Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 2. szám - ***: A csapatépítő (Staar Gyulával Németh Géza beszélget)
79 szerepe lesz... A gráfnak ez a két pontja még nem volt összekötve. Gondold csak meg, olyasfajta közelítés volt ez, mint Pálmay Lóránttal bombázás alatt a gombapincében. – Úgy tudom, te pedig a rendszerváltozás után, 1989–1991 között a Magyar Sakkszövetség elnökségi tagja voltál. – Ez is igaz, erről is lehetne mit mesélni... Visszatérve a megírt szakdolgozatomhoz, keresnem kellett témavezetőt. Akkoriban jött haza külföldről a Rényitanszékre egy fiatal tanársegéd, Szász Domokos, aki gondosan átnézte, és olyan szép bírálatot írt róla, hogy azt ma is büszkén őrzöm. Azóta ő már akadémikus, volt a Matematikai Kutatóintézet igazgatója és az Akadémia alelnöke is. Erre mondta a nejem kicsit huncutul, hogy választani mindig tudtál. – Akkor már nős voltál? – Még nem, 1969-ben házasodtunk össze. Feleségem évfolyamtársam volt, szintén matematika–fizika szakos tanár. Ha már itt tartunk, elmondom, hogy ötödéves koromban megkeresett volt gimnáziumi matektanárom, Szemerey Andor, aki a Kecskeméten akkor alakult Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola Matematika Tanszékének vezetője lett. Megkérdezte, lenne-e kedvem odamenni. Hát persze! Aztán jött az államvizsga, a nyár, Eti pedig megjegyezte, hogy neki ott Kecskeméten se ismerőse, se barátja, teljesen idegen a környezet, miközben én már Pesten gyökeret eresztettem, sok minden idekötött. Erre aztán nemet mondtam Bandi bácsinak. Igen ám, de akkor már nyár volt, rajtam kívül szinte mindenkinek megvolt az állása. Azt az ötletet kaptam, hogy telefonáljam végig a kerületi tanácsok oktatási osztályát, biztosan akad még valami. Így derült ki, hogy Csepelen van egy állandó helyettesi státus. Ez azt jelentette, hogy ha valamelyik kerületi iskolában valaki megbetegedett, oda raktak, ha máshol szülni ment egy tanárnő, akkor oda. Úgyhogy jártam ki Csepelre nővéremék Etele úti lakásából, ahol gumimatracon aludtam. Végül is szerencsém volt, mert csak két általános iskolában kellett tanítanom. Ott aztán megismertem az élet sűrűjét, nem budai elitgimnáziumok voltak. Az egyik iskolában – hogy is mondjam – elég vegyes volt a társaság. Kaptam olyan osztályt, ahová a tanárok egy része be sem akart menni. Iszonyú erőfeszítéseket kellett tennem, hogy egyáltalán nyugton maradjanak és odafigyeljenek rám. Még énekórát is helyettesítettem nekik, mert más nem vállalta! Én, aki... Amikor Kati lányunk a Rádió gyermekkórusába felvételizett, otthon megtiltották, hogy dudorásszak, nehogy rontsam a gyerek esélyeit. Gyönyörű hangja volt, van, nem tőlem örökölte, persze, hogy felvették, évek során bejárta a kórussal a világot. Aztán később kiderült, hogy Csepelen megszerettek ezek a kezelhetetlennek tartott kölykök. Amikor egy évre rá összeházasodtunk Etivel, és bementünk a házasságkötő terembe, meglepetésemre ők álltak kétoldalt sorfalat, ünneplőruhában. Aztán valahogy ismét beleszólt az életembe a sakk. Egy alkalommal a BEAC-cal Szkopjéba mentünk játszani a helyi egyetemre. A csapatvezetőnk Szabó
