Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Konczer Kinga: A történetíró (Patrik Ouredník: Europeana; A megfelelő pillanat, 1855)
megszólal. Egy régi jezsuita herbáriumból beszél Szabó T. Anna, Nemes Nagy Ágnes a „kakukfüvet" tanítja, megszólal Szenei Molnár Albert LI. zsoltára, Zrínyi Miklós átkokat szór, Orbán Ottónál elmegy mentáért a boltba a Mentafű, Rimay János Bűnbocsánatért esd, Lázár Ervin Rozmaringot keres, végül a gyógyító Kamilla zárja a sort Falu Tamás versében. A kötet eddig tematikus csoportjaival valóban követte a herbáriumok struktúráját, túlnyomórészt irodalmi botanika kapott helyet benne, ám az ötödik fejezettől kezdve inkább botanikai irodalomról beszélhetünk. Nagyon erős kezdése e metaforikus vonalnak a fák fejezete, minden „Ami egy fa kívűl- belűl", Pilinszky János Zöld című verséből kölcsönözve a témamegjelölést. A Pilinszky-féle elmerü- lésből Mészöly Miklós naplójegyzetébe merülhetünk alá a falétről, az őshelyzetről, őssorsról, majd az utat folytatva A fogak tornácán Weöres Sándor segítségével: „És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység / és magasság és minden égtáj! / Út ő maga, mindenfelé!" Ottlik Géza tovább értelmezi a falétet, muszáj idézni: „Mozdulatlanság van. Fák vannak.", Nemes Nagy Ágnes tanítja a Fákat, Nádas Péter mesél a fáról. A sor folytatódik és folytatható különböző árnyalatokkal, haikuval, himnusszal, novellával (Örkény István: Meddig él egy fa?), mely mély vízi dialógusba ér Nemes Nagy Ágnes Széndioxid című versével, „a tölgyek néma megváltástaná"-val. Igen, mintha mind Az egyetlen metafora felé zuhannának, repülnének Szentkuthyt is idézve. S jön még Körúti hajnal, A gesztenyefák rendje Tandoritól, Látkép gesztenyefával Nemes Nagy Ágnestől, Hangolásféle Reményik Sándortól, Gesztenyeméz Parti Nagy Lajostól... Sorolhatatlan szebbnél szebb fazsongások, Juhász Gyula fái, régi ismerősök: a Téli berek Fekete Istvántól, Ábel Tamási Árontól: Baka István tavaszi erdeje zárja a sort és a fejezetet. A hatodik fejezet egy másik, talán lentebbi régiót szólaltat meg, bár Jókai Mór Mészöly Miklós által is szeretett és kölcsönzött töredéke újragondoltathatja e lentiséget: „Paripák, tudjátok meg, hogy az ég a fűszálaknál kezdődik, s ti mindig benne jártok." Tehát a fák után a füvek dalai következnek, a fejezet címét „Például fürödjünk fűben" Lászlóffy Aladár verséből kölcsönzi. Itt található a két, talán legemlékezetesebb részlet, József Attila és Babits Mihály fűszálai, melyekkel követték a szerkesztők a herbáriumkészítés egyik alapelvét, mely szerint a fajra jellegzetes növényt kell keresni. Mindkét részlet a maga nemében a költők életművének egy-egy jellegzetes részlete. Baka István József Attila emlékének írt Isten fűszála című verse is emlékezetes fűszál marad. Podmaniczky Szilárd Egyszemélyes monológjának óriásdimenziója és Tandori Dezső „Barátaim a fűben" részlete, mely a füves versek sorát zárja, újra Jókait sugallja. A Tandori-versrészlet zárósorai: „Lennénk a fű maga, / Két fűmag távola, / Elszállva kétfelé: / És szívünk értené." A perspektíva-játékot folytatva a kert lesz a következő kiemelt téma, mely eddig is jelen volt. A fejezet „Á kertet ház veszi körül" sort kölcsönzi újra Lászlóffy Aladártól. Különleges utazásokra hív ez a fejezet, Schein Gábor az iniciáléfestőt idézi meg mint kertépítőt, részletet olvashatunk a Tihanyi apátság alapítóleveléből, Lesznai Anna regényének címe már válaszol is a lehetséges kérdésre: Kezdetben volt a kert. A regényrészlet megjelenése egyben egy újabb készülő, sőt már látogatható múzeumi kiállítás nyoma is („morzsái az eltörött világkalácsnak" Lesznai Anna-kiállítás. Petőfi Irodalmi Múzeum, megtekinthető 2006. november 30-ig, rendezői: Szilágyi Judit, Török Petra). Az egyik legszebb szövegtöredék-találkozás ebben a fejezetben szerepel. A sokak számára meghatározó Az aranyember-beli paradicsom leírásának részletét Nádas Péter erre való emlékezése követi. Majd szerepel még itt a paradicsom-kertnek egy másfajta, de legalább olyan fontos értelmezése Csáth Géza novellája, A varázsló kertje, s végül A Pál utcai fiúk üvegházjelenete zárja a kerti színt. A kertből egy másfajta kertbe folytatódik immár egyre inkább irodalmi, mint botanikai utunk, a városba. A nyolcadik fejezet a „Beszorítva az asphátba" címet kapta Gyulai Pál Utcai hárs című verséből. A fejezet az Üllői-úti fákkal indul, majd Németh László lelkes öreg botanikusával folytatódik. Mándy Iván természetesen kihagyhatatlan e városi természetközeg kapcsán (Miért írok?). Van, akinél a natúra megbukott (Garaczi László: Barbárok az édenben), van, akinek a szemét bántja a terpeszkedő pálma (Várady Szabolcs: Ez a növény itt). Van, akinek „Az egyik ősz olyan, akár a másik." (Faludy György: Ne ültess fát). Itt már nem csupán városba, hanem őszbe is értünk az évszakok hol felbukkanó, hol háttérben maradó körforgásában. A kilencedik fejezet címe a jó ismert kezdősor Adytól „Elvadult tájon gázolok". Ám itt mégsem a magyarság, sokkal inkább az ősz és a szerves pusztulás tematizálódik kezdve Berzsenyi Dánieltől A közelítő téllel, majd az erre válaszoló Beney Zsuzsa-versrészlettel (Elrongyolt részletek). A gyom, a gaz, a dudva, a muhar nem csupán elmarasztaló metaforaként, hanem a természet dicsőségeként is megjelenik e fejezet verseiben. A fejezetet záró tövisek már a következő résznek szolgálnak ellentétül. A tizedik fejezet a növények királyi rendjét sorolja elő. „A kis káosz nagy geometria. Babér" címet viseli Tolnai Ottó Babér című verséből. Halálhoz, dicsőséghez, a mindennapokhoz elengedhetetlen kellékek az itt szereplő növények, a ciprus, cédrus, pálma, borostyán és a babér. 118
