Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
........... 6 B udapest, vasárnap PESTI IVAJPLO». 1899. julius 30. 209. szám. j (talán valamelyik halottét kapta föl) ezt kiáltotta: I «Parírozz, Sándor!» í:. De ekkor már bent volt az öldöklő vas a nemes szivben s Petőü ezt sóhajtva: «már késő», : a) áh any átlőtt s aztán egy eszétvesztetten menekülő serég zsivaja, jajkiáltás és diadalrivalgás nyomta el a költő halálhörgését, kit Elizeusként talán tüz- kocsi ragadott a mennybe. Báró Heydte és egy , Toldi nevű nyug. hadnagy, akik a halottakat elle- meltették, azt beszélték, hogy az utón egy fiatal kecskeszakállu halottat láttak s mellette szétszórtan pápirosjegyzetek hevertek. Szkurka székely huszár meg azt állítottá, hogy a költőt a kukoricás szélén ölté meg két kozák. Gróf'Haliér József pedig, aki harminc évig fáradott azori, hogy Petőfi halálát földerítse, kutatásainak eredményéként azt Írja, hogy a kozákok a huni hídon a töltés mellett szúrták le s a költő a KüküliŐbe bukott. Innen kivánszorgott s a füzesben egy téglahalöm mellett húzta meg magát reggelig. Aztán egy Csonta Jüon nevű szekeres el akarta vinni, hanem a halottakat temető orosz katonák megragadták és Zeyk Domokossal együtt elevenen a sirba dobták. Vámos György, aki a hullahordó szekeret kísérte, rémülten kiáltott föl erre: «Jaj Istenem, hát élőket is eltemetnek ? 1» Petőfi is felnyögött a sírból, de rádobálták a halottakat s Bader János segesvári szász polgár meszet hintett rájuk, aztán behantol- ták. Török Aurél egyetemi tanár az ismert antropológus, 1885-ben a helyszínén folytatott kutatásai közben hasonló elbeszélést hallott Marosvásárhelytt. Voltak, akik azt mondták, hogy a segesvári szász postamester dobatta elevenen a sirba s mikor megragadták, a költő felkiáltott: — Tiltakozom e barbár eljárás ellen! Hogy azonban a költőt elevenen temették volna el, ez a legkevésbbó valószínű abban a legendakörben, mely titokzatos eltűnését körülveszi. Ha ő a mellén lándzsaszurást kapott, reggelig orvosi segedelem nélkül el kellett véreznie. És ezt a halálos döfést az országúton kaphatta, ahol Zeyket is üldözték. Sírja tehát ott domborul a szabadsághősökó közt, ahová harci vágytól "lobogó csatadalaiban kívánkozott. Neje 1849—50 telén Balázs Sándorral járt lent kutatni s a fenti eseményeket hallván, nem kereste többé, hanem visszatért s nemsokára eldobta az özvegyi fátyolt. Bem sokáig gyászolta a szegény költőt, mint gyakran mondotta. Kívüle még csak azt a Rákóczy- kardot sajnálta, amit a kolozsvári hölgyektől kapott 1849. január 1-én, s amely csataterveivel és leveleivel együtt az oroszok zsákmánya lett. Ez volt az a Rákóczy-kard, melyet az orosz cár a millénium idején visszaajándékozott a nemzetnek. * * Tizenkét év óta pihent már Petőfi a fehéregyházai közös sírban, de haláláról és halála körülményeiről még semmi bizonyosat sem tudott az ország. A szabadságharcot követő szomorú időkben csak suttogva lehetett a nagy epopoeiáról és hőseiről beszélni. Petőfi neve is, mint az alkonyi szellő, félve, halkan szállt egyik ajkról a másikra: Hol van Petőfi Sándor ? y E kérdésre bizonyosat.. senki sem tudott válaszolni, ■. ..T - V' ■ l Meghalt. Talán fogolynak vitték az oroszok? Talán Szibériában senyved? Ha él, majd csak hirt ad magáról ... Ily és hasonló bizonytalanság közt múltak az évek. Egyszerre, az ötvenes évek derekán, mint a villám cikázott végig az országon az a gondolat, hogy Petőfi él, még pedig a szibériai ólombányákban. Honnan támadt, merre tűnt el e hír ? senkisem tudja, 1 A hir eljutott a nagykőrösi gimnáziumba is, ahol az időben Arany János volt a magyar nyelv és irodalom tanára. Arany — miként Lauko Károly kecskeméti ev. ág. lelkész, Arany egyik volt kedvelt tanítványa e sorok írójának beszéli — nagyon gyakran emlékezett meg tanítványai előtt Petőfiről, kiről a legnagyobb lelkesedés, szeretet és fájdalom hangján beszélt. Mikor tanítványai megkérdezték: mi alapja lehet annak a most szárnyrakelt kelt hűnek, hogy Petőfi Szibériában vau: Arany szeme könybe- IábacU> csak .ezt válaszolta:: > r ^ ... — Nem hiszek én, édes fiaim ennek a mendemondának. Nem hihetem el pedig