Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-04 / 40. szám
KJLÖI<'IXKTB':Sfl .4 35 V : negyed évre 9 írt ííO kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: Síi kr. Kapható: KISS EKN VEI ANTÓNIÁNAK Kossulli-lér (Gyíirky ház.) NZKBIGi ’íteaí«; í-:s BÍB AlM'ftlVI WIM El, : 1 Vies , Gasparik-utc za 12 sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Ki ziratokát nem adun /,: vistíza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk, el. IS! ISISm-:sKU : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl (-1 é r: sora................................ ....................ISO kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál ISO kr. Az aradi vértanúk lelki nyugalmáért kedden, azaz folyó évi október hó 6-án reggel 8 órakor a, felső plébánia templomban cruász=istientiszkeleh c/cy tar tátik, miről a tekintetes hatóságok, testületek, egyletek s a 1. ez. közönség tisztelettel érte sitiéinek. Váczon, 1891. október hó 3-án. Az 1S4S—49-iki honvédek. Ä vidéki színészet emelése. Úgy tapasztaljuk, hogy kisebb vidéki városainkba, ha érkezik is egy-egy jóravaló színtársulat, ez olykoraiig tudja fentartani magát; míg sokszor éppen az történik, hogy egy, az igényeknek nem mindenben megfelelő társaság nem érdemlett pártfogásban ré- szesittetik. E körülmény azt bizonyítja, hogy nincsen egészen megtisztult műizlésünk, s hogy igen sok esetben, csak a rokon-, vagy ellenszenv az irányadó, melylyel valamely társulat iránt viseltetünk. A műiziésnek emez általános hiányát zsákmányolják ki azon összeverődött társulatok, melyek a leghangzatosabb frázisok mögé bújva teli torokkal hangoztatják: „liazafiság a nemzetiségnek!“ Ezek hangoztatják legjobban, hogy ők a magyar- nemzeti művelődés valódi apostolai. S ha az ily összeverődött kóbor társulatot a közönség megérdemelt közönyben részesíti, éppen ők azok, kik magukat a nemzeti művelődés martyrjainak kiáltva ki, mint valami apró Coriolánok dühöngenek az édes anyahazának azon darabkája ellen, hol megérdemelt erkölcsi és anyagi kudarezot arattak. A szinészegyesület központi igazgatótanácsa vidéki színészetünk emelése érdekében most egy igen jelentékeny lépést tett. A vidéki színészet rendezése tárgyában kérvényt intézett a belügyminisztériumhoz, melyben} tüzetesen kifejti azt, hogy minden módot elkövetett és elkövet a vidéki színészet érdekében, anyagilag és erkölcsileg gyámolitja, s minden erejéből azon van, hogy azt minél magasabb színvonalra emelje és a közönséggel megkedveltesse. Hanem ez az igazgatótanácsnak nem mindig sikerül; mert habár a belügyminiszter fel is ruházza a központi tanácsot azzal a joggal, hogy véleményezhesse az igazgatói engedélyek megadását, de arra már nincsen felhatalmazva, hogy visszaélések esetén az engedélyt megvonhassa. E visszás állapothoz járul azon körülmény is, hogy sok esetben az igazgatói engedélyek megadását sem ellenőrizheti, mert egyes daltársulatok közvetlenül a minisztertől kérnek és nyernek engedélyt. S ez még sem volna rendén. Mert hát a színészi viszonyokat csak az egyesület ismerheti tökéletesen. Az ellenőrzés e szerint tökéletlen, s igy a visszaélések is napi renden vannak, ami azután mind a valódi színészet számlájára jegyeztetik. Valódi színészetünkre pedig igazán féltékenyek vagyunk, ha csak egy kissé is hazafiaknak akarjuk magunkat tartani. E végből teljesen osztjuk az igazgatótanácsnak azon kifejezett véleményét, hogy színészetünk féltett hitelét csak