Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Század-szépírás (2008)

Hogy ide fejlődtem vissza. „Nem, nem... oda!" Ezt mondta ő. Nem tudom, élek. Van a pokol, a mennyország, a tisztítótűz (vallásom szerint), de ez egyik sem az élet. (Bár néha igen, de a földi tisztítótűzben nem hiszek.) Az élet a piszkítótűz. S akkor itt még valamit egy „saját-maszatolásról".

Halálos komolyan veszem a mesterségemet. E dolgozatban nem jól boldogultam el az általam megrendültén tisztelt Kosztolányi elemzésével. Ezt a dolgot, nyugtalan szívvel hozzá kell tennem, ezt az ő benső ellentétét, valahogy így -értettem: a szellem és a lélek elitségének, a magasabbrendűségnek (?) ő végeredményben azért a nagyon is megérthető, tetszetős (és nagyszerű) közértéke, közérvénye. Erre nem találtam a „kommersze"-nél jobb szót. Dehogy mondtam én, hogy Kosztolányi bármiben is kommersz. Csak ahogy J. A. (nem rá, tudjuk, kire) mondotta volt: hogy téged szeretnek, könnyen értenek stb. Rengeteg elit, magasrendű, szellemi-lelki-maximum-jegyű művész van, aki nem lett annyira... no, megvan, közkeletű. Mivel senkinek úgy külön nem írtam ezt (Főszerkesztőmön kívül), nincs kitől elnézést kémem. Mégis, az értékelések: százados, évtizedes, helyi etc. jelenségek. És amit az irodalmi értékelésben tapasztaltam: meg lehet akár dögleszteni is valakit a mellőzéssel, megérteni nem akarással (tapasztaltam), megérteni nem bírással... de hogy a kanonizáltságokról két merészebb szót... azt már nem. Szerencsére jómagam Szép Ernővel együtt a kevéssé védett illetők közt állunk.

Sem metafizikus lenni nem akarok, sem az nincs, hogy „zen", de: vagy én is afféle „század" vagyok, és akkor majd ítélek, vagy... de épp így ítélek, nem? Sem az idő (die Zeit, a század) nem érte meg az életemet, sem a tér nem volt valami... Mégis, ha azok után, hogy velünk, egy város lakóival mindent megengednek maguknak (ezek, ők), a meginduló 47-es, 48-as villamossal csöndes, ottliki- karácsonyi boldog forróság önt el minket... van remény. Remény arra, hogy a Szép Emő-féle „titkos juh", akinek valami közlendője lett volna, joggal hajtható az ismeretlenségbe, a félelismertségbe, végül a halálba, ahová úgyis igyekszik, már ha ez a szó illik ide.

Század, én is te vagyok; század, mit gondolhatnék hát rólad.

Hajt minket időd, század, és közben mindenfélét hajtogatunk (napra napot, dologra dolgot), meg mi, írók stb., valamit egyre hajtogatunk. Mondjuk, mondjuk... ld. Szép Ernő, azt „hajtom", álom, álom. Semmi jobbat nem várok már a világon. A világnak semmi mása nem érdekel, semmi más dolga-valója, mint hogy a világgal többé egy orvosi rendelő erejéig se legyen dolgom.

Egyetlen célom: minél több év ugyanígy... csak saját akaratomból kelljen (a technikai - számlabefizetés, adó stb. - dolgokon kívül a szívem mélyén is bármivel törődnöm) (ld. feledhessen, ami leszek, az legyen, ami nélkül, vagy az legyek... Töredék Hamletnek) (s én, mint aki félrehajol egy teljes témyi szélből)... század, teljes térnyi idő és tér szél, mondhatnám, Ottlik után, ugyanazzal a közönnyel szeretlek, amivel önmagamat stb., de nem. Ha napra nap megadatik nekem, megalázóan, napra nap tudsz nem létezni nekem, század, szellemeddel- erőszakosságoddal, ámen.

277