Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
209. szám. Budapest, vasárnap pesti napló • is«», .tubus ao. » Petőfi halála. v Budapest, Julius 29. A nagy idők lelkének megtestesülése volt. Megérezte a közelgő vihart, mely a szolgaság levegőjét megtisztítja. Előre hallotta a szabadság fegyvereinek csattogását, s türelmetlenül várta a harcot, mely nemzetét uj életre kelti. Küzdeni akart fegyverrel is hazája szabadságáért, bár tudta, hogy sírja lessz a csatamező. ügy történt minden, amint megjósolta. Megjött a vihar, s az öntudatra ébredt nemzet fegyvert fogott, hogy kivívja szabadságát. És ekkor ő is a tettek mezejére lépett. Kapitány lett a 28-ik zászlóaljban, hanem ő innen az «osz- trolenkai hős» táborába vágyott. Erre áthelyezték Bemhez. Az ősz szabadsághős, aki telve volt ifjúi rajongással, mint Petőfi, teljes értékben méltányolta a bátor, szenvedélyes, harcvágyó ifjú lángeszét s a nagy Kosciusko példáját követve, akinek Niemce- witz Julián volt a hadsegéde, segédtisztjévé nevezte ki a január 21-én Szebennél elesett Térey százados helyébe. Petőfi mindig oldala mellett volt s a szabadságcsaták iskolájában megedzett hadvezér, aki a fegyelem ellen vétőket kérlelhetetlenül főbelövette, vele mindenben kivételt tett, mert nem a katonát, hanem a szabadság nagy lantosát szerette benne, aki hires csatadalaival lelkesítette katonáit. És Petőfi, aki esti jegyzeteiben egy helyütt azt írja, hogy neki «vágya és törekvése nem bámultatni, hanem szerettetni», épp azért ragaszkodott fiúi szeretettel Bemhez, mert az tisztelte, becsülte és min- denekfölött szerette. És éppen ez a kölcsönös szeretet és tisztelet ragadta ki magányából és sodorta újra a csatatérre, hogy vére hullásával s hősi halálával pecsételje meg szentséges elveit. Petőfit a temesmegyei Szabadfaluban őrnagygyá nevezte ki Bem, de ezt Klapka helyettes hadügyminiszter nem erősítette meg,' sőt mikor ezt kérte, gorombán szemére vetette hogy ő mérgesítette el egy hírlapi közléssel a Bem és gróf Vécsey között kitört viszályt. Petőfi erre lemondott rangjáról s a Budavár bevétele után rendezett öröm-lakomán mint polgár jelent meg. Jókai említi, hogy mikor poharat emelve azokat éltette, kik ezután halnak meg a hazáért, a költő feledve, hogy haragban vannak, e szavakkal fordult feléje: «Köszönöm, hogy értem is ittál h Talán átsuhant ekkor lelkében a feje fölött függő végzet borús sejtelme. A kormány Szegedre költözése után feleségével Mezőberénybe ment s idejött utána Egressyvel Bem futárja, Kiss ezredes, a vezérnek azt az üzenetét hozva, hogy térjen vissza hozzá. És a költő követte végzetét. Előbb Ugrára, onnan a Biasini-fogadó gyorskocsiján Kolozsvárra, majd Székely-Udvarhelyre ment, aztáu fölkereste Bem táborát, aki Segesvárra nyomult, hogy Lüders orosz lovassági tábornok 12.000 főnyi hadosztályát onnan elverje s gazdag éléstárát: a Székelyföldet magának biztosíthassa. Bemnek összesen csak 4000 honvédje és 500 huszárja volt. Nem is bízott a győzelemben s azt az álhirt terjesztette, hogy Kemény Farkas is útban van a csatatérre 5000 emberével s ő oldalról támadja meg az oroszokat. A szász kémek ezt besúgták Lüdersnek, aki erre 14 ágyuvál, két lovas- hadosztály lyal és több gyalogzászlóaljjal maga ment Kemény elé, mig a segesvári csapatok vezényletét ívin tábornoknak adta át. Bem értesülve az orosz haderő megoszlásáról, villámgyors támadással akarta megrendíteni és futásra kényszeríteni az oroszokat. Petőfit nem hívta magával, mert tudta, hogy csak rendkívüli szerencse segítheti győzelemhez. De ő nem akart elszakadni tőle s utána ment Kurcz őrnagy kocsiján. — Meg akarom nézni — szólt Egressynek — hogy mit csinál az öreg. Holnapután bizonyosan látjuk egymást. Reggel nyolc órakor az előcsapatok már össze ütköztek az orosz előőrsökkel Fehéregyházán s ezek feladva a falut, előtte és felette foglaltak állást. Bem ekkor benyomult a nagy-Küküllő partjain fekvő szűk völgye, melynek alsó katlanszerü öblében fekszik Segesvár. A folyó jobboldalán meredek hegyek közt Héh-Ur felé vezet a vásárhelyi főút. Ezeket a