Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

a szakállam felé kapkodott. Jutka hiába akart elhúzni onnan rémülten, ki kellett várnom a végét. És „fennkölt" mocskolódásait azzal zárta, hogy „Tűnjek el, és ha még egyszer meglátnak a városban, kinyuvasztanak". - Ali bácsi és Beba néni is szörnyen fölháborodott, és próbálták megtippelni, kik lehettek. Vigasztalgattak. Engem is nagyon megviselt a dolog, mert éreztem, tehetetlen vagyok, s a drága Jutka szinte sírva bújt hozzám, s még szenvedélyesebben csókolt. De aztán, anélkül, hogy túl tudtuk volna magunkat tenni a dolgon, időm is lejárt, s nagyon bensőségesen búcsúztattak, mert „eltűntem" egyelőre a városból.

Otthon aztán, a kollégiumban rájöttem, hogy hátha nem is vagyok olyan tehetetlen ebben az inzultusban. Még frissiben megírtam a történteket négy-öt oldalon, és megmutattam Török Endre tanár úrnak, aki maga is újpesti lévén, egy kis szervezetlen irodalmi kört vezetett ott. Szalai Pali, mint maga is újpesti, elcsalt, s én is kimentem jó néhány alkalommal. És Török Endre volt akkor éppen a Kortárs versrovatvezetője. Nagyon élvezte, szinte végigrötyögte írásomat, s azt mondta: nagyon jó, de cseréljem föl az önkéntes rendőrt tűzoltóra, s akkor lehozza. Megdöbbentett, bár gondolhattam volna, s persze, hogy nem cseréltem föl, s így elmaradt a megjelenése.

Peregtek a napok, jártam az előadásokra és szemináriumokra, történt is sok érdekes dolog, de persze lelkileg Jutkánál voltam. Jöttek-mentek a levelek, s én azon törtem a fejem megint, mikor láthatom újra. És történt a kollégiumban egy érdekes eset, ami új távlatokat nyitott. Nyelvész ismerősöm, Nagy Ferenc, vagyis Franciskus, vett kéz alól, Csepelről egy akkor menő motorkerékpárt, a híres Pannóniát. Igen ám, de jogosítványa még nem volt, s tudta, hogy nekem meg - egyedül a kollégiumban - van. Megkért hát, hogy egy este menjünk el érte, és hozzuk haza a kollégiumba. Nem térhettem ki, de nagyon féltem, mi lesz belőle, főként az esti fővárosi forgalomban, hiszen gyakorlatom egyenlő volt a nullával, s különben is, egyedül motorvezetésből buktam meg annak idején. De elmentünk Csepelre, odataláltunk a megadott címre, Franciskus fizetett, s fölült hátam mögé a nagyméretű motorra. Állva is majd elhúzott, alig bírtam tartani. Ezzel együtt berúgtam a motort, ragyogóan indult és húzott, s a csepeli kis hídon át, valamelyik dunai hídon át jó tempóban értünk el a Ménesi út följáratáig, a Bartók Béla úton. Ott egy kis tumultus támadt, s ahogy állásból újra indultam volna, fölfelé kanyarodva lefulladtunk. Megizzadtam, de már szinte otthon voltunk. Integettek, hogy nem indexeltem, meg így meg úgy, de akkor már nyugodtan indítottam újra a masinát, s haza is értünk. A kollégiumban persze nagy szenzáció voltunk, s mikor betoltuk az udvarra, kisebb gyülekezet támadt az érdeklődőkből.

Én is elkezdtem újból „kombinálni". Ha elkérném a Pannóniát egy hétvégén, azzal látogathatnám meg Jutkámat. Ha haza tudtam hozni a pesti forgatagban, ezt is meg tudnám tenni. És lön. Franciskus nem is igen aggodalmaskodott, azonnal belement a dologba.

37