Hidrológiai tájékoztató, 1985

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Csermák Béla: Az 1983. évi aszály

A Szentendrei-sziget két független szigetből állott. Az északi Kisoroszi-szigetet Nógrádverőcétől keletre egy, a mai Kecske-sziget északi végéhez csatlakozó mellékág zárta le. Ennek a mellékágnak a mentén a terep 105—106 m magasságú, s ez a lapály délről egy keskeny tereplépcsőben végződik. Tőle délre alakult ki a Dunának Monostor-szigeti másik ága. Ennek a szigetnek déli csúcsa Budakalász magasságában volt. A Szentendrei-szigetnek mai, mintegy 3,6 km hosszú, s mindössze fél km széles déli végi önálló zátonysziget; azonban lenyúlt egészen az újpesti hajógyári szigetig s ott rövidesen a Nyulak-szigete (a mai Margit-sziget) következett. A Csepel-szigetet kialakító nyugati Duna-ágban felismerhető a Háros-sziget. Ez alattt — Ercsitől délre, a mai Schilling-dűlő (terepmagassága 95—97 m A. f.) ugyancsak sziget volt. Keletről a folyó mellékága az Ürge-hegy és az Öreg-hegy (101 m) lábát mosta. A Rácalmásnál kialakult 3,6 km hoszú s kb. 1 km széles szigetzátony ugyanott volt, ahol napjainkban. Terjedelme is nagyjában megfelel a mainak. A Pentele (Dunaújváros) és Kisapostag közötti szigeteket és zátonyokat a térkép nem ábrázolja; ellenben megtalálható rajta — pontosan a megfelelő helyen — a mai alakjához hasonlóan a dunaföldvári Felsősziget. A folyam e szakaszán Dunaegyházától Hartáig, a balparti térszín viszonylag magas. (Az ártérhez viszonyított szintkülönbség 15—20 m.) Lázár térképén a Felső-szigetet lezáró keleti ág e dombok lábát mossa. A Kalocsától nyugatra látható terjedelmes sziget feltehetően tévedésből került rá így a térképre. A nyugati ág kétségtelenül a Duna főágának felel meg. A keleti ellenben nem Duna-ág, hanem az Ordastól délre, Géderlaktól keletre húzódó, Kalocsát, Bátyát, Miskét és Dusnokot érintő vízfolyás, amely a Sió-torkolattal szemben önti vizét a Dunába. Lázár térképe szerint azonban ennek az egykori szigetnek a déli vége Foktő és Bátya között volt; ott, ahol ma a Foktői-sziget végződik. Az egykori Duna-ág helyén még ma is számos holtág található: az egykori sziget pedig még a múlt század végén is nagyobb részt járhatatlanul mocsaras, zsombékos terület volt. A térképészek meg sem tudták a belsejét közelíteni. A terepviszonyok nem engedik meg annak feltételezését, hogy ez a vízfolyás valaha is öszszefüggött volna a Dunával. A következő nagy sziget nagyfokú generalizálással került rá ebben a formában Lázár térképére. Valójában a Dunának azt az eredetileg nagyon kanyargós szakaszát ábrázolja, amelyet a dunántúli ÉNy—DK-i csapású mélyszerkezetek jelenkori mozgásviszonyai alakítottak ki a Duna É—D-i tengelyű szerkezeti völgyének keresztezési övezetében. Ezek a régi medrek még napjainkban is megvannak. Legészakibb a gerjeni ÓDuna-ág. Ezt a tolna—bogyiszló—sükösdi Ó-Duna-ág hatalmas kanyarja követi. (Napjainkban ez vezeti a Sió vizét a Dunába.) Majd a Sükösd és Baja—Szentistván (Koppány-puszta) közötti kanyarok következnek. Valószínű, hogy 450 évvel ezelőtt ezek a kanyarulatok a mai állapotnál jobban összefüggtek egymással. A térképen látható keleti ág Dusnoktól a Vajas-torokig ma is élő vízfolyás. Báta és a Dráva-torok, valamint a Mohácsi-szigeti szakaszon a folyam főága helytelenül ábrázolt. A fametszőnek ugyanis a Duna medrét keletebbre kellett tolnia, hogy elhelyezhesse a mohácsi vészt ábrázoló képecskét. A Mohácsi-sziget és a Dráva-torok között szépen és kifejezően tűnik elő az erdődi szerkezeti kanyar és az attól délre kialakult óriási ív, valamint az ahhoz csatlakozó kisebb magasságú novoszelói ívélt meder. Sarengrad és Susek, illetve Bács—Cséb között a meder ma majdnem nyílegyenes tengelyű. Lázár térképén ugyanez a szakasz az előzőkhöz viszonyítva