Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Bendefy László: Vörös László

hogy majd 24 éves létemre tanulóvá levék; mikép áldozám fel éji nyugalmaimat, midőn 34—38 éves koromban szigorú tanulásra adtam magam . .(4) Debrecenben 1816-ig tartózkodott. Már itt megismerkedett a térképrajzolás, a földgömb készítés és a rézmetszés elemeivel. Majd a gyakorlati évek következtek Egy időre valószínűleg uradalmi mérnök mellett helyezkedett el. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, amikor úgy gondolom, hogy életpályájának további alakulásában szerepe volt Vay Miklós mérnök-generálisnak (5). Vay ugyanis Debrecenben salétromgyűjtő- és feldolgozó üzemet létesített. (Azt az utcát, ahol „Salétromháza", volt, a mai napig is Salétrom utcának nevezik.) Emellett a generális állandó szállást is tartott magának Debrecenben. Gyakori utazgatásai miatt pihenő helyként volt erre szüksége. Mindezeken felül a Vay családnak igen szoros kapcsolatai voltak az északtiszántúli református egyházkerülettel. A generális bátyja, Vay József, egyházkerületi főgondnok volt, s az egész Vay család (ideértve a vajai grófi ágat is) igen hathatós támogatásban részesítette mind a sárospataki, mind a debreceni református kollégiumot. 1820-ban, amikor Vörös László búcsút mondott a debreceni kollégiumnak, Huszár Mátyás már a nagyváradi kamarai mérnöki hivatal igazgató mérnöke volt, de mérnöki gárdáját még nem szervezte meg. Vay Miklós generális, kiráiyi biztossal együtt személyenként válogatták össze a geometrákat. Vörös László kollégista korában annyira kitűnt térképrajzolási és rézmetszői készségével, hogy ezért kerülhetett Huszár beosztottjaként már 1821-ben Nagyváradra. Felvételét az tette lehetővé, hogy Amizoni József, Huszár egyik leghasználhatóbb mérnöke, munka közben szerzett betegsége következtében meghalt (6). Mivel Amizonit azonnal pótolni kellett, Vöröst már 1822-en a Körösök helyszíni felvételi munkájához osztották be: hálózati szintezést végzett a Huszár által szerkesztett, és a bécsi Voigtlander-cégnél elkészíttetett műszerrel (6). A következő 1822—23 telén pedig a térképezési munkába is bekapcsolódott. Egészen meglepő, milyen kiváló mérnökökkel dolgozott együtt, noha egyelőre csak a debreceni kollégiumban szerzett tudással és érettségi végbizonyítvánnyal rendelkezett. 1823-ban Huszár Mátyás fiatal mérnökei, hogy csak a legkiválóbbakat említsem, a következők voltak: Vásárhelyi Pál, Keller Ignác, Melczel János, Lányi Sámuel, Vörös László, Kamőczy Gábor, Báthory István és mások, összesen tizenhármán voltak. (A sorrend Huszár minősítési rendjének (6) felel meg.) Amikor 1824-ben megkezdődött a Duna folyam térképezése (Duna-mappáció), Vörös Lászlót a komáromi szakaszra rendelték. Beosztottja is volt már Forberger Sámuel személyében. A komáromi erődítmény osztrák parancsnoka azonban nem engedélyezte nekik a hatáskörébe eső Duna-szakasz felvételét. Ez annál nagyobb bosszúságot okozott, mivel Huszár (akárcsak a Körösökön) teljes vízrajzi felvételt hajtatott végre keresztszelvényekkel, vízsebesség és vízhozam meghatározással, sőt a partok mentén aknázással még talajminőség mintákat is vettek! A kényszerű kiesést csak két évi tárgyalás után sikerült pótolniuk. 1824-ben. a nyári idénymunka befejeztével Vörös László odahagyta kamarai állását, és beiratkozott a pesti Institutum Geometricumba. Ezt vas-szorgalommal három év alatt elvégezte és 1828-ban, 38 éves korában végszigorlatot téve, mérnöki oklevelet nyert. Ez idő alatt lithográfusként tartotta fenn magát. Pártfogója, munkaadója és egyben a művésszé érlelődésben mestere Karacs Ferenc volt. Nem nehéz megállapítani, hogyan jutott Vörös a már híres Karacs körébe. Az öreg Vay Miklós generális 1824-ben éppen Pesten időzött. Karacs Teréz megírja (7,) hogy a generálisék jónéhányszor látták vendégül ebédre Karacsot és feleségét, Takács Évát. Honnan eredt e barátság? Karacs Teréz annyit árul el erről, hogy atyját, a nagytekintélyű báró „mint művészt" hívta meg asztalához. Akkoriban a rézbe- és kőbemetszés valóban a művészet magas grádusának számított, mert a reprodukált rajznak nemcsak tisztának