Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Bognár Mihály: A Ráckevei-(Soroksári-)Duna története és nagy műtárgyai

ződmények felszínét pedig folyamatos vonallal jelöltem. A függőleges vagy közel függőleges szaggatott vonalak az egyes alaphegységi részek határán levő, illetve a nagyobb hegységszerkezeti töréseket jelzik . A tanulmányi, illetve kísérleti szinten készült mélyföldtani tömbszelvény kizárólag azokat a földtani képződményeket ábrázolja, amelyek az 1. ábrán jelzett szelvényvonalak síkjában települnek, illetve a szerkesztés során felhasznált fúrásokból vagy térképek alapján ismeretesek. Az újabb fúrások a jelenlegi kép egyes részleteit módosíthatják, illetve kiegészíthetik. A tömbszelvény a vízföldtani adottságokat is feltünteti. Ezeket a — 2. ábra jelmagyarázatában is közölt — földtani jelek alá írt betű és római szám jelekkel adtam meg. Miként a 2. ábra jelkulcsa alapján is kitűnik, a mélyföldtani tömbszelvény minden egyes részlete egyszerre négyféle tájékoztatással szolgál. Megadja a földtani képződmények földtani korát és kőzettani kifejlődését, az egyes földtani képződményekben elhelyezkedő, illetve feltárható víz típusát és a kitermelhető víz közelítő mennyiségét. * * * Magyarország mélyföldtani tömbszelvénye a földtani és vízföldtani viszonyok összevont, áttekintő szemléltetése mellett a geomorfológiai viszonyok értékeléséhez, a távlati föltani kutatás, a gyakorlati vízkutatás, illetve -bányászat számára is tájékoztatást nyújt, továbbá oktatási célra is felhasználható. IRODALOM [1] Kilényl E.—Rumpler J.: Pre-Tertiary basement relief map of Hungary. (Magyarország tercier előtti medencealjzati mélységtérképe.) Geofizikai Közlemények, 30. 4. 1984. 425—423. [2] Körössy L.: Neogén ősföldrajzi vizsgálatok a Kárpátmedencében. Földtani Közlöny, 110. 3—4. 1980. 473—484. [3] Schmidt E. R. et al.: Magyarország vízföldtani atlasza. A Magyar Állami Földtani Intézet kiadása. Bp. 1962. [4] Vitális Gy.: Magyarország vízföldtani tömbszelvénye. Hidrológiai Tájékoztató, 1989. október, 29—35. A Ráckevei- (Soroksári-) Duna története és nagy műtárgyai BOGNÁR MIHÁLY Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság A Ráckevei-Duna '14 km

2 vízfelülete, 115 km hosszú partvonala kiváló adottságokat nyújt az üdülés, a pihenés és a vízisport szániára. A Közép-Duna-szakasz egyik legnagyobb mellékága, hossza 58 km. A Dunából az 1642-es fkm-ben balról ágazik ki, és az 1586-os fkmben torkollik vissza a Dunába, miközben a Csepel-szigetet lehatárolja. A Duna-kiágazást a Kvassay-, a torkolati részt a Tassi vízlépcső zárja le. A két műtárgy biztosítja a Duna-ág megfelelő vízszintjének tartását, nyári időszakban az öntözési vízszintet, biztosítja a szükséges vízhozamok leeresztését a vízfelhasználó, a vízminőség érdekében. 1838-ban a fővárosi árvízkatasztrófát a Csepel-sziget északi végén, a főágban levő Kopaszi-zátonyon fennakadt jégtorlasz okozta. Az árvízveszély megszüntetésére a Gellért-hegy és a Csepel-sziget között mintegy 1000 m-es szélességre szétterült medret összeszűkítették. A Ráckevei-Dunát lezárták, és a teljes vízhozamot a főágba terelték. A Ráckevei-Duna elzárására 1873ban került sor először, a jelenlegi torkolattól mintegy 3 km távolságban a Gubacsi-hídnál épített földgáttal. Az elzárásba egy 40—70 m

