Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
Nehány nappal ezelőtt ke'ső este tollat tentát kért. J, Levelet irt régi barátjának Nagy Miklósnak a vasárnapi újság szerkesztőjének, a melyben végső óhajtásáról tudósítja. A következő napon Nagy Miklós meg is látogatta s a beteg nagyon panaszkodott órá- ról-órára való folytonos gyöngüléséről. S étvágytalanságáról. Az utolsó látogatója S z ü r y Dénes min. tanácsos volt tegnap előtt délután. Tegnap reggel kilelte a hideg s egész nap di- dergett. Délután 5 óra tájban láza keletkezett s elaludt. Föl sem ébredt többé. Ma reggel 7 óra tájban Eisö szerelem. Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arczulatja szebb volt, Messze bérezek kékellő homályán Bájjal ég az arany esti-csillag ; A leányka nefelejts-szemében Tündérfénynyel szebb csillagzat égé tt. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben ; Nyájasabban kelt a lányka hangja Ajkai paradicsom-kertéből. És ha tiszta a liget virágit Gyémánt-cseppet éltető patakcsa : Tiszta volt a lyánka keble szinte, Tiszta szíve, tiszták érzeményi. A leánykát hévvel én szerettem, Őt szerettem első szerelemmel, Érte gyúltam őrült gerjelemben, S hajh, a végzet elszakaszta durván, Elszakaszta mindörökre tőle ! Hagyjatok, ha néha álmim őtet Elragadtan a dicsőét festik, Oh barátim, hagyjatok zokogni: Veszteségem szörnyű, mondhatatlan! * E,költeményeket — írja dr. B a r ó t i — Petőfinek több ismert költeményével, S a 1 k o v i c s Károly kincstári mérnök, Petőfi rokona és tanulótársa adta át nekem 1894 őszén, mikor lakásán felkerestem, hogy Petőfiről egyet-mást megtudjak tőle. Maga másolta le azokat évekkel az előtt, egy nyolez lapnyi kis füzeiben, mely a tárczámban taialtatandó lehet e pillanatban mintegy 400 frt. Ebből hü ápolónőm, Müller Mari azonnal átvehet 200 frt, olv. kétszáz forintot, mint neki megígért kielégítést. III. Könyvtár, ruhatár, fegyver, pipatár, bútorzat, netán elárvereltetvén, a mi ezek után bejön, három részre osztandó és két nővérem, Róza és Gizi, harmadikul pedig Müller Mari részesedjenek belőle. Egyetlen egy krajczárral nem vagyok adósa senkinek. Január 16. reggel, félnégy. Vajda János. következő költeményeket tartalmazza: Corio- ! 1 á n (Ballada), Honvágy, A Dráván (Marburgnál), V á 11 o z á s, V e n d é g, Hajnal, Méz és csók. A sorshoz. Trio 1 e11, Elválás, Lehel, Első szerelem. C o r i o 1 á n-ról tudjuk, hogy Tarkányi Béla irta. A Dráván, Változás, Vendé g s az Elválás, czimii költemények alá Salkovics zöld, A sorshoz czimü alá pedig vörös irónnal odajegyezte a Petőfi nevét. Nyilván csak ezeket tartotta Petőfi költeményeinek. Pedig, mint látni fogjuk, valamennyi Petőfié. Salkovics állítása szerint Petőfi, mint katona, 1840 tavaszán Horvátországból leveleiben küldte meg neki a megjelölt költeményeket Sopronba, a hol akkor a rhetorikába járt. Eredeti kéziratukat azonban valamelyik ismerőse — talán Orlai — elkérte tőle. Hogy neki is meglegyenek, lemásolta magának s igy maradtak meg. Részemről nem tartom valószínűnek, hogy a kérdéses költeményeket mind Horvátországból küldötte volna meg Salkovicsnak Petőfi : mert olyan is van köztük, a melyről bizonyosan tudjuk, hogy 1841 tavaszán, a katonaságtól való megszabadulása után irta, mikor rég nem látott szülei körében, Dunavecsén mulatott. így például a Váltó z á s czimü 1841 május 23-án Vadason, a Vendég czimü pedig 1841 juníus 5-én Dunavecsén keletkezett. Úgy vélem, hogy Petőfi csak A Dráván czimü költeményét s talán a H o n v á g y-ot küldte meg Salkovicsnak. Jegyzeteiben, melyeket nekem átadott, tényleg csak az elsőt emliti Salkovics, mint olyant, melynek eredeti kéziratát bírta. A többi költeményt hihetőleg 1841—42-ben Oh, égbolt szörnyeteg nagysága, Benne a földek sokasága Mint öntudatlan csecsemője Úgy ring a légi anya-ölbe. Hol vége változó anyagnak, Kezdődik a mi meg nem halhat, Az, a minek nem kell születni, Elmulhat-e a lég ? a semmi ? A Hymalaya tehetetlen rög, A lepke, mely fölötte röpköd másolta le Pápán, mikor Petőfivel az ottani kollégiumba járt. Ezt bizonyítja a papir s a tinta színe, mely már régen megfakult; ezt a füzet elején olvasható C o r i o 1 á n czimü ballada, mely 1841. november havában jelem meg a Nemzeti Almanach 1842-re szóló kötetében. E balladát, mely most is bizonyos népszerűségnek örvend a tanuló ifjúság között, megjelenése idején nagyon felkapták. Leírták, betanulták és szavalgatták. Vadnay Károly, a ki különösen szerette szavalni, mint kis deák egy alkalommal csak azért kereste fel Tárká- nyit, a ki szüleinél Miskolczon betegen feküdt, hogy a Coriolán költőjét szinről-szinre lása. Salkovicsnak is bizonyára nagyon megtetszett e költemény. Leírta magának, nyomban utána pedig jó barátjának, rokonának a verseit, a ki költői tehetségével már akkor kitűnt, s a kire társai bizonyos tisztelettel tekintettek. így készült el a versfüzet, még pedig valószínűleg 1842-ben. A H o n v á g y-ról Salkovics nem mondja, hogy az Petőfié. Pedig hogy ő irta, a költemény tartalma is elárulja. Az ifjú, a kinek bus tekintete az arany kalászos róna felé rep61, a honnan áldás nem lebeg feléje, csupán egy keményszívű apának átkát zúgják fülébe a szél fuval- mai, hogy ezer tövissel hintsék be útját a bujdosónak ; kinek legfőbb vágya, hogy az Alföld valamely kis kunyhójában élje le napjait s ha meghal, hogy a Duna partján ássanak neki sirt, a melyre akkor talán jégszivü apja is békülten borul rá és ellágyulva rebegi: „Szegény, szegény fiam!“ — ez az ifjú ki volna más, mint Petőfi, kinek az Alföld volt hazája, melyen szivének egész hevével csüggött; kinek szülei