úgy lehet meggátolni, s az útón-útfélen felbukkant visszaéléseket sikeresen csak úgy lehet ellenőrizni, ha az egész országban jelentkező színi működést kizárólag a központi tanács vezeti, vagyis ha minden a?, ő tudtával történik, és ellenőrzése mellett gyakoroltatik. E sarkalatos elvi szempontból kiindulva határozottan azt óhajtja a központi igazgatótanács, hogy minden színi, daltársulati, hangversenyzési és reczitátori előadásra engedély csak az ő véleményezésére adassék ki. Midőn mindezeket indokolva sorolná fel a belügyminiszter előtt, még arra is kéri, hogy utasítsa az illető hatóságokat, hogy engedély nélkül előadásokat 11c engedjen megtartani, ami bizony-bizony igen sokszor megtörténik. Nem titkolja el az igazgató-tanács, hogy a vidéki színművészeinek felette nagy kárára van, hogy itt-ott a bérleteket csak úgy felszedegetik, anélkül, hogy az ilyen dolgokból lelkiismereti dolgot csinálnának. S ebből folyólag legfőbb óhajainak egyike az volna, hogy minden visszaélés, vagy botrány a hatóság által jutna a központ tudomására, hogy az ily hatósági értesítés alapján az érdemetlenektől a tanács az engedélyt megvonhatná s további előadásokat betiltaná. Az igazgatótanács véleménye szerint igy azután teljesen meg lehetne akadályozni a most folytonosan előforduló visszaéléseket és káros üzelmeket, melyek mind csak a színészet rovására mennek s annak hitelét rontják. Hát mindenben osztjuk a központi igazgatótanács nézetét, mert mi itt a vidéken legjobban tudjuk, hogy Thália vándor papjai, az anyagi nyomor közepette, itt-ott már annyira vetemednek, hogy zsákbafutó és evési versenyt is rendeznek, nem is említve azt, hogy bérletet egy időben két-három helyen is gyűjtenek. Az ily vad kinövéseket gyökerestől kellene kiirtani. Az ily kinövések kiirtására a központi tanács által javasoltakon felül még egyet ismerünk, s ez a szinpár- toló egyesületek megalakítása. Oly szinpártoló egyesületet értünk azonban, melynél a kitűzött főczél nem egyedül az, hogy valamely társulatnak egyszerűen bérletgyüjtő közege legyen. Egy szinpártoló egyesület ily feladattal be nem érheti. A szenzál szerepen kívül más, magasabb feladatiinak is kell lennie. A vidéki városokban oda kellene mindenütt törekednünk, hogy szinpártoló egyesületek alakuljanak és Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. Csalódás. Most, hogy visszhangja kél dalomnak S derengni kezd az ég nekem Utamra lomb, virág hajolnak S merengnek uj reményeken : Hiszem, tán nem leng már utánam Sötét felhőm a bú, bánat S ha eddig könyben úszva jártam Lesz részem majd a boldogságban, Virága lesz a puszta fának ? ! Csalódott újra, mint nem gyszer Rajongva álmodó szivem! A bánat összeforrt nevemmel Csalódás lett egész hitem; Ki félve, révedezve léptem Az élet útjain előre Lelkem nem fürdhetett a fényben, Sötét, ködös vidékre értem Hiába bízva, mint a dőre ! S kilobban ím a szürke égen A biztatásnak egy sugára, Óh ezt sovárgva várta régen Szivem, hogy induljon utána! Tüzoszlopom a tiszta eszmény Vak éjeken igaz vezérem, S nagyért, magasztosért epedvén Magam megyek a puszta rriesgyén, A Kánaánt talán elérem ? De un a röpke égi lángok Mint gyönge mécs kialszanak; Nincs senkim, hasztalan kiáltok, Itt minden néma, hallgatag ! A dölyf, a gőg kaczag felettem Kegyetlen szív lenéz, nem ért meg: Hiába új utat jelelnem * Az emberek a bűn-mederben Eveznek az örök veszélynek ! Lévay Mihály. T e 11 v á g y. Amíg napom fenn áll az égen