Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Konczer Kinga: A történetíró (Patrik Ouredník: Europeana; A megfelelő pillanat, 1855)

Hol szent, hol profán értelmezéseik jól megférnek egymás mellett. Pálma a Hortobágyon gondolatát járja körbe Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő Diadaléneké ben a pálma kivívásáról beszél, Mándy Iván a pálmától mint szobanövénytől való megszabadulás kísérletéről számol be. A babér pedig költő homlokára és babba egyaránt kerül, s a kis káosz nagy geometria végül nagy káosz kis geometriává alakul át Csorba Győző emlékére Tolnai Ottó versében.

A tizenegyedik fejezet a tavalyi kiállítás mottójából választ címet: „A kertből vers lett" idézi fel újra Csorba Győző versét, mely ebben a fejezetben szerepel is egészében. Egyfajta összefoglaló ez a fejezet: kezdődik a tavasz újraidézésével Kisfaludy Károly versével, következnek fűszálak, lombok, erdő, táj, majd a Csorba-vers és a rá válaszoló, titkokat kutató Parti Nagy-válasz: A Csorba-kert. Az ellesett alkotás technikája mintha a szerkesztők munkára is fényt vetne: „Leskiccelem magamnak pontosan, / a mintázat hogyan lesz szerkezetté, / a vadméz napsütésben lomb és ág / miként vetül kavicsra, földre, őrá, / formája így és terjedelme úgy, / területéhez képest mennyiszer több? / és akkor lesz egy príma raszterem, / a többi zsákmányt belegöngyölöm majd, / hazalopom, s belőlük lesz a mű." Majd az irodalmi metaforák királyi rendje következik, „az idő vén fája" Arany János Buda halálából, A könyv-virág Tandori Dezsőtől, „a költészet fája életem" Petőfitől (Verseim). Lénárd Sándor, kitől a kötet mottója származik, egy regényrészlettel szerepel e fejezetben. „Minden kertben van valami a mennyországból..." - írja az Egy nap a láthatatlan házban című regényében. Szabó Lőrinc Varazskerfjében is járhatunk: „Örök kertemben, napfényes lugasban, / álmodó kertész, nézek szanaszét: / kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van!" Háy János versében úgy szeretünk, ahogy a növények szeretnek. Reményik Sándor A szent vegetáció című versében írja: „Mert vegetálva százszor szent az élet, / S ahogy mi élünk: százszoros halál." Kukorelly Endre a K. E. R. T. teremtésén gondolkodik, Németh Gábor kertnek látja a szöveget. Szilágyi Domokos esőversében a vers eső, Turczi István rózsás kedve rózsás verset terem, Szőcs Géza kertjében angyal jár. Az antológiát lezáró vers Utassy József verse, mely évszaksorolása után a világtól megtermékenyülve ma született gyermekhez hasonlítja versét.

A növényi lét mottóban idézett nyíltsága a kötet szerkesztésében is megvalósul, hiszen nyílt a különböző értelmezésekre. Nyitottságát a részletek is biztosítják, melyek az egészre mutatnak, s nyitott az antológia olyan szempontból is, hogy bár szerkezete egy jól formált kert képzetét nyújtja, mégis minden pontján bővíthető, tovább tágítható. A válogatás vállaltan személyes és véletlenszerű virágszedés. A személyes elfogultságokra álljon itt csupán két példa: a Nemes Nagy Ágnes-idézetek jótékony és indokolt túlsúlya a recenzióból is kiderülhetett, s szintén Szilágyi Judit termékeny elfogultságát mutathatja a két Füst Milán-idézetnek a kötetbe kerülése, mely a szerkesztő által Füst Milán életműve, naplója és levelezése kapcsán elvégzett filológiai munkákat ismerve érthető. A nyitottság másfajta dimenzióját valósítják meg az egymásba nyíló szövegek, a létrejövő dialógusok.

Egy lehetséges irodalmi kertépítkezés tanúja lehet az olvasó a Magyar irodalmi herbárium lapjain, miközben olvas, a saját kertje is formálódik, alakul. Egy olyan kertnyi kötet, zöld olvasmány született, melynek középpontja - attól függően, honnan nézzük - hol egy-egy növény, hol maga a könyvtár, hol maga a kert, mind önmaga és valami nagyon emberi metaforájaként.

(General Press Kiadó, 2006)

119