domináló hegyeket szállotta meg Lüders, egy erős lovas-különitményt pedig a főutra küldött, hogy hirt kapjon tőlük Kemény Farkas esetleges előnyomulásáról. Bem igen előnyös állást vett s gyorsan harc- venalba fejlődtette maroknyi seregét. Jobbszámya Fehéregyházára, balszámya az Ördögerdő meredek magaslatára támaszkodott, melyeket erős csatárvonalak szálltak meg. Közepe a szelíd esésű hegy lábánál állott s ez előtt és a jobb szárnyon dördültek meg ágyúi. Jóval kedvezőtlenebb volt az oroszok hadállása, akiknek kifejlődését heves ágyutüzünk zavarta, mert tüzéreink a Küküllő hosszában fekvő 600 méter hosszú völgyszorulatból tisztán láthatták és lőhették őket. Lüders tábornok négy gyalogzászlóaljat, egy vadászzászlóaljat, két hadosztály ulánust és 500 kozákot hagyott itt egy gyalogüteggel és fél lovasüteggel. Három zászlóalj az országuttól balra tömegben állott fel a kukoricaföldön, egy zászlóalj a jobbszárny fedezetére a völgyszorulatot képező hegyet szállta meg, a vadászzászlóalj pedig tartalékként a völgyszorosban maradt. Az ühlánusok ágyúikkal balra húzódtak a Küküllő mélyedésébe s a balszárnyat képezték. A ’ gyalogütegből négyet a szoros torkába állitottak, a másik négyet pedig a jobbszárnyon egy erdőboritott magaslatra vonták föl, ahol egy zászlóalj állott. A csatát tíz óra tájban Bem ágyutüzzel nyitotta meg. Az osztrolenkai hős maga célzott és legelső ágyúgolyója Miklós cár szárnysegédét s Lüders vezérkari főnökét, az alig harmincéves Skariatin tábornokot találta, ki egy óra múlva a sebesült-kötöző helyen meghalt A csatának ez a baljóslatú kezdete megrendítette a babonás oroszokat, amit Bem kiaknázva, néhány ágyulövés után egy zászló- alját szuronyszegezve a szorost bezáró magaslatok ellen rohamra küldött. Az első és második rohamot elszántan állotta az orosz zászlóalj; de a harmadik rohamra soraik megbomlottak s rendetlenül hátrálni kezdtek. Hanem ekkorára odaérkezett a tartalékból az orosz vadászzászlóalj, mely a megújuló rohamnak vitézül helyt állott s a magaslatokra feltörő honvédeket a sik térre szorította vissza. Bem ekkor még három századot rendelt ide s a szuronyharc megújult. A vadászok már inogni kezdtek, tüzéreink több ágyújukat beszögezték s robbanó lö- vegeikkel két lőporos hordójukat fölrobbantották. írven futárt futár után küldött Lüdershez segítségért, de ez nem akarta addig elhagyni helyét, amig a lovaskülönitmény vissza nem tért azzal a jelentéssel, hogy Marosvásárhely felől egy szál honvéd se jő. Petőfi a csata folyását kezdetben Bem körül nézte, de mikor a harc hevesebb lett, a vezér a tartalékhoz rendelte. Ekkor hol itt, hol ott tűnt fel kard nélkül, nemzetőri vászonzubbonyban és tiszti sapkában. Nyakravalója most sem volt s a hőség miatt ingét is kigombolta. Egyszer az ágyúk mögött, másszor a fehéregyházi fogadó udvarán látta Lengyel József orvos, ki a sebesülteket kötözte. Majd egy sütőkemencére ült és zsebkönyvében jegyezgetett. Ekkor több szekér sebesültet hoztak, az ágyudörgés egyre hatalmasabbá vált az erős visszhangot verő szűk völgyben, mire Petőfi a falu előtti árok hidfájára dőlve, mintegy félóráig onnan szemlélte a csatát. Egyszerre csak óriási rivalgás és robogó paripák földetrázó dobaja hangzott a szűk völgyben. Lüders megtudva, hogy Bem sehonnan se várhat erősítést, seregét visszaforditá, pihent gyalogságát jobbszárnyunkra vetette, mig egy vadász-zászlóalját a sűrű erdőn keresztül baloldalunkra rendelte. Bem ennek védelmére egy zászlóalját rohamlépésben vezényelte oda, de az oroszok újabb ágyuütegektől támogatva, szuronyrohamukat visszaverték. E döntő pillanatban Bem kimelegedett ágyúi megpattantak, tartalékágyui nem voltak, még használható néhány ágyújának tüzéreit az oroszok tüzes fergetegként seprő kartácsai szétszakgatták. Az orosz gyalogság erre tömegben rohant át az Ördög-árkon, megritkult hadsorainkat mindenütt felbontá, miközben a két ulánus-had- osztály szédületes rohamban robogott Fejéregyháza felé. A falu előtt tömegben álló egyetlen zászlóaljunkat néhány perc alatt letiporták s a már csak nehezen