Hidrológiai tájékoztató, 1990

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Körtvélyi Kálmán-Kun Ferenc: A Tarna vízgyűjtő fejlesztésének vízkárelhárítási kérdései

szakban készítette. A földkiemelést 1912. májusában fejezték be. A hajózsilip betonmunkáit, kőburkolatát 1912. és 13. között kereken 1 év alatt befejezték. Az előirányzat a költségek tekintetében 1911-ben 1,4 millió korona volt. A hajózsilip főbb adatai: a zsilip hasznos hossza 75 m, szélessége 10 m, a legnagyobb átzsilipelhető hajó 100 tonnás uszály. A műtárgy másik fő része a beeresztő zsilip. Itt is légnyomásos úton süllyesztett keszonokkal tervezték az alapozásnál a körülzárást, mely el is készült. Sajnos, az I. világháború a munkákat félbeszakította. A háború után a nehéz gazdasági helyzetben a tervezett vízerőtelep építés«, elmaradt. A Soroksári-Duna vízellátására azonban a már megépült hajózsilip vízhozam-áteresztő képessége csekély volt, és így 30 m

3/s vízbeenesztésre alkalmas zsilip létesítését határozták el a vízerőtelep részére körülzárt munkagödörben. A zsilip mellett ugyanabban a munkagödörben helyezték el az eredetileg tervezettnél kisebb vízerőtelep alaplemezét. A 2—4 m vastagságú alaplemez vasalás nélkül készült. A Kvassay-zsilip 3. fő része a vízerőtelep. A vízerőtelep alapozása 1924—25-ben készült el, ezt a hajózsilip és a beeresztőzsilip között helyezték el. Sajnos, a II. világháborúban a Soroksári úti szőnyegbombázás következtében a műtárgy megsérült. 1955-ben kormányzatunk elhatározta a Kvassay-vízerőmű megépítését. A VIZITERV készítette a generál terveket, és 1956-ban az építés megindult. Érdekességük a 2X1 MW-os turbináknak, hogy szivattyútelepként működve a Duna alacsony vízállásánál a folyóág vízellátását is biztosítani tudják. A hajózsilip érdekessége, hogy a támkapuk méretezését, erőátvitelét úgy tervezték, hogy ha a Soroksári-Duna vízszintje magasabb 50 cm-rel, mint a Nagy-Duna, még nem kell betétgerendázni, a támkapuk ezt a víznyomást elbírják. A Kvassay-zsilip víztelenítése 1989. június 1—július 6. között történt. Ekkor a szükséges karbantartási munkálatokon túl a vízlépcső teljes átvizsgálását is elvégezték. A Ráckevei (Soroksári)-Duna másik fő műtárgya a Tassi vízlépcső, mely a Duna-ág alsó torkolatánál létesült. Rendeltetése: a Soroksári-Duna vízkormányzása, ezen túlmenően a hajózás biztosítása, tehát a hajók zsilipelése, illetve elektromos energia termelése. A Soroksári-Duna-ágat az alsó torkolattól 600 m-re földgáttal zárták el. A gátba hajózsilipet és vízleeresztő zsilipet egyesített vízerőtelepet építettek be. A hajózsilip és a vízleeresztő zsilip egymástól mintegy 135 m-re készült el. Tehát a Kvassay-zsiliptől eltérően nem egy nagy műtárgyban lett elrendezve a hajózsilip, a vízleeresztő zsilip, illetve a turbina, a vízerőtelep. Az építkezés 1924 őszén indult meg, és 1927-ben fejezték be. Sajnos, a vízleeresztő zsilipet, és a vízerőtelepet az 1956-os jeges árvíz elpusztíotta. A hajózsilip teljes hossza 114 m, a kamra hasznos mérete 85X12 m. A zsilip mindkét főfalába 1—1 tiltóval zárható körülfutó oldalcsatomát képeztek ki a kamra töltésére és ürítésére. A zsilipkapuk mozgatása fogasrúd segítségével történik. A tassi hajózsilipnél a Panama-csatornánál alkalmazott megoldást vették át. Ennél a rendszernél a kaput mozgató vonórudat vízszintesen