3/s vízátbocsátó képességű zsilipet építettek be. Az elzárás eredményeként a fővárost nem fenyegette többé árvízveszély. Sajnos, a megoldás a környező területek védelmére nem volt megfelelő. Az árvíz minden évben behatolt az alsó torkolati részből, és nagy területeket öntött el, és így a Ráckevei-Duna mocsaras, nádas lagúnává változott. A századfordulón került napirendre először az ármentesítés mellett az állandó vízszinttartás, és a Ráckevei-Duna vízerejének hasznosítása. Nagy jelentőségű volt e téren az 1904. évi XIV. törvénycikk, amely kimondja, hogy a Ráckevei-Dunát folyócsato-rnázással hajózhatóvá kell tenni. A hajózhatóvá tétel érdekében megkezdődtek a kiágazásnál, és a torkolatnál a kivitelezési munkálatok. A kivitelezés 1912-ben a felső hajózsilip, azaz a Kvassay-zsilip építésével indult be. A beeresztő zsilip befejezésére az I. világháború miatt az 1920-as évek végére került sor. A Tassi hajózsilip, vízleeresztő zsilip, és ejrőmű építése a 20-as évek elején kezdődött, és ugyancsak a 20-as évek végén fejezték be. Az építkezéssel egy időben a Kvassay-erőmű alaplemezét is lerakták (1924—25.) 1941 és 1942-ben megépült az 1. sz. árasztó, mely kezdete volt a RáckeveiDuna komplex hasznosításának. A Duna—Tisza Csatorna (DTCS), mely Dunaharasztinál ágazik ki — 1947 és 1949 között épült — Sári község határáig. A Kvassay-erőmű építését 1956-ban kezdték meg, és a 60-as években fejezték be. Sajnos, az 56-os jeges ár a Tassi vízerőtelepet tönkretette. Az 1900-as évek elején épült meg a Tassról (kiágazó, és jelentős vízmennyiséget szállító Kiskunsági-főcsatorna is. A Ráckevei-Duna menti öblözetek árvízmentesítésére gyakorlatilag a múlt század végétől került sor. Az 1885. évi 23. törvénycikkely alapján megalakult Dömsöd-Patai-Duna Védgát Társulat jelentős árvízmentesítési munkálatokba fogott. 1897-ben megalakult a Csepel-szigeti Árvízmentesítési Társulat. Az általuk az 1899. és 1990-es években kiépített védgátak védték a későbbiekben Makádot, Szigetbecsét és Ráckevét, valamint a szigetszentmártoni belvíz öblözetet. A makádi bekötő töltés mintegy 5 km hossza 1945 és 49-es évek között épült meg a Ráckevei-Duna jobbpartján, a Tassi-zsiliptől a csepel-szigeti fővédvonalig, így az egész Ráckevei-Duna menti terület ármentesítetté vált az 1949. évre. A Ráckevei (Soroksári)-Duna vízgazdálkodására jellemző a komplexitás. Az egységes vízgazdálkodás érdekében a Minisztertanács az 1943/73-as sz. határozatával jóváhagyta a Ráckevei-Duna és üdülőkörzete regionális rendezési és vízgazdálkodás fejlesztési tervét. A Ráckevei- (Soroksári-) Duna nagy műtárgyai A Kvassay-zsilip, illetve vízlépcső. A Kvassay vízlépcső kutató fúrásai 1908. május-júniusában készültek el, a kisajátítási tervek pedig 1908. júniusában. A kártalanítási eljárást 1909. novemberében indították meg. Először a zsilipkezelői épületek készültek el, az építkezést Wellisch Hugó budapesti mérnök építőmester vállalta, aki 1908. októberétől 1909. júliusig végezte a kivitelezést. Felépült a zsilipmesteri lakás, vendégszobával és irodahelyiséggel, valamint 2 őr részére a lakás. 1909. május—november között az Országos Vízépítési Igazgatóság házi kezelésében az alapdögröt nyílt munkagödörben kiemelte a 102 mA.f. és 95,5 mA.f.-i szint között Az időközben megtartott versenytárgyalás után a hajózsilip megépítési munkáit Fischer Henrik és fia cég kapta meg. A vállalkozó légnyomásos faszekrényes körülzárást 1910. április és 1911. november közötti idő22