Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
ifjúságát töltötte. S ott nyerte azt a mélységes fogékonyságot a természet iránt, mely őt a magyar költészetben páratlanul állóvá teszi. A nemzet gyász-korszaka s ötvenéves költői pálya magánya, nemcsak hogy 1111,1. . ; -■mgmBOtSSBSS^S Á „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRUZAJá, _ Öt ismeretlen vers Petőfitől. Budapest, jan. 17. A „Fővárosi Lapok“ csak a napokban közölte Petőfinek „Ida“ czimü idáig ismeretlen költeményét, a mely költemény fölött azután érdekes irodalmi vita indult meg. Most dr. B a r ó t i Lajos a „Vasárnapi Ujs ág“- ban hoz nyilvánosságra öt verset, a melyek Petőfi tollából valók és ezúttal látnak először napvilágot. A verseket és dr. Baróti czikkét itt közöljük: Honvágy. Borúnak éjjelén, derűnek hajnalán Feléd siet remegve bús Pillantatom, mindig feléd, arany kalász Hazája, boldog róna, hol Csókolva ölelkeznek Csepel mezőivel Dunának ezüst hullámai. Áldás malasztja rám felőled nem lebeg, Csak egy kemény atya átkait Zúgják fülembe a nyargaló fuvalmak, oh Ezer tövissel hinteni A bujdosónak utait! Mégis te vagy Örök betűkkel írva fel E szív emlékkönyvében. A napok Sirat, Melyet lefutnom rendelé Az ég, óhajtóm en kunyhód homályiban Tulajdonkép évtizedek óta feje volt c . magyar költői gárdának s oly hangot, oly kellemet hozott a magyar költi ~zetbe, a milyen itt még nem hangit-'' . Szelleme a természet csodás rejtelmeibe hatolt s bölcselmi magaslatra Élhetni, s a szelíd halál, A szenvedések altatója hogyha jó S átszenderiti lelkemet Egy boldogabb világba: harsogó Duna! Kiszenvedett porom fölött Te mosd a zöldeiő*hant bársony pázsitát, S a mormogó habzaj között Édesd nyugalmak ülnek sírkövemre majd, S a jégsziv is talán, kinek Átkai nyomák a kínos életet, ledől Békülten a halom fölé, S lágyult kebel meleg könnyűivel rebeg Panaszt: szegény, szegény fiam ! A Dráván. Marburgn á 1. Zugó habjaidba szórom E virágfűzért, Dráva! Hajtsd alá s a partra Tedd, midőn hazámba ért. Bárha dúlt lesz akkorára Dísze s hervadott, És özönnel kelyhe nem hint Szerte éden-illatot. S mondjad: ilyen a honáért Lángoló kebel, Melyet a so -s zivatarja Tőle messze sodra el. Trióiéit. Rejts ölednek éjjelébe Szent nyugalmu sirhalom 1 E kinéletnek vesződve tii's a íicinz/cu uicbubcgti i. rvrcg Kevéssel halála előtt is könyvet irt, melyben irodalmi nyelvünk romlását, a nemzeti hagyomáinkhoz hűtlen kort ostorozta kíméletlenül. Ezért az igazmondásért, ezért a megalkuvásra képtelen egyéniségért egész Lánczait mért hordozom ? Kebled csendes éjjelébe Nem tekint a fájdalom, S a keservek halvány képe; Ott öröklő bek’ vagyon. Rejts hát kebled éjjelébe, Szent nyugalmu sirhalom ! Elválás. Itt a búcsupercz: válók. — Nem szabad ! Leomlok, a világ kereng velfem! E szenvedés, e szörnyű kin alatt Hogy nem repedsz meg égő kebelem ? Nem, én nem hordom többé terhemet, Habár egy élet rajta függene, Válj lángszavakká, titkos érezet, Te szivem pokla, szivem édene. S ha szólanék is, mit remélhetek ? A sors irántam oly vad, oly kemény; Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek! Nem gyúi érettem viszonérzemény. Én távozom, s örökre távozom Gyötrő titkommal tőled, ó leány! Vezessen a sors boldog utakon, Öröm-tavasznak tündér-korszakán. Legyen pályád mosolygó rózsakert, És minden óra benne rózsaszál, S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert Szív-éjjelen hogy csillagom valói! Lapunk mai száma 8 oldal.