ellentétes ívelésű. És valóban ez a helyes, természetes és szükségszerű. A mai mederalak feltehetően szabályozások eredményeként jött létre. Lázár térképe a péterváradi erődöt körülfogó folyamnak Ó-Duna-ágát (amely a XVI. században még szabályozatlan, élő meder volt) nagyon pontosan ábrázolja. Hasonlóképpen alakhűnek kell mondanunk a Péterváradtól Titelig, illetve Szalánkeményig tartó szakaszt is. A térképen a maiaknál sokkal laposabb, kevéssé ívelt medrek ismerhetők fel. Egy részük még ma is vizet tartalmazó holt meder. A térkép a Nándorfehérvár (Belgrád) és Zimony közötti két szigetet is feltünteti, de Lázárnál az északi sziget a nagyobb; mégpedig azért, mert ezt a szigetet a főág, és egy, abban az időben a mainál sokkal szélesebb mellékág, a Sztara Borcsáig elkalandozó Dunavac alakította ki. Belgrád és Szendrő között két nagy szigetet látunk. Egyik a Temeskubintól délnyugatra levő Szemendria-, másik az ugyanattól keletre levő óriási, majdnem kereken 20 km hosszúságú Osztrovó-sziget. A továbbiakban a Duna rajzán hidrográfiai részletek nem tűnnek fel. Erről a területről részletes felmérés nem is készülhetett, mert a Havasalföld 1510 körül már török ellenőrzés, sőt részben megszállás alatt volt. Mindent összevetve: Lázár deák térképe olyan kiváló nagyrészt önálló méréseken alapuló alkotás, hogy mindennapos használata a XVII. században még általános volt, sőt — miként arról az írások beszélnek — oktatási célra, falitérképként még a XVIII. században is alkalmazták. Az 1983. A Magyar Hidrológiai Társaság és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont (a Magyar Agrártudományi Egyesülettel és a Magyar Meteorológiai Társasággal közösen) 1984. március 28-án ankétot rendezett ,,Az 1983. évi aszály meteorológiai okai, hidrológiai és vízgazdálkodási következményei" címmel. Dr. Goda László (VITUKI) bevezető előadása után. az aszály — várható előfordulásáról dr. Szigyártó Zoltán (VITUKI), — meteorológiai okairól dr. Varga Haszonits Zoltán (OMSZ), — folyókra gyakorolt hatásáról dr. Szekeres János (VITUKI), — kisvízfolyásokra gyakorolt hatásáról dr. Zsuffa István (VGI), — felszín alatti vízkészletre gyakorolt hatásáról Major Pál (VITUKI), — mezőgazdasági hatásáról dr. Kiss Károly (ÖKI), — meliorált területi hatásáról Fehér Ferenc (VITUKI), — vízellátási és csatornázási hatásáról Deák. Béláné (OVH) tartott előadást. Az előadásokat vita követte; az ankét végül dr. Hegedűs Lajos (KÖTIVIZIG) záró előadásával ért véget. Az alábbiakban — terjedelmi okokból — csak a bevezető és a záró előadás kivonatát adjuk közre. Dr. Goda László: Az aszály. Az aszály hosszú ideig tartó jelentős csapadékhiány, amely legtöbbször hőmérséklet emelkedéssel és a levegő nedvességtartalmának évi aszály csökkenésével jár együtt. Az említett tényezők miatt növekszik a levegő párologtató képessége, a talaj víztartalékai kimerülnek. A növényeknél a transpiráció által leadott vízmennyiség meghaladja a talajból felvehető vizet. A hosszan tartó csapadékhiány miatt erősen csökken vagy megszűnik a vízfolyások felszíni utánpótlódása, de csökken a félszín alatti utánpótlódás is. A folyókon kisvízi vízjárás lép fel. A hajózható folyókon gázlók sokasága akadályozza a hajózást, akadozik a vízerőművek energiatermelése, problematikussá válik a szennyvizek hígítása, a tározók üzemének biztosítása, korlátozásokat kell bevezetni a vízigények kielégítése területén. Az év 1982. év közepe táján a Duna medencében alakult ki aszályos időjárási helyzet, s ez még 1984. elején is tartott. Az átlagos csapadékhiány az 1982. július 1— 1983. december 31. között 18 hónap alatt Magyarország területén átlagosan 266 mm volt. A Duna—Tisza közén, a Mezőföldön, a Tisza balpartján a hiány meghaladta a 300 mm-t, helyenként elérve a 360 mm-t.