Hidrológiai tájékoztató, 1973

Dr. Lászlóffy Woldemár: A Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottsága

A Magyar Hidrológiai Társaság Vízügyi Történeti Bizottsága A MTESZ Technika- és Tudománytörténeti Bizottságának és számos társegyesületnek példáját követve 1973. május 29-én Társaságunk keretében is megalakult a Vízügyi Történeti Bizottság. Az alakuló ülés több mint 30 főnyi résztvevője tanúsította, hogy az új szerv régi hiányt pótol. Sokan érdeklődnek a hazai vízügyek múltja iránt, akiket most a bizottság összefog. Bizottság elnökéül a megjelentek Marczell Ferencet, a Vízügyi Dokumentációs és Tájékoztató Iroda igazgatóját választották. A bizottság nevéről, belső szervezetéről és ügyrendjéről, valamint a titkár személyéről az előreláthatóan szeptemberben összehívandó ülés dönt. Habár a Hidrológiai Társaság eddig nem művelte szervezetten a történetkutatást, nem állíthatja senki, hogy a magyar hidrológusok közömbösek voltak a nagy elődök iránt. Hiszen a társasági kitüntetések — a Vásárhelyi', a Bogdánfy- és a Schafarzilc-érem éppúgy, mint a Dalmady Zoltánról, Entz Gázáról, Fodor Józsefről, Kvassay Jenőről, Péch Józsefről, Vásárhelyi Pálról, Wein Jánosról és Zsigmondy Vilmosról elnevezett emléklapok, — nagyjaink emlékét hirdetik. A társaság fáradozásának eredménye, hogy ma fővárosunk XI. kerületében Bogdánfy Ödönről elnevezett utca van. Elnökünk. Vitális Sándor professzor évek óta minden közgyűlésünket egy-egy remekbe szabott történelmi megemlékezéssel nyitja meg. Többi rendezvényünk sorából is kiemelkedtek az olyan emlékülések, mint amilyet az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa 90. évfordulójának vagy a budapesti vízművek 100 éves fennállásának szenteltünk. A Hidrológiai Közlöny és a Hidrológiai Tájékoztató hasábjain számos történeti vonatkozású cikket olvashatunk. A Közlönyben csupán 1965 óta négy cikk is foglalkozott Budapest vízellátásának történeti vonatkozásaival. A Tájékoztató rendszeresen hozza az elmúlt idők nagy vízimérnökeinek rövid életrajzát. Bendefy László sorra megemlékezett Vay Miklósról, Vedres Istvánról, Lányi Sámuelről és Vörös Lászlóról, — mindnyájan a 18. század szülöttei voltak. Műszaki jellegű volt Kuhárszky Tihamér írása a budai ördögárok történetéről, és Schmidt Eligius Róbert beszámolója a magyarországi hévízkutatás történetéről is. Nem volna hiteles a kép, ha megfeledkeznénk társaságunk vidéki csooprtjainak technikatörténeti munkásságáról. Különösen a Szegedi Csoport az, amely lelkesen ápolja a múlt emlékeit. Had' említsem a város neves fiának, Vedres Istvánnak születése 200 éves fordulójáról történt megemlékezést, és a szegedi árvízkatasztrófa emlékének idézését a 90. évforduló alkalmából. De nem hagyhatom ki a pécsieket, gyulaiakat és bajaiakat sem. Emlékezetes Somogyi Géza írása Pécs római kori vízvezetékéről, és immár történeti időket idézett Kádár Imre „Az egységes állami vízügyi szolgálat a Körösök vidékén 1949—1969" c. tanulmányában. Baján az ifjúsági csoport rendezésében hangzott el Nemes Anna 4. osztályos szakközépiskolai tanuló előadása ,,A hidrológia történetének néhány időszaka" címen. A felsorolt adatok a legutóbbi években a Hidrológiai Társaság keretein belül végzett munkára vonatkoznak. A vízépítés történetét azonban a Társaságunk megalapítása előtti időkben, és később a társaságon kívül is művelték és művelik. A hazai vízépítéstörténeti kutatás múltja több, mint 100 évre nyúlik vissza. Csak szorosan vett történelmi műveket említve: 1863-ban, alighanem a siófoki Siózsilip újjátépítése alkalmából jelent meg Pécsett „A Balaton és Sió szabályozása történelmének rövid vázlata előadva egy társulati tag által" c. munka. 1881-ben látott napvilágot Temesvárott Mokry Endre könyve: „A bánáti vizek szabályozásának történeti ismertetése". 