Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 4. szám - Murzsa Tímea: Palicsi Ágoston története (Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár)
124 magam mesélés közben, és azt sem értem, mondta morogva, miért kell mesélés közben ide-oda matat- ni, piszmogni itt, piszmogni ott. Mesélj céltudatosan, ne kóvályogj, mint a gólyafos a levegőben, mert szédülékeny vagyok, elszédülök kóválygásod közepette. ” (87.) Ezen a ponton felmerülhet a kritika olvasójában az a kérdés, ki is az a Regény Misu? Ugyanezt a kérdést teszi fel olvasás során a regény olvasója is, s hozzáteszi: ki az a P. Howard Jenőke és Jonathán? Alteregók. Akikre feladatokat, szerepköröket ruház a narrátor. Regény Misué minden regénypoétikai kérdés, ahogy a fentebbi példa is mutatja, Jonatháné pedig példának okáért a „tisztaköltészeti problémák”. Ebben a rendszerben azonban senkinek sincs cenzori joga, még T. Olivérnek sem (akinek neve egyértelmű áthallás a szerző nevére), így áradhat a szöveg, szövegek megállíthatatlanul. Érdekes, hogy ebben a narrációban nincs cenzúra, azonban a szöveg terei, melyek megidéződnek, és megtörik a szimpla útját a két steril pohár cipelésének, két esetben az ítélkező-végrehajtó szervek, vagy azok leágazásai közül kerülnek ki – kihallgatóiroda és börtön –, amelyek valamilyen formában a szabályt képviselik. A kihallgatóiroda például olyan hely, ahol az emberektől egy tiszta, egyértelmű narratívát szeretnének hallani, annak érdekében, hogy bizonyítsák ártatlanságukat egy performatív beszédaktus keretében. Az itt lezajló beszélgetésből világosan kiderül, hogy T. Olivér sztorijaival, melyeknek ezernyi rétege, összekapcsolódása és kifutása van, gyakorlatilag kifárasztja a kihallgatást végző tiszteket. Ahogy sok esetben a kötet olvasóját is. Azonban nagyon fontos kiemelni, hogy bizonyos tekintetben tulajdonképpen mindegy, hogy megértik és követik-e az elmondott történetet a tisztek (és az olvasó) . Hiszen T. Olivér (aki nevének bediktálásakor tanácstalan, hiszen minden alteregója egyszerre ő maga) magának beszél. Nem áll le, miután kimentek a tisztek, nem áll le akkor sem, mikor a pszichiátrián betapasztják a száját. A már a kritika elején idézett mottóban találhatjuk meg a következő sort is: „Ha igaz, hogy a kínai nyelvben létezik egy írásjel, mely egyszerre jelöli az » embert « és a » kettes « számot, akkor könnyű felismerni az emberben, aki mindig önmaga és a másik, a dialógus önfeledt kettősség ét, a kommunikáció lehetőségét.” (Maurice Blanchot, Szabó Marcell fordítása) A könyv két másik kiemelt terében, a börtönben és a pszichiátrián azonban némileg megváltozik a szövegek befogadói közönsége. A szövegek itt olyan fajta intimitást, szemérmességet tudnak nyújtani a börtöntársaknak, illetve az idős pszichiáternek (aki sokadikként kezeli T. Olivért), ami megérinti őket, szemben a kihallgatótisztekkel, akik folyamatosan félreértik T. Olivért. Pedig elhangzik, hogy „nekem semmi kedvem intimpistáskodni, affektálni, hetyegni ezek- kel az úgynevezett hősökkel” . (15.) Azonban mégis végtelenül intim ez a kötet. Egy intim térben kalauzol (a félimaginárius Palicson) saját emlékek, asszociációk révén – utazás Tolnai Ottó koponyája körül. S utazás Tolnai mint művész koponyája körül. A szöveg ugyanis számos helyen, hol reflektívebben (például a III. részben található tartalomjegyzék beszúrásakor), hol áttételesen és rejtetten, de tematizálja az írás, tágabban értve pedig az alkotás mikéntjét. Pilinszky vasgolyója, a Lírai riport Pilinszky Jánossal című riport filmben központi motívuma a szerzőnek: „Minden nagy mű mélyén ott gurul [egy vasgolyó], láthatóan vagy láthatatlanul, dübörögve, de többnyire csendben.” Tolnainál: „A börtönigazgató, noha nem olvasott magyarul, nem ismerte Pilinszky vasgolyós verseit, sem Ottlik vasgolyóra vonatkozó passzusait, elhitte Fehér úrnak, hogy Szabadkán egyedül én tudom igazán kezelni a vasgolyót, legyen az a kéményseprők, avagy a bontók vasgolyója, mondogatta volt Fehér úr, az a művészet… Szóval vittem föl a meredek létrán Hajnóczy úr után a vasgolyót.” (64.) Tolnai folyamatosan játszik a szó jelentésrétegeivel, hiszen a vasgolyó mint tárgy az aktuális cselekmény részét képezi ( ahogy azt az idézet is mutatja a kéményseprők és házbontók kontextusában), azonban a fentebb fejtegetett konnotációja már a szöveg metaszintjén működik.