azért, mert érzem és tudom, hogy a mi Petőfink, ha a csillagos mennyországban volna is, még onnan is — hazajönnie ... A hatvanas években, a politikai viszonyok megváltozásával bátorságot vett magának a Vasárnapi Újság és országos mozgalmat indított, hogy aki Petőfi haláláról valamit tud, Írja meg a lapnak úgy, amint tudja. És jöttek a tudósítások az ország minden részéből. Külömböző szemtanuk különféleképp adták elő a dolgot, de a Petőfi haláláról a mai napig irt visszaemlékezések közt a legrészletesebb és leghitelesebb az a tudósítás, melyet Lengyel József szé- kelykereszturi orvos irt, s a melyre fönt is van hivatkozás. _ ,, . * * * A hetvenes évek végén újra híre kerekedett, hogy Petőfi él. Egy Manasses nevű ember azt beszélté Nagyváradon, hogy megszökött a szibériai ólombányákból, ahol együtt dolgozott Pétőfivel, aki testben és lélekben megtörve, orosz fogságban siny- lődik. A magyar nemzet, mely sohasem tudott megnyugodni a szomorú valóságban, már-már hinni kezdett Manasses meséjének. Különösen a műveletlenebb körök fantáziáját ragadta meg Manasses elbeszélése, mig végre a bíróságok közbeléptek és Manassest leleplezték. Közönséges szélhámos volt, aki sohasem járt Szibériában. Ezzel a legendával aztán véget is ért őrökre minden reménykedés. Bizonyossá vált, hogy Petőfi ott halt el a segesvári csatatéren s névtelen sírban pihen együtt a névtelen honvédekkel. A transvaali konfliktus. Budapest, julius 29. Az angol parlamentben tegnap éjszaka volt a Transvaal-vita. Az alsóházban Chamberlain gyarmatügyi miniszter, a felsöházban Salisbury miniszterelnök nyilatkoztak a válságról, melynek békés megoldása még nincs biztosítva. Mind a két beszéd tele volt panaszszal Krüger elnök ellen, kit egyenesen azzal vádolnak, hogy az ő politikájának köszönhető az angol nép alárendelt viszonya Dól-Afrikában. Az uj választási javaslatokról is az a vélekedése az angol kormánynak, hogy azt a béke jeléül el lehetne fogadni, ha végrehajtása biztosítva volna, — de attól tartanak, hogy Krüger már tudja, hogy mi módon lehet formai kifogásokkal az uitlanderek választási jogát azonnal megadni. Bár az angol liberálisok mindennemű háborút Dél-Afrikában perhorreszkálnak, a kormánypárt tüntetőleg vette tudomásul vezéreinek kijelentéseit. A helyzetet legjobban illusztrálja Salisburynak ez a mondása: Ha már megfogtuk az eke szarvát, akkor azt nem is fogjuk elengedni. A transvaali kérdésben tehát újabb bonyodalmak várhatók. A két kormányférfiu beszédeiből a kővetkező részleteket közöljük: Az angol alsóház tegnap éjjeli ülésén a gyarmatügyi költségvetéssel kapcsolatosan Chamberlain gyarmatügyi miniszter hosszasabban ismertette á transvaali kérdést. A transvaali kérdés — mondotta Chamberlain — régi keletű és csalj bizonyos események és az uitlanderek petíciója tolta most előtérbe. A transvaali kormány és hatóságok eddigi viselkedése a brit alattvalókat teljesen alárendelt helyzetbe juttatta, ami a lakosságnál elkeseredést szült és veszedelemmel fenyegette a birodalom érdekeit is. Ez az alárendeltség veszélyezteti Anglia szuverénitását Dél- Afrikában. Ennek az állandó veszedelemnek, amely végül közvetetlenné vált, csak a transvaali kormány az oka. Angliának nem szabad Transvaallal szemben úgy eljárni, mintha csak valamely kis reformról volna ezó, Itt korántsem miniszteri kérdésről van szó, hanem a brit birodalom hatalmi állásáról és tekintélyéről, Nagy-Britannia dél-afrikai pozíciójáról, fönbatóságunk kérdéséről és arról, miként magyarázandó ez a fenhatóság, sőt egész Dél-Afrika békéjéről. Remélem, folytatta, nem jutunk olyan helyzetbe, hogy cl kellene fogadnunk a gyarmatok támogatását, vagy hogy csak gondolnunk is kellene erre; de na erről mégis jóeleve gondoskodunk, mindig megnyugvással fog eltölteni az a gondolat, hogy Anglia jrálsá^^ gyarmatainak hü és hatásos támogatására. Ha megengedjük, hogy a mai helyzet végtelen időkig tartson, ez sok háborút hozhat ránk a jövőben. Délafrikai pozíciónk forog kockán. Ha nem volna is egyezségünk, mint civilizált államnak, még akkor is jogunk volna megvédeni alattvalóinkat. De nekünk azonkívül különös jogokat ad az az egyezség, amelyet