1882-ben adta ki az Akadémia Ortvay Tivadar: „Magyarország régi vízrajza" c. művét. Magyarország fennállásának 1000 éves jubileumi ünnepségei újabb elhatározó indítást adtak a hazai vízügyek történetének megírásához. A millénium alkalmából több vízitársulat íratta meg a történetét. A legkiemelkedőbb Gallacz János 2 kötetes monográfiája a Körös—Berettyó völgy ármentesítéséről és a völgyben alakúit vízrendező társulatokról (Nagyvárad, 1896). Említenem kell Szalacsy Lajos és Meissner Ernő könyvét „A Rábaszabályozó Társulat történeté"-ről és Moder Ferenc munkáját is a pestmegyei Sárközi Armentesítő Társulatról. Kissé később, az előbbieknek mintegy összefoglalásképpen írta meg Kolossváry Ödön ..Magyarország mederrendező és árvédelmi munkálatainak fejlődése 1899-ig" című könyvét. Kivette részét a hagyományok ápolásából a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Vízépítési Szakosztálya, társaságunk jogelődje is. Egyik legszebb történeti kiadványa: „Vásárhelyi Pál élete és művei", a nagy vízimérnök születésének 100. évfordulójára, 1896-ban készült Gonda Béla szerkesztésében. Vízügyi igazgatásunknak 1890-ben a Földművelésügyi Minisztérium Országos Vízépítési Igazgatósága alatt történt egyesítésétől kezdve a szolgálat nagynevű alapítójának és vezetőjének, Kvassay Jenőnek külön gondja volt a szakirodalom, és ezer< belül a történelmi emlékek ápolása. Az aktuális vízügyi politikát szolgálták ugyan, de ma a történetírás legbecsesebb forrásai azok a beszámolók és statisztikák, amelyeknek a közreadására nagy súlyt vetett Kvassay. Közéjük tartoznak a kultúrmérnöki szolgálat megalapításától, 1879-től kiadott évi Jelentések, amelyek később Vízügyi Közleményekké nőtték ki magukat.. Kvassay megbízásából állította öszsze Zawadowsky Alfréd Magyarország vizeinek 2 kötetre rúgó statisztikáját, amely jelentékeny részében történeti kutatások eredményeit tartalmazza (1891). A Vízügyi Közleményeknek mindjárt a II. füzete hozta Kovács Sebestyén Aladárnak, — a későbbi vízépítéstan-professzornak, — tanulmányát a Temes—Begavölgy régi keletű szabályozási munkáiról. 1911-ben jelent meg a Morva szabályozás története Tellyesniczky Jánostól. Az 1913. évi 1. szám a magyarországi régi csatornatervekről. és az 1838. évi pesti nagy árvíz kiöntéseiről közölt cikket. Kvassay szellemében ápolta a hagyományokat a Vízügyi Közlemények a későbbi években is. Had' emeljek ki a két világháború között megjelent nagyobb történelmi tanulmányok közül kettőt. Az egyik Soproni Elek munkája „A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon (1929), a másik Babos Zoltán és Mayer László közös műve: „Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon" (1939). Meg kell említeni a két világháború közti időkből a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 60 éves fennállása alkalmából kiadott „Technikai fejlődésünk története" c. mű vízépítési részét, amelyet 1929-ben külön kötetben adott ki a Földművelésügyi Minisztérium (A magyar vízimunkálatok története 1867—1927), és az ugyancsak a minisztérium kiadványai sorában megjelent „A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede" c. kötetet (1940). Néhány történészünk figyelmét is felkeltették a vízügyek. Így pl. Tenk Béla „A vízszabályozások Tolna megyében a XVIII. sz.-ban" címen írt értekezést (Pécs 1936), míg Szekendi Ferenc a Hanság és a Fertő lecsapolási kísérleteinek történetét foglalta össze (Magyaróvár, 1938). A II. világháború alatti és utáni hallgatást 1953-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának „Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok" c. sorozata törte meg, amelynek mindjárt első kötete vízügyi vonatkozású, Beszédes József (1786—1852) életrajza volt. Szerzője Károlyi Zsigmond, aki néhány év múlva, a sorozat 13. köteteként adta ki „A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon" c. könyvét. 15