és tetszetősnek, arckép esetén hűnek, hanem Karacs speciális munkaterületén nagyon pontosnak is kellett lennie. Ö ti. kizárólag térképek rézbe és kőbe metszésével foglalkozott. Vay Miklós a Kőrösök mocsárvilágának az ifjabb Tessedik Sámuel által az 1810-es években felvett térképét (6) metszette rézbe Karacs Ferenccel. Ez a térkép rendkívül érdekelte a generálist, mert folyamszabályozási, királyi biztosi tevékenységének első nagyobb szabású eredménye volt. Vay Miklós személyében kereshetjük tehát azt a pártfogót, aki ilyen módon anyagilag is lehetővé tette Vörös számára a mérnöki oklevél megszerzését. Karacs Teréz szerint Vörös Lászlót atyja nem annyira tanítványának, vagy alkalmazottjának, hanem művésztársának tekintette, és összeismertette korának legkiválóbb pest-budai művészeivel. Így Falka, Prixner, Berkeny, Ehrenreich rézmetszőkkel, Marczinkay, Donát, Schöfft, Szentgyörgyi, Richter, Kärling, Simó, Nagy Zsiga és Pesche festészekkel, valamint Donáiszki, Ferenczy és Cilich szobrászokkal (7). Ugyancsak Karacs Teréztől tudjuk, hogy mihelyt megkapta az oklevelét (1828-ban), azonnal kinevezték a Duna-mappációhoz kincstári mérnöknek. Ekkor a kapcsolat a Karacs család és Vörös László között még szorosabbra fűződött. Ugyanis az ifjabb Karacs Ferenc is mérnöknek készült, és Vörös maga mellé vette gyakornoknak. Így mindketten részt vettek a Duna szabályozásában és Pest-Buda fölmérésében (8). Vörös László ekkoriban már házas ember volt. 1820ban jegyezte el Pusztafödémesen (Galántai járás) egy középbirtokos lányát, a nála négy évvel idősebb Pajor Rebekát. Amikor egy év múlva Vörös a nagyváradi kamara mérnöki hivatalának alkalmazottja lett, 1821. július 1-én megtarthatták az esküvőt. 1826-ban már két gyermekük volt, és a fiatalasszony a harmadikat várta. Ezért a férj az 1825—1828 közötti években a nyári szünidő idején a Duna-mappáció fölvételi munkálatainál dolgozott. Ezt bizonyítják 1826-ból Apostagról keltezett, feleségéhez írott, fennmaradt levelei (9). 1821-ben a Csepel sziget felső végénél hatalmas jégtorlasz keletkezett. A megduzzadt víz Pest lapályos részeit is elöntötte.* A helytartótanács már ekkor elhatározta, hogy foglalkozik majd a főváros és környéke ármentesítésének kérdéseivel. Huszár Mátyási bízták meg a Pest-Buda környéki veszélyeztetett terület fölmérésével. A Duna-mappáció mérnökei 1824 óta állandóan dolgoztak a főváros határának térképezésén, sőt 1828— 29-ben, miként Karacs Teréz írja. a város belterületére is kiterjesztették munkálataikat. Tulajdonképpen a régi árvizek nyomait keresték és vették számba. A város lakossága remélte, hogy rövidesen sor kerül a Dunapartok megemelésére, illetőleg az árvédelmi töltések építésére. E remény ugyan hiábavalónak bizonyult, ezzel szemben azonban Balla Antal nem sokkai korábbi (1785—1794. évi) városmérése és városfejlesztési terve alapján (11,12) elkészült „Buda és Pest szabad királyi fő városainak alap- s vízhelyzeti térképe". A helytartótanács is támogatta a munkát, és nemcsak „a legjobb eredeti térképeket" bocsátotta Vörös rendelkezésére, hanem „a tökéletes (azaz: a leginkább megbízható) vízmérési adatokat" is. E térkép előmunkálatai még Huszár Mátyás igazgatói működésének idejében kezdődtek, öt azonban 1829. május 15-én erőszakosan elmozdították a Duna-mappáció éléről (6) és utódjává Vásárhelyit nevezték ki. Így a Vörös- féle térkép megjelenése (1833) már Vásárhelyi főnökségének idejére esett. Vörös László azonban nem élt azzal a lehetőséggel, hogy Vásárhelyi kegyéből a térkép a Duna-mappáció vagy a helytartótanács kiadásában jelenjék meg. Inkább a nehezebb utat választotta: hatalmas méretű (182X90 cm) térképét két évi munkával sajátkezűleg kőbe metszette, és előfizetők gyűjtésével biztosította kiadásának anyagi lehetőségét. Karacs Teréz emlékirataiból értesülünk arról, hogy Vörös László a szeretett főnökével, Huszár Mátyással * A 17—18. században a sűrűn megismétlődő jeges árvizek igen sok kárt okoztak a főváros lakosságának. Így 1622. 1640, 1661, 1668, 1674-ben, majd 1730, 1740, 1741-ben, s végül 1775-ben, amelynek szintje az összes addigi árvizét meghaladta (10). 6