megszegtek és folyton kijátszottak. A kormány elfogadta "Milner kormányzónak azt a nézetét, hogy a kérdés rendezésére az első lépés az uitlanderek valóságos képviseletének azonnali megadása. Azt hittük, hogy a választójog a legjobb és legbékésebb eszköz, amelyet Eriiger elnök megadhat, anélkül, hogy méltósága és tekintélye csorbát szenvedne. A kormány azonban nem ragaszkodik szigorúan Milner javaslatának egyes pontjaihoz, hanem fontolóra vesz minden előterjesztést. Chamberlain így fejezte be beszédét: Senkisem mondhatja, hogy én, vagy kollégáim elhamarkodottan akarjuk befejezni ezt az ügyet. Senkisem álmodozik olyan országnak az elfoglalásáról, amelyről önként lemondtunk. A mi érdekünk az, hogy Transvaal szabad és boldog legyen, be hogy be ne avatkozzunk, az attól függ, hogy a kormány elvben beleegyezik a két fehér faj egyenjogúsításába, amire az egyezmény törekedett. A helyzet nyugtalanító, hanem azért jó reménynyel nézek a jövőbe, mert azt hiszem, Krüger meggyőződött róla, hogy a brit kormány komolyan veszi a dolgot és az egész ország mögötte áU. (Élénk helyeslés.) Azt hiszem, meggyőzzük Krügert arról, hogv nem akarunk neki, vagy az országnak kárt okozni, hanem inkább segíteni akarunk neki, hogy megtartsa pozícióját, midőn az ország mindén lakosának igazságosságot Ígérünk. Jó reménynyel vagvok eltelve azért is, mert meg vagyok róla győződve, hogy az angol nép nagy tömege kész bennünket támogatni, ha szükséges, minden intézkedésnél, amelyet szükségesnek tartunk, hogy a transvaali brit alattvalóknak igazságot és azoknak az Ígéreteknek a teljesítését biztosítsuk, amelyeken Transvaal függetlensége alapszik. Több felszólalás után az alsóház egyhangúlag elfogadta a gyarmatügyi költségvetést. A felsőház éjjeli ülésén Gamperdovn beszélt a transvaali kérdésről. Krüger elnökkel — mondotta — meg kell értetni, hogy a tett engedményeknek valóságos és visszavonhatatlan engedményeknek kell lenniök. Krüger- nél csak a hatalomra támaszkodó nyomással lehet valamit elérni. A kormánynak tehát energikus és világos hangon kell beszélnie. A nyíltság inkább elhárítja, semmint előidézi a háborút. Krügerrel meg kell értetni, hogy ha Angliának föl kell lépnie ellene, a brit birodalom egész haderejét vezeti ellene síkra. Selbome gyarmatügyi államtitkár erre ismételte Chamberlainnak az alsóházban tett nyilatkozatát, amit a felsőhéz tetszéssel fogadott. Salisbury lord azzal kezdte beszédét, hogy az a jegyzőkönyv, melyet az Evelyn Wood és Kriigér között az 1881. évi szerződésre vonatkozó tárgyalásról felvettek, valóságos elitélése Krüger eljárásának. A jegyzőkönyv határozottan kimondja, hogy barátságos együttműködésre s a két faj lehetőleg teljes egyenjogúsítására kell törekedni. Krüger pedig 1881. óta szakadatlanul ennek ellenkezőjére törekedett. Azon volt mindenképpen, hogy az angol kormányt és a köztársaság kormányát ellentétekbe keverje, a hollandokat, bár számuknál fogva nincs joguk rá, az angolok rovására túlsúlyhoz juttatta s az angolokkal ügy' bánt, mint alávetett népfajjal. Nem akarja szemére vetni Krügernek, hogy 1886-ban, az aranyásók bető* rése alkalmával, fejét vesztette; de azt hibául kell betudni neki, hogy nehézségek idején a helyett, hogy az angol kormányhoz fordult volna, merőben ellenzéki módon viselkedett. Bizonyos, hogy az 1881. és 1884. évi konvenciókat az angol hatóságoknak nem áll érdekében megbolygatni, mig azokat más oldalról is megtartják; de konvenciókat, amelyek természetüknél fogva mulandók, zárt érdekkörü pártok is megsemmisíthetnek. Tiltakozik az ellen a föltevés ellen, hogy ily konvenciókra elkerülhetetlen vissza kell térni. Sőt éppen ellenkezőleg. Meg van győződve, hogy Anglia, ha arra kerül a sor, hogy britt alattvalóit megvédelmezze, nem megy bele abba, hogy visszaállítsák egyszerűen a státuskvót, mert igy újból föléledhetne mindez a régi keletű nehézség teljes félelmességében. — Anglia mostani politikáját — igy végezte — Selbome oly világosan kifejtette, hogy beszédéhez ninos mit hozzátennem. Azt mondom, amit Selbome mondott: Ha egyszer megfogtuk, már az eke szarvát, nem azért fogtuk meg, hogy újra el* bocsássuk '***** ’***' ^