Tettvágy hevében forr a vérem, Alkotni vágyik még a lelkem S munkálva, gondom elfelejtem. Merengve tétlenül pihenni Ha nincs szivednek vágya semmi. Nyom nélkül tűn le igy az élet Borongás lesz csupán a részed. A kedv forrása ott bugyog fel, Ahol szerénység, tett, dolog kell ! Derült kedély nem lesz a részünk Munkában élni, hogyha félünk. Enyém a nap sugára, fénye, Boldog vagyok, munkámnak élve ! Tettvágy hevíti, hajtja vérem S a czélt keresve, igy elérem ! Lévay Mihály. Hoppon maradt. Volt nekem egy élénk kedélyű iskolatársam. Sze- I les Pistának hívták, s a neve úgy látszik, megfelelt j cselekedeteinek is, mert minden lette, minden mozdu- j lata azt árulta el, hogy nem igen fontolgat biz ő semmit, hanem tesz lóhalálában, ahogyan az idő ma- , gával hozza. Vagyonos fiú volt, s nem egyszer megtörtént, hogy az egész osztályt meghívta magához a tanyára, a mikor is volt heted-hét országra szóló di- , nom-dánom. Ámde az iskola sorát ő is úgy lerázta magáról, j mint bárki más. Szabadon gondolkodott és élt; kereste a társaságot, s ha két jó czimborára akadt, biz- I tosra lehetett venni, hogy a szerelem és bor lesz a két isteni dolog, melyektől megittasodva térhet a szülői ház csendes magányába. Szerelem! Ez az édes szó csengett örökösen a fülébe, s azt hitte, hogy ő van hivatva megteremteni a szerelem országát. Neki vágyai vannak, melyek kielégítésre várnak, s ha az egész világ útjában áll is, túl töri magát az akadályokon, s ő lesz az egyedüli, ki a leghidegebb szivekben is fel tudja éleszteni azt a szunnyadozó szikrát, melyet a szerelem tüzének neveznek. S valóban csodálatos dolgokat miveit. Az egyetem belsejét csak híréből ismerte, de a táneztermek csillogó fényében, a fényes szalonok udvarias köreiben, a színházi páholyok csevegő szépei közt, s a kávéházak billiárd asztalai mellett teljesen otthonosan érezte magát. Igazi világ-ember volt, kit mindenki ismert, s aki után nem egy gyengéden dobogó szív sajogott föl. Ismerte ő a Szunyogék bogár szemű lányát is, pedig az öreg ugyancsak féltékenyen őrizte ám. Csak egy éve múlt, hogy megunva az örökös mezei gazdálkodást, Pestre jött, hogy leányát annál nagy urasabban neveltethesse. Ámde ami Pistikánk ismerte az öreg bibéjét, s kész volt vele még tarklit is játszani, csakhogy minél többször láthassa az ő drága Juczi- káját. S úgy látszik, a kicsike nagyon szívesen látta, s nem is hiszem, hogy már szerelmet ne vallottak volna • egymásnak. — Hogyisne! hiszen a múltkor saját szemeimmel láttam, hogy mikor az öreg kártya közben elaludt, olyan édes csókokat osztogattak egymásnak, hogy megirigyelhette volna tőlük még a kőszívű is. — Ámde betoppant a mama. A leány egy pillanat múlva a zongora billentyűit verte, Pista pedig kivette óráját, s mint a kinek igen fontos dolgai vannak, illendő búcsúzás után elsietett. Valami ügyes-bajos dologban Dorong Márton ügyvédhez voltam hivatva. A kitűzött időben pontosan megjelentem. De bensőmet annyira elfoglalta valami, hogy egyszerre minden kopogtatás nélkül benyitok egy fényes szalonba. S uram fia! a Pista gyerek szerelmi imáját zengi a bájos Lidi nagysám előtt. Mintha csak puskából lőttek volna ki, egy pillanat alatt újra a folyosón termettem. Nem is említve a lovagias ügyet, a mely egy pár üveg jó somlyai mellett lefolyt, bevallotta, hogy ő bizony házasodni kíván, mert neki a jogászélet csak teher, s jobban esik a szivének, ha szép vagyonkája mellett csendes családi életet élhet.
