Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Murzsa Tímea: Palicsi Ágoston története (Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár)
123 Murzsa Tímea Palicsi Ágoston története Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár Tolnai Ottó Szeméremékszerek c ímű prózafolyamának első kötete, A k ét steril pohár hamisítatlan Tolnai-kalauz. Terei, figurái, motívumai ismerősek lehetnek; áramló mondatai, asszociatív képalkotásai, folyamatos mellérendelő szerkezetei a Tolnai-univerzum tartópillérei. A regény főhősének, T. Olivérnek (az egyszerűség kedvéért nevezzük most így, de tudatában annak, hogy a kötetbe ki-be járkálnak az alteregók, sőt, mintha végig, egyszerre ott lennének minden ponton: hol a háttérben, hol előlépve, mikor a regény szövete úgy kívánja) útját követjük végig, s közben mi magunk is utazunk a már említett világban. Egész pontosan Palicson, a határ mentén. Palicson, melynek bepillanthatunk helytörténetébe, megismerhetjük kulturális összetettségét, peremhelyzetét. Azonban az állandó írói figyelemmel kitüntetett helyet nemcsak konkrét terei, utcái határozzák meg, amik vissza-vissza térnek a szövegfolyamban (példának okáért Orbánfalva és az Orbánfalva utca, vagy a Magyar László tér, máskor pedig a Homokvár), hanem művészei, gondolkodói is – többek között Magyar László Afrika-kutató, Csáth Géza (dr. Brenner József ) író, orvos, nem mellesleg a kötetben szintén feltűnő Kosztolányi Dezső unokatestvére, vagy Benes József festőművész. Tolnai (félimaginárius!) Palicsának állandó lakói ők. És ezzel párhuzamosan az út megtétele sem csak a szó szoros értelmében értendő. Már csak azért sem, mert a bejárt útvonal látszólag nagyon egyszerű: két steril poharat kell eljuttatni A pontból (gyógyszertár) B pontba (otthon). „Mondtam, elküldtek két steril pohárért. Vettem két steril poharat. És vittem hazafelé. Találkoztam egy galambürülékkel bizniszelő ürgével, a kép- kupec színésszel és a postással. Aztán meg Palics új állomásának ( PALICS ) főnöknőjével beszél- gettem.” (182.) Ugyan a szövegnek vannak kitérői ehhez az úthoz képest (kihallgatóiroda, börtön, pszichiátria – a helyek jellegéről a későbbiekben még ejtünk néhány szót), azonban a narráció szertelensége, a történetek, képek, emlékek, szövegek egymásra játszása teszi ki a vaskos kötet nagy részét, nem pedig a klasszikus értelemben vett cselekmény. Az írás ugyanis árad az olvasóra. Nincs megállás, nincsen fék. Nincs középpont, középút, ahogy több kritika 1 is rámutatott. Rögtön az első oldalakon olvashatjuk a mottóul választott idézetek között a következőt: „ A mérték és a közép kapcsán idézhetjük Konfuciust: »Mérték , közép, ezek az ember szélsőségei«. Ha a közép a szélsőség, akkor a középpont soha nincs középen. ” (Maurice Blanchot, Szabó Marcell fordítása) Maga a kötet is reflektál a megállíthatatlan gondolat- és szóáramlatra: „És akkor elmeséltem neki azt a bizonyos esetemet a magyarkanizsiai (budzsáki) DÜHÖNGŐ-ben. Igaz, még el sem kezdtem, Regény Misu máris közbeszólt , hogy fél a mesémtől, fél a történeteimtől. Ugyanis egyáltalán nem érti, miért hagyom el 1 Visy Beatrix, Nyelvpiercingek szögesdrótból . Élet és Irodalom, LXII. évfolyam, 29. szám, 2018. július 20., Jánossy Lajos, A határtalanőr . Litera, 2018. június 9.