fekvő fogas szegmenshez kapcsolták. A vízleeresztő zsilip és a vízerőtelep főbb jellemzői: közös beton alapteste van, a vízleeresztő zsilip 3, egyenként 3 m széles pillérrel elválasztott fix küszöbű nyílásból állt. A turbinakamrában 1—1 függőleges tengelyű turbina nyert elhelyezést, melynek mindegyike kúpfogaskerék áttétel segítségével 1—1 vízszintes tengelyű generátort hajtott. A turbináik GANZ gyártmányú propeller típusú, 4 lapátos turbinák. A hajózsilipköltségek 2 140 973 pengő, a vízerőtelepé 1 162 688, a vízleeresztő zsilipé 784 255 pengő, összesen 4 087 916 pengő volt. 1956. márciusában a Tassi vízlépcsőt a jeges ár tönkretette. Több változatot dolgoztak ki az erőmű helyreállítására. A tanulmányok során, amit a VIZITERV készített, megállapították, hogy új vízierőmű költsége alig kerül többe, mint a helyreállítás. Ez a csekély különbség nem indokolta, hogy vállalják a helyreállítással járó pénzügyi és műszaki kockázatot. A leeresztő zsilip billenő táblás megoldású, mely az erőmű tönkremenetele miatt a hajózsilip felső fő vízleeresztését is lehetővé teszi, ez az átalakítás 1962-ben készült el. Ily módon a Soroksári-Duna vízkormányzása a Kvassayzsilipen beengedett — vagy a turbinán, vagy pedig a vízbeeresztő zsilipen beengedett — vizén keresztül valósul meg, és a Tassi zsilipnél a billenő táblánál engedik le a vizet. 1985-ben a víztelenítés folyamán az alsó főnél a korábbi víztelenítésnél a VITUKI által feltárt törések, illetve repedésekben keletkező buzgárok megszűntek. A dilatációs hézagot, illetve a repedést SIKA gumival kellett áthidalni. Az 1989. évi tervezett víztelenítéskor lehet felülvizsgálni az 1985. évi kivitelezések eredményességét, illetve a javítások hatékonyságát. Az egész Tassi zsilip elektromos erőátvitele, rekonstrukciója 1986. évben fejeződött be. A Ráckevei (Soroksári)-Duna napjainkban a századfordulón megtervezett komplex módon biztonságosan üzemel. Gyönyörű fővárosunknak a rettegett árvíztől nem kell tartania, hiszen a két nagy műtárgy a Tassi és a Kvassay-vízlépcső éjjel-nappal védi. A Tarna vízgyűjtő fejlesztésének vízkárelhárítási kérdései KÖRTVÉLYI KÁLMÁN—KUN FERENC Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Miskolc Magyarország legmagasabb hegységét, a Mátrát övezi észak-északkeleti irányból a Tarna 2116 km

2 kiterjedésű vízgyűjtője, amelynek kis része átnyúlik a szomszédos Csehszlovákiába. A vízgyűjtő domborzata rendkívül változatos, hiszen itt található az ország legmagasabb pontja, ugyanakkor a torkolati szakasz már az Alföld részét képezi. A vízgyűjtőn belüli szintkülönbség meghaladja a 900 m-t, a síkvidéki, illetve hegy-domborzati jelleg megoszlása közel 50—50%-os. A domborzati viszonyokból eredően a vízkárelhárítási, tevékenység megnyilvánul egyrészt a víz romboló ereje elleni, másrészt a fölösleges és káros menynyiségű vizek elleni védelemben. A vízgyűjtő hegy-dombvidéki területéből erősen lepusztult 14% közepesen lepusztult 8% gyengén lepusztult 18% feltöltődött 10% erdő 50% Ezekből a számokból kitűnik, hogy egyik legfontosabb feladat a talajlepusztulás megakadályozása, hiszen ennek káros következménye az értékes táptalaj elvesztésén kívül a vízfolyások medrének nagymérvű feliszapolódása. A korábbi vizsgálaitok alapján a vízgyűjtőre vonatkozó átlagos talajveszteség a szántóföldi területeken 23