Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Acsai Roland: Szép Ernő alexandrinjai
49 formában íródott, mint Szép említett versei) így hangzik: „New-York, te kávéház, ahol oly sokat ültem...” Tandori Dezső valószínűleg már tőlük tanulva szintén így írja jóval később a 2001-es Aztán kész kötet egyik versének első félsorát: „volt ez, okker színek a Kossuth Lajos utcán”. Azaz Szép megint valami meglévő költői hagyományt és konkrét gyakorlatot követett ebben a tekintetben is, és nem művelt nagy formabontást. (Bár azt is tudjuk, hogy az 1910-es évek Adynak köszönhetően a formabontás jegyében teltek.) Tandori ezekre a mértékhagyó félsorokra így reagál ugyanabban a tanulmányában: „Milyen erős anti-ritmus ez a fülem , mennyire a mondandón a hangsúly...” Ebben a mondandó centrikusságban a fentebbiek fényében igaza is van, és nem is. Szép valóban lazábban kezelte a ritmust, de nem annyi ra lazán. Valóban mondandó centrikus, de nem eltúlzottan az. Tandori egy másik tanulmányában, ami az 1979-es A zsalu sarokvasa című kötetben jelent meg, ezt írja Szép Ernőről: „És a magyar költők közül egymaga él, ilyen szinten, az alexandrinussal teljesen szabadon...” Ez itt kicsit úgy hangzik, mintha ez előzmények nélküli lenne, valami egészen új dolog, de ahogy Kosztolányi vagy Illyés példáján bemutattam, ez egy meglévő költői gyakorlat továbbéltetése volt (és ez nem vesz el semmit Szép értékéből, sőt, az én szempontból inkább még hozzá is ad). Tehát rontások ezek, igen, de egy hagyomány által már jóváhagyott rontások. (Kíváncsiságból megnéztem Kosztolányi Baudelaire-fordításait, hogy lássam, hogyan oldja meg az alexandrinokat, és azt kaptam, amire számítottam. Kosztolányi a Halál, vén kapi tány nyolc sorából három esetben magyarosítja az alexandrint az első félsorban, de a sorvégek mindig tiszták: „Ó, vén halál! Menjünk ! Úgy untat ez a táj !”, „ Az ismeretlen kell, a csoda és az új .”) Vagyis e szerint a gyakorlat szerint az első félsorban el lehe tett hagyni az időmértéket, ha úgy érezte a költő. Fontos alexandrin-versei még Szépnek a következő előzményeknek-utózmányoknak is felfogható költeményei: Virágok mért hallgatnak, Holdfényes nyírfát láttam, Egy szűz után való bánkódás vagy a Háztető a Montmartre -on. De fussunk még egy kört ezek körül a bicsakló ritmusú, említett félsorok körül, és nézzük meg, mi van akkor, ha a Néked szól , vagy a Magányos éjszakai... című alexandrin-versekben ezek nem is bicsaklások, csak „aprózások” (magyarán a költő a jambus, a ti-tá helyett néha becsúsztatott egy-egy anapesztust, vagyis ti ti-tát, és ez okozta a végződéshez látszólag nem stimmelő, megemelkedett szótagszámokat): „Mely eléd zöröghet a...” Itt mintha tényleg anapesztussal kezdene Szép Ernő, és az ugratná meg egy szótaggal a sort. Itt meg a végén ugratja meg egy anapesztussal: „Beszélt a szám, nevetett...” Itt is elképzelhető az anapesztizálás ténye, ha úgy vesszük, hogy Szép a metszet előtti szótagot közös szótagnak vette, mintha sorvég lenne (én is szoktam úgy), tehát ebben az esetben a rövidet hosszúnak: „Mint a kék lénia, mely...” A Magányos éjszakai csavargás első félsora itt is egy anapesztussal végződik (a második félsor mássalhangzóval indul, és az teszi az első félsor utolsó szótagját hosszúvá): „Csepegtek, mint panaszos...” Még erre is rá lehetne húzni
