Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Győri László: Az utolsó szál
Győri László Az utolsó szál Veri a port a földön a kombájn. Hát aratnak megint. Egyetlen ember ad túl a dolgán, hordja a régi kínt. Hát aratnak és csépelnek ismét. A gép egyetlenegy. Kézzel arattunk, öles nevetség, hogy hármunk szenvedett. Most csak egy gép, egy ember a földön. Egy csépel, egy arat. A gép levág, a mag özönöljön, és dől is már a mag. Az aratás most egyetlen egység, egyéb szó kellene, nem az aratás kell, hogy kitetszék kettőzött jelleme. Harmattal jöttünk. Virradattal. Még üres a határ. Akkor enged, hajlik, mint a hajnal, a kényes búzaszár. Kötelet fonni a dúlt kévéknek. Az a kévekötél! Illesztette (csak jól!) a két véget áfáiként szenvedély. Estig, estig, estig, örökre napestig. Rekkenő, hév napon. És a szőttes egyszerre kifestik, a hűs hold fénybe von. „Ezt kerestem, az utolsó szálat!" - hallom apám szavát. 13
