Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Hajdu Péter: A szigetvári hős feltámadása (Mikszáth és az Új Zrínyiász)
is kellékévé vált:3 díszelőadáson mutatták be 1866-ban Zrínyi halálának háromszázadik évfordulóján és a millenniumon is. Egy ilyen közegben alkotta meg Mikszáth történelmi szatíráját, sőt magába az Új Zrínyiászba is beleírta a nemzeti történelem ceremoniális emlékezetének kritikáját. A keretfikció az, hogy részleges feltámadás történik valamely transzcendens hiba folytán. Isten utasítása szerint Gábor arkangyal hármas trombitaszavára támadnak fel a holtak, az elsőre „azok, akik a hazáért meghaltak". „Ok az én kedvenceim" - mondja az Úr.4 De aztán a feltámadás elmarad, csakhogy az arkangyal első leheletére Zrínyi és a szigetvári hősök már feltámadtak. A történet tehát arról fog szólni, mit csinálna az 1898-as év elején a váratlanul odacsöppent hús-vér Zrínyi Miklós, illetve mit kezdene a századvégi Magyarország egy a múltból odacsöppent valódi hőssel. A csodás esemény elfogadása körüli kezdeti bizonytalanság után Zrínyit nagy rendezvényeken ünnepük meg. Ennek elengedhetetlen része, sőt az első konkrétan megemlített ünnepség a Jókai-dráma, A szigetvári vértanúk bemutatása az ő tiszteletére. Mikszáth Zrínyijének tehát páholyból kell néznie a róla szóló dráma előadását. A történelmi reprezentáció közegébe belehelyeződik maga az elbeszélés tárgya. A tapasztalatot Zrínyi ilyen kurtán összegzi: „Egy szó se igaz az egészből." (69.) A regény egészéből világos, hogy nem a történelmi emlékezés igazsága kérdőjeleződik meg mindenestől. Thaly Kálmán történész rengeteg adatot tud Zrínyi családtagjainak további sorsáról (igaz, a közemberek családtagjairól nem tud az égvilágon semmit) (73-75.), a könyvek pontos adatokat tartalmaznak Alapi Szigetvár utáni életeseményeiről; sőt Zrínyi elismeri, hogy a Pallas-lexikon róla szóló szócikke is helyes adatokat tartalmaz (123.). A költői ábrázolást azonban, amely mind a nemzeti énkép, mind a történelmi hősről kialakított kép szempontjából kulcsfontosságú, alapvetően hamisnak találja.5 Az, amit az emlékezés fenntart, amit a múltból a jelen ünneplendőnek tekint (vagy pontosabban: aminek a révén ünnepelni akarja saját magát, mint egy bizonyos múlt örökösét), nem egyeztethető össze a múlt saját tapasztalatával. Ráadásul a regényből az is kiderül, hogy a múlt értelmezését alapvetően a jelen pozíció határozza meg; hiszen a különböző politikai pártok, csoportok különféleképpen értékelik történelmi teljesítményét, és saját helyzetüknek megfelelően választják ki a komplex jelenségnek azokat az aspektusait, amelyeket értelmezésük kiindulópontjává tesznek.6 A néppárt (egy erősen antiszemita, klerikális párt) a katolicizmus bajnokának tartja, míg a függetlenségi párt (egy alapvetően liberális párt, amely a kormányzó szabadelvű párttól főleg abban különbözött, hogy nem fogadta el a kiegyezést) „Miksa császár hívének és az osztrák szoldateszka egyik tagjának tartotta Zrínyit" (193.). Mikszáth sok szövegében világossá teszi, hogy semmilyen út nem vezet a múlt önmagában való megismerése felé7, az Új Zrínyiászban viszont a fantasztikus, cso3 T. Szabó Levente: Mikszáth, a kételkedő modern: Történelmi és társadalmi reprezentációk Mikszáth Kálmán prózapoétikájában. L'Harmattan, 2007. Budapest, 40. 4 Mikszáth Kálmán: A demokraták. Új Zrínyiász. Mikszáth Kálmán Összes művei 10, s. a. r. Király István, Budapest, 1957, Akadémiai, 52. A hazáért meghaltak ilyen kiemelése természetesen a nemzeti érzésnek hízeleg, de egyben jelzi is, mennyire apokrif mítoszt teremt itt Mikszáth. A kiinduló fikciónak ez a nem ortodox jellege tovább erősödik, amikor kiderül, hogy második helyen Isten az öngyilkosokat becsüli, és a harmadik kürtszó, mindenki más feltámadása akár el is maradhat, ha az első két csoporttal a föld már eléggé benépesülne. 5 Megjegyzendő, hogy a költő unokát Thaly Kálmán meg sem említi Zrínyinek, amikor utódairól beszámol. 6 „A jelen és a múlt felépítésének ez az érdek- és csoportfüggő volta [...] visszatérő metafikciós problémája lesz a regénynek." T. Szabó Levente: i. m. 37. 7 Vö. Eisemann György: Mikszáth Kálmán. Budapest, 1998. Korona, 48-59. 45
