Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 6. szám - Bozók Ferenc: Betegségszonett; Szonett a depresszióról; Szonett az éjszakáról (versek)
91 Bozók Ferenc Betegségszonett Szeretni, rád figyelni nem tudok, mivel fejem dobog, mellem lobog, s a láz gyötör. Beteg vagyok, s ezernyi kín aláz, gyötör. Anyag vagyok, körülszitálva semmivel. Szűk tűkön át hatol belém a kémia. A fájdalom kontrollvesztés felé sodor, szokás se véd, morál se tart, se jó modor. Anyag vagyok. Keresztre vert matéria. Próbálnék gondolkodni is, hisz még vagyok, de tán eszem megsértődött és elhagyott, elszökne bárhová, a testi kín, ha ver, s a lélek is, kiről véltem: örök társam, szökést tervel már e testi pusztulásban. A lélek nem túl „testbarát”, csupán haver. Szonett a depresszióról Kiáltanék! Ki hallja? Senki sincs? A reggel és az est sötét szurok, a nappal szürke, vagy fehér burok, szivacsbelébe gyűr, kiútja nincs. A február nehéz, hideg bilincs. Taszít, de vonz. Miféle mágnes ez? A télutó magába mágnesez. Kívül retesz, belülről nincs kilincs. De nem baj ez! – tűnődve gondolom, A tél havát magamra gombolom. Nem is hiányzik most a társ, a tett.
