Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Bombitz Attila: AEIOU, avagy a XX. század utolsó világai (osztrák pastich)
Bombitz Attila AEIOU, avagy a XX. század utolsó világai- osztrák pastich (A világ, ha osztrák) AEIOU: ez a magánhangzók sorozatából álló rejtélyes felirat, amit állítólag III. Frigyes császár talált ki a 15. század második felében, s máig olvasható nevezetes ausztriai épületeken, a legkülönbözőbb értelmezésekre tett szert az elmúlt századok alatt. Közülük is kettő lett igen közismert, az egyik latin változat szerint Austria Erit In Őrbe Ultima, vagyis „Ausztria örökké létezni fog", a kritikus német föloldás viszont azt állítja, hogy Am End' is' ollas umasunst, azaz „A végén úgyis minden hiába". E két különböző nézőpont egyúttal az osztrák irodalom és kultúra évszázados feszültségmezőjét is kijelöli. A nagy elbeszélés mítosza, az impresszionista életérzés irodalmi megnyilvánulása, a múlt iránti nosztalgia a huszadik századi kataklizmáknak köszönhetően az osztrákoknál is a feje tetejére állított minden addigi lényeges beszédmódot és történetalakzatot. És bár évtizedekbe került, míg mondjuk a kísérleti irodalom, a nyelvkrízis esztétizálása, a szubjektum fölszabadítása és az antiműfajok szélesebb teret nyertek maguknak, az osztrák irodalom legkülönbözőbb ideológiai és erkölcsi-esztétikai különállását képező fejezetei, köszönik szépen, azóta is nagyon jól megférnek egymás mellett. Elméleti érvényességgel persze nem csupán ezért nem lehet az osztrák irodalom vagy regényirodalom lényegét meghatározni. A regény, ha osztrák, különösen huszadik századi ismétléseiben, világirodalmi elismertséget és rangot vívott ki magának, de nem csupán arról van szó, hogy egyes nevek és e nevekkel jelzett művek kanonikus jellegű fogalommá váltak az új századvégi-ezredvégi (regény)irodalom történetében, hanem arról, hogy a külön-külön megvívott poétikai harcok eredménye közös horizonton is tárgyalhatóvá váltak. És ugyancsak nem az egyes művekből elvonatkoztatott, úgynevezett osztrák irodalmi jegyek absztrahálásából, felsorolásából jön így létre egy irodalom, egy rétegező hagyomány szubsztanciája. A hagyományok új raf el vétele, átírása és ismétlése során alakuló módosulásokra (azonosságokra és eltérésekre) történő kérdezéssel, e hagyomány és az újdonságként leírható beszédmódok közti feszültség értelmezésével, illetve a közös megszólítás alá eső történetalakzatok egymásba írásával alakítható legitim módon a világ, ha osztrák. Azon túl, hogy az általam nyelvi-poétikai világteremtésükben kiemelten pozícionált Ingeborg Bachmann-nak, Thomas Bemhardnak, Peter Handkének, Robert Menassének és Christoph Ransmaymak valamiféle természetes köze volt, van Ausztriához - egy multikulturális, többnyelvű, történelmi és kulturális eszmékkel terhelt, állandó identitás- zavarban gyökerező és változékony formájú államisághoz -, azon túl tehát, hogy osztrák 178
