Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Sümegi György: Thorma János Petőfi-képei (A Talpra magyar! először)
59 A mű készülését közelből figyelhette a nagybányai szabadiskolában a Thormatanítvány, Bernáth Aurél: „A kis iskola-műterem, ahol Hercikkel és Parobekkel együtt dolgoztam, szomszédos volt a nagy műteremmel, ahol Thorma festett. Egy ajtó is volt a két terem közt, de ezen át sose közlekedhettünk, Thorma nem eresztette be növendékeit műtermébe. De az iskola-műterembe átszűrődött zajok eléggé felvilágosítottak bennünket arról, hogy mily nehezen megy a munkája. Reggel tíz felé fütyülve kezdett. A lépcső, amelyet a nagy kép magasabb részeinek a festésénél használt, ilyenkor erősen recsegett. Majd pár óra szünet állt be, mély csend. Késő délután aztán a festőkés összetéveszthetetlen fájdalmas kaparásának a hangja hatolt el hozzánk.”39 A többi kortársi fültanú is hasonló, aggodalommal vegyes beszámolóban rögzítette Thorma küzdelmes munkáját. A világháború idején a két nagy opust a Debreceni Református Kollégium Könyvtárába menekítette, s csak 1929-ben kezdett újra dolgozni a Talpra magyar! képén, „amelyben 15 évi munkám van eltemetve” – írta levelében 1927. novemberében.40 A másfél évtizedes kihagyás után, a festmény utolsó munkaperiódusában mintha Thormában is nőttek volna a kételyek, a bizonytalanságok. „Hogy lehet-e valamit csinálni belőle, még nem tudom. [...] Rettentő nagy munka mutatkozik rajta” – írta Rétinek 1929. júniusában.41 Pár évvel később ugyancsak Rétinek azt panaszolja, hogy a „legnagyobb gondot okozza a Talpra Magyar! képem sorsa”. 42 Thorma is pontosan tudhatta, hogy a hosszú időre elhúzódó munkafolyamat, a Talpra magyar! festése közel sem volt olyan sikeres, nem teremtett olyan szin tű művet, mint az Aradi vértanúk. „A millennium idején méltóságteljességében megmerevedő történeti festészet”43 ideje lejárt, ám Thorma majd négy évtizeddel később még mindig a nagy vállalkozásával vívja önemésztő harcát. Már elsősorban önmagával, átérezve talán, de nem beismerve a sikertelenségét, a kudarcát, a föl-fölrémlő ideálképe megvalósításának a lehetetlenségét. Ám Réti szerint – s ez is a képtörténethez tartozik – „Thorma félt, hogy élete Penelopé-fátyolát a furor valachicus egy váratlan fellobbanása esetleg megsemmisítheti”.44 Talán emiatt is: „Halála előtt még át akarta adni nemzetének legnagyobb művét, amelybe minden erejét beleölte.” Életében kiállításon nem, csupán a műtermében és legutoljára a Képzőművészeti Főiskolán láthatta. A nagybányai festők etikai (vagy elzárkózó, a készülő műveikre kritikát el nem viselő) magatartásához hozzátartozott, hogy általában nem mutatták egymásnak a készülő műveiket. „Egyikük sem mutatta ▼ 39 Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1960. 26. 40 Uaz, mint a 6. jegyzet, 194. 41 Uaz, mint a 6. jegyzet, 205. 42 Uaz, mint a 6. jegyzet, 238. 43 ifj. Vayer Lajos: Thorma János emlékkiállítása . Élet, 1939. december 17. XXX. évf. 51. sz. 821. 44 Réti István: Szinyei Merse, Ferenczy, Thorma . Magyar művészet, 1938. 1. sz. 65–78.
