalékának kiutalása tárgyában. • 18. Dr. Pósz István tanársegédi állásáról 1940.12.05-ével lemond. (Ideg- és Elmeklinika) • 19. Dr. Zeley József fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Ideg- és Elmeklinika) • 20. Gyöngyössy György megbízása díjas gyakornoki teendők ellátásával 1941.01.01.–1941.08.31. (Ideg- és Elmeklinika) • 21. Áts Mária díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Kórtani Tanszék) • 22. Kolozsy Vilmos szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 23. Dr. Benkő György díjtalan gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 23/a. Dr. Thezarovich Antal díjtalan gyakornok megválasztása segélydíjas helyre 1941.01.01.–1941.08.31 • 24. Az 1922/23. tanév óta szüneteltetett Törvényszéki Orvostani Tanszék újbóli felállítása tárgyában. • 25. Az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága jövő évi programjának ismertetése tárgyában. • 26. Az 1940/41. tanévre a hallgatók részére a minisztériumi ruhasegély, esetleg tankönyvsegély kiutalása tárgyában. • 27. Angliai ösztöndíjpályázatok ismertetése tárgyában. • 28. Dr. Scipiades Elemér kéri, hogy gépkocsiját mentesítsék a katonai szolgálat alól. • 29. Jelentés a hanyag hallgatók dékáni beidézéséről. • 30. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 31. Tóth Sándor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Az ülés berekesztése. (137. oldal)
[...] h Zechmeister László és dr Melczer Miklós y r tanár A [...] dr Zech­­meister László és dr Melczer Miklós ny r tanárok távolmaradását [...]
99. 1943. június 23., 1942/43. tanév tizedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A visszacsatolt területekről származó egyetemi hallgatók által fizetendő tandíjak és mellékdíjak szabályozása tárgyában. • 5. Az egyetemi és főiskolai ifjúsági egyesületek működési szabályzata tárgyában. • 6. A hűtlenség miatt elítélt egyetemi hallgatók névjegyzékének ismertetése. • 7. Szent Flórián napjának megünneplése tárgyában. • 8. A jogakadémiai alapítványi misék rendezése tárgyában. • 9. Jozopovits András II. o. altiszti kinevezésének megerősítése. • 10. A rektorrá választott dr. Ángyán János köszöntése. • 11. Dr. Mauritz Béla, dr. vitéz Duzár József apósának köszöntése a Pázmány Péter Tudományegyetem jövő tanévi rektorává választása alkalmából. • 12. Dr. Scipiades Elemér köszöntése unokája születése és Katinka lánya esküvője alkalmából. • 13. Az egyetemközi értekezlet időpontjának ismertetése. • 14. Magántanári képviselők megválasztása. • 15. Dr. Kovacsics Sándor magántanári képesítésének felülvizsgálata tárgyában. • 16. Dr. Oravecz Pál szakelőadói megbízása tárgyában. • 17. Dr. Szacsvay István szakelőadói megbízása tárgyában. • 18. Dr. Donhoffer Szilárd szakelőadói megbízása tárgyában. • 19. Fazekas Magdolna díjas gyakornoki megválasztása 1943.09.01.–1944.08.31. (Fizikai Tanszék) • 20. Fatér József megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1943.09.01.–1944.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 21. Előterjesztés a hallgatók famulusi szolgálata tárgyában. • 22. Szigorlati bizottságok megválasztása. • 23. Az oktatási célokra szolgáló javadalom felosztása tárgyában. • 24. A Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. pályázati kiírása tárgyában. • 25. A segélydíjas helyekre szóló ajánlások beterjesztése tárgyában. • 26. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 27. Az ülés berekesztése. (296. oldal)
[...] irányban tett A Kar dr Melczer Miklós dr Császár Elemér és [...] r tanárok hozzászólása után dr Melczer Miklós ny r tanár javaslatát [...]
100. 1944. március 24., 1943/44. tanév hetedik rendes ülése • Az elnök az ülést megnyitja. • Távolmaradók felsorolása. • Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • A korhatárt elért egyetemi ny. r. tanárok nyugállományba helyezése tárgyában. • Pályázati felhívás a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán megüresedett Fog- és Szájbetegségek Tanszék betöltésére. • Dr. Heinrich Ruge kieli egyetemi tanár meghívása tárgyában. • Dr. Bari Zsigmond kinevezése a VII. f. o.-ba. • Dr. Donhoffer Szilárd kinevezése a VII. f. o.-ba. • Dr. Falcsik István előléptetése egyetemi titkárrá. • A menekült egyetemi és főiskolai hallgatók segélyezésének szabályozása tárgyában. • Fodor Gyula bűnügyében kelt ítélet. • Az 1944/45. tanév I. félévi tanrendjének összeállítása tárgyában. • Az egyetemi nyomtatványok díjának felemelése tárgyában. • Dr. Sugár Erzsébet három szegény hallgatónak szánt pénzadományozása tárgyában. • Részvétnyilvánítások bemutatása dr. Scipiades Elemér ny. r. tanár elhunyta alkalmából. • Dr. Lukinich Imre egyetemi ny. r. tanár köszöntése kitüntetése alkalmából. • Dr. vitéz Berde Károly ny. r. tanár köszönőlevelének bemutatása. • A Vámossy-Mansfeld: Gyógyszertan című munka IX. kiadásának bemutatása. • Pályázatkiírása a megüresedett Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék betöltésére. • Dr. Deák Barna magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • Dr. Dósa András magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • Dr. Nusser Antal magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • Dr. Martin János magántanári képesítés cselekményekhez bocsátása. • Dr. Eiserth Pongrác magántanári képesítés cselekményekhez bocsátása. • Dr. Tóth László magántanári képesítés cselekményekhez bocsátása. • Dr. Csánki Dezső díjtalan gyakornoki megválasztása 1944.03.01.–1944.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • Liposits Ipoly szigorló orvos megbízása díjas gyakornoki teendők ellátásával 1944.03.01.–1944.08.31. (Ideg- és Elmekórtani Tanszék) • Dr. Schmidt László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1944.04.01.–1944.08.31. (Sebészeti Tanszék) • Dr. Schneider Pál felterjesztése orvosi segélydíjra. • Jelentés az Országos Közegészségtani Intézet Pécsi Állomásának 1943. évi működéséről. • A klinikák és intézetek értékes felszereléseinek a légiveszély miatti biztonságba helyezése tárgyában. • A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • Engl Tivadar orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • A kari ülések időpontjának tárgyában. • Az ülés berekesztése. (122. oldal)
[...] dr vi­téz Duzár József dr Melczer Miklós ny r tanárok dr [...] dr Keuber Grnő és dr Melczer Miklós ny r tanárokat kéri [...]