Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Mezey László Miklós: Hősök kapuja
Mezey László Miklós Hősök kapuja Boldog volt. De hát ki nem boldog, ha huszonegy éves főiskolás fiatalember?! Lendületes léptekkel igyekezett a villamosmegállótól, a Hősök kapuja alatt, az Április 4-e sugárút elején álló tanárképző főiskola masszív, sárga tömbként magasodó épülete felé. A tavaszi napfényben ragyogón csillámlott az Aradi vértanúk terén a díszmedence vize, harsogón zöld volt a májusi fű, virágillat lengedezett a sugárút torkolatának gyér autóforgalma fölött. És ebben a pompás, pezsdült, biztató tavaszban még a lányok is szebbek, üdébbek, lebbenőbbek és kívánatosabbak voltak, mint máskor. Boldog volt. Boldog fiatalemberként úgy érezte, előtte az élet. Élete minden jövendő dolga úgy képzett föl előtte, mint nyitott lehetőség. Gyakran gondolt arra, még bármi lehet belőle. Szívesen eljátszott a gondolattal, mi is válik majd belőle. Elképzelte magát, mondjuk, húsz év múlva. Nos, igen, akkoriban már negyven fölötti, őszülő halántékú, tekintélyes férfi lesz, több kitűnő könyv megbecsült szerzője, ismerni fogják a nevét, neves irodalomtörténészként tartják számon, sőt az is lehet, hogy jó nevű prózaíró lesz, akinek néhány elbeszélése már a középiskolák tantervében is szerepel ajánlott olvasmányként. Látta magát, ahogy könyvekkel zsúfolt dolgozószobájában ül az írógépe előtt, kezében cigaretta füstöl, elnéz az írógép fölött, tekintete elréved a könyvespolc sorainak színes foltjain, és jobbnál jobb gondolatok zúdulnak elő az agyából. Beleszív a cigarettába, kitámasztja a hamutartó oldalán, és gépelni kezd, most születik az új elbeszélése. Már teli van csikkel a hamutartó, már keserű a szája a dohányfüsttől, már belesajdult a feje, de kész a mű. Elkészült az új novella, amely rövidesen napvilágot lát az egyik mértékadó irodalmi folyóiratban. Abban a lapban, amit országszerte olvasnak, amelyre minden magára adó értelmiségi előfizet. Ismerik a nevét, becsülik a tehetségét, szavának súlya van, még az írószövetségben is, ahol egyébként a prózai szakosztály titkára. A múlt héten fényképes interjú jelent meg vele az egyik kulturális hetilapban, ahol nemrégiben kiadott kötetéről kellett beszélnie. Boldog volt. Boldog volt, hiszen maga mellett tudhatott egy lányt, akivel kéz a kézben sétáltak a Tisza partján, akivel együtt ültek a múzeum előtti park padján, és nézték 26