működő négy ágyunkat elfoglalták. Ez a zászlóaljunk az utolsó emberig elesett. Akiket a roham alatt le nem tiportak, azokat menekülés közben egy szálig leöldösték. Ezzel a jobb szárny megsemmisült, mire az orosz ütegek koncentrált ágyutüzüket a még helyt álló centrum és balszárny ellen irányították. Ugyanekkor a két ulánus-hadosz- tály a kozák-lovassággal egyesülten újabb rohamra száguldott ingadozni kezdő centrumunk ellen, mig egy dzsidás-ezred Fejéregyházán felül az országút felé robogott, hogy seregünket megkerülje.. Bem 600 huszárjával akarta felfogni a hatszoros erejű rohamot, de ezeket az első összecsapásra szétszórták, úgy hogy a centrumnak és balszárnynak nem volt ideje a rendes visszavonulásra. A századok felbomlottak, a gránátok hullásában, az ágyúgolyók süvöltő záporában, a villogó dzsida-erdő csörömpölésöbfw nem hallgatott többé senki a vezényszóra, ki-ki futott amerre látott, egyik rész az erdő, a másik az országút felé. A búgva repülő gránátok szétesve, pattogó tüzűkkel lángba borították a tarlón levő buzakeresz- teket, a rengő zabtáblát, az erdő fáit s az egész csatatér katlana egy égig verődő füst- és lángoszlop volt. Bem és segédtisztjei kocsikra kapva, menekültek. Egy ulánus-osztály robogott nyomukban. Bem menthetetlenül veszve látszott. Hanem ekkor Daczó Zsigmond huszárőrnagy néhányad magával sziklafalként állotta utjokat. Szemében villám, nemes acélán halál villogott. Az ulánusok megfordultak. Hanem még egy osztály törtetett utánuk. A gróf Haller-család sírboltjánál megint utolérték Bem kíséretét. Daczó tudta, hogy nincs menekvés, de élete árán megmentette legalább hadvezérét. Egy maga nyolc ulánust aprított össze, mire az önfeláldozás hősi mártírjaként holtan fordult le lováról. Makra huszárkapitány 38 sebet kapott itt s mégis élve menekült meg a győző fél iszonyú boszujának vérfürdőjéből. Lüders az országúton lovagolt előre táborkarával, amelybe a helyi viszonyokkal ismerős Heydte osztrák kapitány is be volt osztva. Négy kozák üldözött előttük egy magyar kapitányt s annak hősi tusáját szemlélték. A kapitány a két első kozákot levágta, a harmadiknak a pikáját egy kardcsapással kettészelve, kilökte a nyeregből, mire a negyedik megfutott. Erre egy egész kozák szakasz készült körülfogni. A hős erre pisztolyával szivén lőtte magát s lova fájdalmasan nyerítve, gazdátlanul száguldott tovább. Lüders a halotthoz vitetett nehány magyar foglyot s Haydte kapitánynyal megkérdeztette tőlük, hogy ki volt ez a hős. Zeyk Domokos százados, feleltek azok könyezve. Ezalatt Bem, aki alól a csatában két lovat lőttek ki, szintén eltűnt az üldözők elől. Héjasfalva mellett kocsijáról egy malomárokba bukott s órákig feküdt ott. Késő este több huszár kereste s egy Törcsök Pista nevű pesti fiú találta meg. Kihúzta az árokból s lovára ültetve, azt zablájánál vezetve ért be vele Kereszturra. Az egész szabadságharc alatt nem volt olyan csata, amelyen annyi veszteség érte volna a honvédeket, mint itt. Az, ami itt történt, minden hadi törvényt lábbal tipró szörnyű mészárlás volt az elesett Skariatin miatt. A nagyszombati véres csatában, ahol Petőfi volt ezredének, a 48-as Ernő ezrednek zászlótartószázadja egy szálig elhullott lobogója védelmében, harmadrésznyi halottja se volt, mint ennek a csatának. Ezer honvéd vérzett el itt a négy ezerből s a válság halálos rémületében ott feledték Petőfit Fejéregyháza mellett, akit Lengyel József látott utoljára fődetlen fővel futni az országút felé. Nyomában kozákok és ulánusok, előtte szintén ulánusok. Lova nem volt és gyalog már nem menekülhetett. Leszúrták és a tovább száguldó paripák összetiporták. így kellett történnie, noha Lengyel, aki annyira szorította lovát, hogy másnap kimúlt, egy szóval se mondja, hogy elesni látta. Még kardja se volt a költőnek, hogy véd- hette volna magát. Halálának egész irodalma támadt, telve ellenmondásokkal. Gróf Lázár Albert, ki Daczóval és Zeykkel fedezte Bemet, azt mondta, hogy a hídnál látta Petőfit, egy kozák pikáját döfte feléje s ő a költőnek, akinek kezében szuronyos puska volt’
