Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Fried István: A „rejtélyes költő” – ahogy Németh László látta
egyetlen versét hozta. S ennek a próbálkozásnak ilyen látványos kudarca (Kisfaludy még akkor sem tért vissza a Katona által remélt kapcsolat ápolásához, amikor vitathatatlanul ő lett az ifjú magyar irodalom vezéregyénisége - Kazinczyval szemben) méltán riaszthatta vissza. Az egyik nézet26 a sorsával megelégedett személyiséget látja a városában karriert csináló Katonában, aki beilleszkedni látszott a városi rendbe, amely aztán a főügyészi állással jutalmazta Kecskemét hűséges fiát. Teljesítette kötelességét családjával szemben, részt vett hivatali társaival a vidám együttlétekben. Egyszóval élte a kisvárosi (provinciális) életet. Nem szakadt el teljesen az írástól sem, történészi-helyismereti munkákat írt, akadt, amely megjelent. A hivatali elfoglaltság nem elegendő ok arra, hogy ezzel magyarázzuk a szépírói tevékenykedés megszűnését, akár az ifjúi „kalanddal" való leszámolásként értelmezhetnők. Eszerint sorsával megbékélt egyéniség a Katona Józsefé. Igaz, erre vonatkozó perdöntő bizonyíték még nem került elő, és kevés a remény arra, hogy valaha is előkerülhessen. A másik nézet ennek éppen az ellentéte; a Pestről távozás, az irodalommal, költészettel való intenzív foglalkozás kényszerű szakítás, nem egészen önkéntes lemondás eredménye (Németh László szülői könnyeket emleget), a meglódult képzelet magánosán pesti szobájában „pro"-kát és „kontrá"-kat mérlegelő fiatalembert vél látni, aki kilátástalannak tartja pesti jövőjét, és így legfeljebb a jobb belátás (a megélhetés) miatt tér vissza gyermeksége színhelyére, ahol kevesebb az esélye, hogy értesüljön a világ szellemi mozgásairól. Ezután a csalódott, a megkeseredett Katona József portréja festődik föl, akit korai halála szinte megvált a balsorssá lett létezéstől.27 Miközben nem csekély keserűséggel idézhette föl magának (és esetleges ivócimboráinak) színészi, rendezői, drámaírói múltját, mely keserűséget nem enyhítheti, hogy a fő mű mégis megjelent (igaz, szinte senki sem figyelt föl rá). Ez a nézet elsősorban Ady Endrének a baudelaire-i hangvételt magyarító A magyar Pimodánjában kapott máig ható, rendkívül szuggesztív megfogalmazást.28 Aligha mellőzhető, hogy ez a Katona József erőteljes adys vonásokkal rendelkezik, miként egy Csokonai-verse is önarcképként olvasható.29 Az Os-Kajánnal vívódó, a disznófejű Nagyúrral harcra kelő Ady Endre kereste és lelte meg elődeit, Katona és Csokonai mellett Vajda Jánosban, a felforrósodó prózai beszéd Katonája legfeljebb Ady mondatfűzésében hitelesítődik. Dokumentum még annyi sincs, mint az első nézet kifejtői tollából származó. Németh László esszéista „hitele" tanúsítja a drámaíró „líraiság"-át, szinte saját színműveinek hangoltságát megelőlegezve. 26 Vö. erről a Színháztudományi Szemle 1992-es évfolyamában Orosz László és Nagy Péter idevágó tanulmányait, amelyek eredetileg egy 1991-es kecskeméti konferencián hangzottak el. 27 Jókai novellisztikus, személyes emlékekkel tarkított előadásában a korszak felfogására hivatkozik, mely lebecsülte a színészmesterséget. A maga példáját emlegeti, jogászkorában ő is színészkedett. Jókai Mór: Katona József Bánk bánja. Szemlélődés, in: Katona József: Bánk bán (...) Csók István képeivel illusztrált díszkiadás. Bp., 1899, V-XVI; Jókai regényében, az És mégis mozog a földben jeleníti meg, miképpen olvassa föl tragédiáját a színészeknek a főszereplő, aki elsősorban Kisfaludy Károly életéből vett epizódokat él meg. A tragédia eljátszására a színészek képtelennek bizonyultak. A kor színészetét Jókai apósa, Benke József emlékezéseiből pontosan ismerhette. A színészeknek mindig nehézséget okozott a sok törődést igénylő drámai nyelvezet, melynek méltatására egy messziről jött segítség kínálkozhatna. Thomas Mann 1955-ös Schiller-emlékbeszédéből idézek: „Személyes színházi nyelvhasználatot talált fel a maga számára, hangsúlya, hanglejtése és dallama mással fel nem cserélhető, azonnalfelismerhető." Vázlat Schillerről, in: Uő: Válogatott tanulmányok, vál., Gera György, ford. Szabó Ede, Lányi Viktor, a verseket ford. Weöres Sándor. Bp., 1956, 344. 28 Ady Endre: A magyar Pimodán. Vallomások (1908), in: Összes prózai művek IX, s. a. r. Vezér Erzsébet, Bp., 1973, 165. 29 Vö. tőlem: Csokonai és Csokonai között. Ady Endre költészetfelfogásához, in: Újraolvasó. Tanulmányok Ady Endréről, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna, Bp., 1999, 66-78. 57
