Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 4. szám - Fried István:Előszó (egy elképzelt Jókai-monográfiához)
45 dó), noha a megnevezettek ezúttal nem „történelmi” szerephez jutnak, hanem címszavak lehetnek (és lesznek) egy szerelmi szótárban.11 A kaméliás hölgy igaz története eszerint (legalábbis ilyeténképpen is olvasható) a „forrás”-hoz hűséges történetet ad elő, amely a nagy sikerű Dumas-színmű cselekményéhez „regényes” kiegészítésül, módosulásul szolgál, de amely nem törekszik arra (pontosabban szólva: nem állítja, hogy arra törekszik), hogy elfedje azt, ami a neves színésznőről a színműszöveg alapján a publikumban él, viszont felhívja a figyelmet arra: a szerelem – emlékeztetek az elbeszélés idézett mondatára – „Versben is jó, de prózában még jobb”. Azaz színpadon, az „eredeti” történet évszámát tekintetbe véve, a XVIII. század legelején megszabott előadásmód szerint „közönségsiker”, és ez a siker megismételhető, mint azt az ifjabb Dumas változata kétségtelenné teszi. De „még jobb” a prózai variáns, amely visszanyúl a színésznő rejtett magánéletéhez, innen átkerül egy többé-kevésbé dísztelen, tömörített elbeszélésbe, amely annak tudatában hirdeti önmagáról „igaz”-ságát, hogy megengedi a már elfogadott „igaz”-ság további funkcionálását. Az elbeszélés zárómondatában csupán a „krónikai igazság”-ról, a „prózá”-ról esik szó; ám minthogy az elbeszélés címében igaz történetként aposztrofálódik az elbeszélés, a történetminősítés közel hozható az irodalomhoz. Annál is inkább, mivel nem a krónika szövegét adja közre az elbeszélő magyar fordításban, hanem pusztán alapul veszi, kijelöli a maga előszövegét, hogy megalkossa a saját változatát. Nem mellékes adalék, hogy éppen az elbeszélői kommentárok, amelyek hol a szerelmet minősítik, hol a württembergi uralkodó két szívhölgyének egymáshoz való viszonyát, hol a közönség elvárásaira térnek ki, hol – az elbeszélés utolsó fázisában – a Dumasfeldolgozástól eltérésének szentelnek sorokat, természetszerűleg tematizálják az elbeszélés „függetlenségét” (és olykor függését) a krónikától és Dumas-tól, ilyenmódon a történet irodalommá írását hangsúlyozza, még akkor is, ha az említett (ál)szerénységgel úgy tesz, mintha csak kilesne a krónika mögül. Ezek a kommentárok és az élénk leírások, amelyek közül néhányat a pórul járt szerelmesek szájába ad az elbeszélő: ilyen például az Atalanta-villa interieurjéről a beszámoló, a mitologizálás (Atalanta mellett említhető a „Vénusz-Anadiomené”), az elbeszélőre vallanak, nem a megidézett krónikára. Miként az elbeszélés megszerkesztettsége szintén a máshonnan átemelt szüzsétől való távolító gesztust igazolja. Az elbeszélésre ugyanis a „kihagyásos” szerkesztés a jellemző. Míg a bevezetés a színre állítás műveletét az elbeszélő (elbeszélése ter▼ 11 Hankiss János, Jókai Mór és egy francia anekdotakincs, Irodalomtörténet 17, 1928/1, 1–22., Hankiss János, Jókai forrásaihoz, Irodalomtörténet 25, 1936/1–2, 24–25. A Faustina című novella egyik forrását magam is itt kerestem: [Georges Jean Mouchard:] Dictionnaire contenant les anecdotes historique de l’amour, Troyes, Gobelet, 1811, 1, 270–273. Fried István, Jókai Mórról másképpen, Bp., Lucidus, 2015, 48–61.
